Szolgáltató adatai Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA
Vadon eszem

Töltött káposzta

A szabolcsi töltött káposzta nekem presztizs kérdés, mert a szívem egy része odakötődik. Gyerekkoromban ki lehetett kergetni annak a gondolatával is, hogy egyem meg a főtt káposztát, így hát én sem várom el a gyerekeimtől, hogy megegyék. Viszont a töltelékét akkor is nagyon szerettem, amikor még nem tudtam, hogy tejföllel viszont még annál is finomabb. A káposzta beszerzés idén elég nehézkesen alakult, mert a Kispiacra nem rendeltem és csak a szabadon vihető választékból vásárolhattam. Az ott vett mellé még szereztünk még egyet. Apró méretük ellenére kifejezetten töltenivaló leveleket lehetett lefőzni róluk, ezen már a kezdet kezdetekor meglepődtem. Ezt a receptet 2018-ban jegyeztem le magamnak, most megpróbálom ez alapján újra elkészíteni.

Tovább
Megosztom ezt a cikket


Zserbó – forrázás nélküli porcukros diótöltelékkel

Zserbó nélkül nem kerülhetek apósom szeme elé. Bárcsak olyan jól sikerülne, mint legutóbb, amikor még csokimázt sem tettünk rá, úgy falatoztuk be. Nagyon igyekszem, hogy ugyanolyan jól sikerüljön.
A tészta annyiban különleges, hogy élesztős és sok vaj kell bele, de nincs semmiféle futtatás.

Tovább
Megosztom ezt a cikket


Bejgli - amiben a tészta és a töltelék mennyisége egyforma

Eddig kétszer készítettem karácsonyra bejglit, most az első alkalommal megörökített leírásomat kerestem elő és ismét nekifogok elkészíteni. Először a dió- és a mákdaráláson akarok túl lenni, a tésztát azt a sütés előtti délután fogom begyúrni és megtölteni, majd másnap reggel fogom kisütni a terveim szerint. 6 rúd lesz belőle, 2 db sütőtepsit fognak elfoglalni elég sokáig, ezért érdemes azzal is számolni, hogy addig nem lehet aprósüteményt készíteni a sütőtepsiken, amíg a bejgli pihen vagy épp sül rajta. Ezért érdemes a pihentetését összehangolni a saját alvásunkkal. Már ha van ilyen karácsony előtt...

Tovább
Megosztom ezt a cikket


Sütőtök sütése

Hol sikerül finom sütőtököt venni, hol nem. Most épp a Szamóca zöldségesnél vettem finomat, de találtam egy nagydobosi sütőtök házhozszállítási lehetőséget is, amivel karácsonyra meglepem a családot.

Tovább
Megosztom ezt a cikket


Kristálycukor formák teához

Rém egyszerűnek tűnik a házi kockacukor gyártása, de mielőtt még beleélem magam, hogy ezzel árasztom el karácsonykor teával megajándékozottjaimat, inkább kipróbálom időben karácsony előtt.

Tovább
Megosztom ezt a cikket


Karfiolvirágok jénaiban sütve

A karfiolleves készítése közben félretettem 6 db nagy karfiolvirágot, amik pont beleférnek egy üvegtepsibe. Sütőben sajtos, füstölt húsos mártással fogom megsütni.

Tovább
Megosztom ezt a cikket


Diákcsemege hőkezelése tálalás előtt

A vendégváráshoz férjem diákcsemegét szeretett volna vásárolni, de a korábbi nem túl jó tapasztalataim miatt arra kértem, hogy ne kész diákcsemegét vegyünk, hanem sorolja fel, milyen magvakat szeretne és én készítek neki otthon egy keveréket. Sótlan kesudiót, bokormogyorót, mandulát és mazsolát vettem külön-külön csomagolva. Hőkezelt dióm még volt itthon.

Tovább
Megosztom ezt a cikket


Karfiolleves

Csodás szépságű karfiolt lehetett kapni a héten a HÍD ABC-ben. Tudom, hogy a fiúk nem szeretik, de nem lehet mindig palacsintát enni. Annyira sok karfiolos recept van, nehezen döntöttem el, most mi készüljön belőle. Azt remélem, hogy hideg időben egy forró zöldséges leveshez még ők is kedvet kapnak. Ez után még egy finom palacsinta is jó befejezése lehet az ebédnek.

Tovább
Megosztom ezt a cikket


Pörkölt

A hagymától sűrű lesz, a sót azonnal a hagymára teszem, hogy a hagyma puha legyen, vizet nem igazán adok hozzá mindaddig, amíg a hús a saját levét el nem fővi, igyekszem pöríteni, hogy pörkölt legyen és ne vízben párolt hús. Körülbelül itt tartok a pörkölt főzési tanulmányaimban. Részletesebben a receptben.

Tovább
Megosztom ezt a cikket


Paradicsomsaláta

Az egyik kedvenc paradicsom salátám, ami köretként is megállja a helyét akár rántott, akár roston sült húsok mellé. Talán még halételeket is lehet vele köríteni. A hagyma miatt nem randiétel, de baráti társaság vendéglátásakor, pláne nyáron nagy sikere tud lenni. Tálalás előtt közel 30 perc kell ahhoz, hogy összeérjen, érdemes ezzel kalkulálni.

Tovább
Megosztom ezt a cikket


Karajcsontból leves

A HÍD ABC-ben karajt szerettem volna venni még zárás előtt nem sokkal, amikor már szinte teljesen elpakolták a húspultot, de kérésemet még a késői óra ellenére is teljesítették. Előkerült egy szép csontos karaj, szűzpecsenyével. Megvettem az egészet, így ismét készült egy kis adag tejben párolt szűzérme, zsírban sült rántott karaj, sőt, mivel volt egy kevés sonka és sajt is, néhányat inkább tekercsnek állítottam össze. A csontból pedig levest főzök. A hentes mindegyik húst konyhakészen adta át nekem, a karajt szeletekre vágva, a szűzpecsenyét egyben, és a csontokat háromba vágva. Boldoggá tett vele, mert nagyban megkönnyítette és meggyorsította a főzési időmet.

Tovább
Megosztom ezt a cikket


Hideg vízben főtt bulgur

A kuszkusz sikerén felbuzdulva vásároltam bulgurt is. Ennek az elkészítése is kényelmesebb a rizsnél, bár a kuszkusszal szerintem már semmi sem vetekedhet. A családomnak is ízlett, így egy újabb körettel gazdagodott a kínálat nálam. Megpuhulásához kb. 15 perc elegendő, ezért tálalás előtt 30 perccel érdemes elkezdeni az elkészítését.

Tovább
Megosztom ezt a cikket


Kakaós piskóta 1 tojással

Miután az első egy tojásos piskótám alkalmatlan volt piskótatekercsnek, ezért a második adag bekevert tésztába tettem kakaóport és egy mélyebb 20*30 cm-es tepsiben sütöttem meg inkább. Így magasabb lett és töltve még sokféleképpen tudom majd hasznosítani. Bár egyelőre még nincs ötletem arra, hogyan tálalom a gyerekeknek, akik piskótatekercsre várnak.

Tovább
Megosztom ezt a cikket


Piskóta 1 tojással

Készítettem egy egytojásos piskótát. Nagy tepsibe öntöttem, mert piskótatekercset szerettem volna készíteni belőle, de erre sajnos alkalmatlannak bizonyult, mert a feltekeréskor széttört. Most meg törhetem a fejem, milyen más módon tudom majd hasznosítani. Ráadásul mire kisült az egyik, addigra bekevertem még egy adagot. Abba viszont sütés előtt még kakaóport öntöttem és magasabb falú tepsiben sütöttem ki.

Tovább
Megosztom ezt a cikket


Keksztorta habos, vaníliás túróval a tetején

A férjem kérte, hogy egy hosszú, dolgos nap végén, készítsek valami finom édességet. Az itthon lévő alapanyagokhoz találtam a receptet, ami annyira elnyerte a tetszésüket, hogy most már a hozzá szükséges darált kekszet is magam szeretném megsütni hozzá legközelebb.

Tovább
Megosztom ezt a cikket


Kekszsütés otthon

Végre sikerült egy olyan daráltkekszes süteményt készítenem, ami annyira elnyerte a fiam tetszését, hogy ezt kérte a születésnapjára tortának. Határozottan. Azt tervezem, hogy az ez alkalomból készülő tortájához a kekszet is magam készítem hozzá. Korábban már olvastam a Gondos Cekker oldalán egy házi keksz receptet, a neten is rábukkantam erre több háziasszony gyűjteményében, ezért most én is kipróbálom. Mivel nekem nagyobb mennyiségre van szükségem, ezért egyszerre több adagot készítek. Viszont mindegyik adagot egyenként keverem össze, nem egyszerre veszem a nagy mennyiséget.

Tovább
Megosztom ezt a cikket


Kedvenc körtés süteményem

Nagyon-nagyon szeretem, minden évben készítek egyszer a kertben termett körtéből. A családomban más nem szereti, de én nagyon. Jó készíteni, egyszerű és finom.

Tovább
Megosztom ezt a cikket


Tojásfehérjéből piskóta

Ilyen-olyan ételek készítése során felgyűlt jó pár darab tiszta tojásfehérje, amit egy lezárt műanyag dobozban tartottam a hűtőben. Menet közben természetesen elfelejtettem, hogy hány darab került bele, de 30 g/db mennyiséggel számolva azért vissza lehet következtetni. Most 25 dkg tojásfehérjét használtam fel, az eredeti receptben 10 tojásfehérje volt megadva, de a többi hozzávalón nem változtattam.

Tovább
Megosztom ezt a cikket


Zsírban sült, panírozott cukkini

Tavasszal azt reméltem, hogy idén sok cukkini terem a kertünkben, még a kaspós tartásával is megpróbálkoztam, de sajnos csak néhány cukkini lett, bár a levéldzsungel és a virághozam csodás volt. Az ősz beálltával egy biogazdálkodótól vásároltam két kisebb cukkinit, amit szerettem volna télire eltenni panírozva a fagyasztóba, de frissen is kisütöttem belőle ebédre. Nagyon szeretem, a húspárti családtagok kevésbé rajonganak érte. Egy napnyi pácolást megér, ezért érdemes előre tervezni a készítését.

Tovább
Megosztom ezt a cikket


Sült sütőtökből készített muffin

A sütőtöksütésből megmaradt, hőtőben kallódó sütőtök felhasználásának nagyszerű módja, ha süteményt készítek belőle. Nem feltétlenül kell elárulni, hogy sütőtökkel készül kóstolás előtt, utána meg már nem aktuális a kételkedés, mert finom. Gyerekeknek tízórais dobozba is lehet tenni, praktikus és napokig puha marad.

Tovább
Megosztom ezt a cikket


Főtt rizs készítése

A gyerekeim nyilván alapvetően az általam főzött rizshez vannak hozzászokva, de biztos vagyok benne, hogy nem tökéletesen készítem. Mégis szeretik, ezért leírom, hogyan próbálkozom megtalálni az ideálisan főtt rizs készítési módját.

Tovább
Megosztom ezt a cikket


Tejszínben párolt szűzérme

Szombaton az esélytelenek nyugalmával rohantam be nem sokkal zárás előtt a HÍD ABC-be főként lisztet venni a kovászaimnak, de hamarjában rájöttem arra is, hogy térdig gázolok a hétvégében ebédelképzelések nélkül, ezért a húspult felé vettem az irányt. Csodaszép szűzérmék voltak, amit nagyon-nagyon ritkán veszek, de most úgy éreztem, egyszer élünk, és az egyik kedvenc ételemhez a tejszínben párolt szűzérméhez minden más van otthon. Vasárnapi ebéd lett belőle.

Tovább
Megosztom ezt a cikket


Kecsketejből friss sajt (túró)

Kaptam friss, házi kecsketejet ajándékba egy 7,5 dl-es üvegben. Nem ittam meg, mert gondoltam, készítek belőle valami különleges ennivalót, de nem találtam semmilyen izgalmas receptet. A napok meg csak teltek, aztán hirtelen eszembe jutott, hogy készítek belőle sajtot, a magam módján. Tényleg csak 7,5 dl kecsketejem volt, de egy próbát megért és a végeredmény csodás lett. Bizony nem kell mindig nagyipari mennyiségeket főzni.

Tovább
Megosztom ezt a cikket


Mosdókenőcs kávézaccal tusoláshoz

Rendszeresen nem, de alkalmanként szívesen használom bőrradírozásra a frissen átfőzött kávézaccot tusoláshoz. Amennyi alkalommal bőrradírt használok, azért nekem kár egy tégely kozmetikai terméket megvennem és porosodva tárolnom a polcon. Tényleg egyszerűbb frissen elkészíteni, felhasználni és az összetevők miatt oltári nagy fürdőtakarítással sem jár.

Tovább
Megosztom ezt a cikket


Sütőpor keverék - gluténmentes

Már korábban hallottam a foszfátmentes sütőporról, most utána olvasva bukkantam egy érdekes arányú sütőpor keverékre, melyhez minden hozzávaló van itthon. Sütőpor meg nem mindig. Vagyis most már könnyen pótolható lesz. Az alábbiakban írt recept még csak terv, amennyiben elkészítettem és kipróbáltam, azt a receptben jelzem a tapasztalataimmal együtt.

Tovább
Megosztom ezt a cikket


Babfőzelék sonkalében főtt babból

A babot és a sonka főzőlevét is a fagyasztóban tárolom felhasználásig. Egyszerre kiveszem és a babot egyszerűen megfőzöm a lében. A sonkalében főtt babból már többféle étel is készíthető, most babfőzelék lett.

Tovább
Megosztom ezt a cikket


Kuszkusz forrázva

Nyáron a Megyeri úton a Limes éttermében ettem először kuszkuszt köretként. Nagyon ízlett. Jó, bevallom, időnként új ízek kipróbálásában kicsit későn érő típus vagyok. Azóta érdekelt, hogyan tudnám ezt otthon is elkészíteni. A HÍD ABC-ben találan 200 grammos kiszerelésű kuszkuszt, amin ugyan nem volt elkészítési útmutató, de találtam egy igazán egyszerű módszert.

Tovább
Megosztom ezt a cikket


Távirányító elemcsere grafitceruzával

A gyerekek napok óta panaszkodtak, hogy nem működik a dvd távirányítója. Próbálkoztak elemcserével is, de ma újra kétségbe estek, mert anélkül nem tudták magyar nyelven nézni a filmjüket. Márpedig náthagyógyító filmnézéssel akarták kúrálni magukat délelőtt, ha már nem engedtem őket iskolába.

Elővettem az elemellenőrző kis mütyürt, aztán leültem távirányítót javítani.

Tovább
Megosztom ezt a cikket


Bundás kenyér illatos teával

Leggyakrabban hétfő reggelente szoktam bundáskenyeret sütni, amikor még frissebben ébredek a hétvégi nyugalom után, mint a többi napon. A bundáskenyeret nagyon megszerették a fiúk, ezért néha vacsorára is ezt dobom be, ha gyorsan kell valami laktatót tennem a tányérjukra. Bizony, nem csak az éhségük miatt fontos a gyorsaság, hanem az elkészítés közben is pörögni kell, hogy ne legyen túl olajos, ne égjen meg és hamar elkészüljenek egymás után.

Tovább
Megosztom ezt a cikket


Vanília kivonat vodkában

Miután egyre elérhetetlenebbé válik a valódi vaníliarúd beszerzése, elkészítettem én is egy 2 dl-es Royal vodkában a saját vanília aromámat.

Tovább
Megosztom ezt a cikket


Dióbél hőkezelése felhasználás előtt

Sok helyen olvastam arról, hogy az olajos magvak aromáit hőkezeléssel lehet még intenzívebbé tenni. Néhány alkalommal a teflonba égetett próbálkozás után hosszú időre feladtam ezt a dolgot, de egy alkalommal fagyasztott diót kaptam és annak a felhasználásakor újra megpróbálkoztam a tepsiben hőkezeléssel. Végre sikerrel jártam, ezért azóta már sok-sok alkalommal használtam ezt a módszert.

Tovább
Megosztom ezt a cikket


Homoki szarvasgombás kijevi krémes

2 évvel ezelőtt készítettem el először ezt a csodálatos süteményt. Nyár eleje óta vártam, hogy végre újra lehessen friss homoki szarvasgombát kapni, aminek a termőideje augusztustól novemberig tart hazánkban. Tegnap este újra eszembe jutott, hogy most már be tudnám szerezni a legfőbb alapanyagát, ezért megkérdeztem a környezetemben élő szarvasgombászt, van-e eladó gombája? Ma a szarvasgombász munkakutyái reggeli sétáját követően házhoz hozta nekem. Ezen a borongósan indulő őszi vasárnapon bele is fogtam az általa Szokolyán gyűjtött és az ő fantáziája által megszületett ötlettől homoki szarvasgombával tovább ízesített sütemény elkészítésébe.

Tovább
Megosztom ezt a cikket


Kecsöp

A passzírozott paradicsomléből ezerféle dolgot lehet főzni, idén először kipróbáltam a nekem legegyszerűbbnek tűnő kecsöpöt Rupáner-Gallé Margó konyhájából. Szerintem ez egy jó recept, jó arányokkal. Megkóstoltam a bolti kecsöpöt és ezt egymás után, legelőször az tűnt fel, hogy ez kevésbé ecetes. Ha rajtam múlna, valószínűleg soha, semmihez sem használnék ecetet, de úgy tűnik a rengeteg receptet olvasva, hogy a kecsöp lelke mégis csak az ecetben rejlik. Éppen ezért az idén készült rózsaszirommal érlelt ecetemből tettem bele.

Tovább
Megosztom ezt a cikket


Homoki szarvasgomba

Már bizony elmúltam 40 éves, mikorra megismerkedtem a hazánk erdeiben termő homoki szarvasgombával. Oly szerencsés vagyok, hogy Dunakeszin könnyen tudok vásárolni frissen szedett gombát. Tegnap kérdeztem rá a szarvasgomba gyűjtőtől, hogy van-e most neki, ma reggel pedig a munkakutyáival együtt el is hozta a reggeli séta után hozzánk. Ahogy kinyitotta a gyűjtő vászonszatyrot, már megcsapott a homoki szarvasgomba édes, fűszeres, ízes illata. Nem bírok magammal, muszáj előkapnom a diódarálót és újra homoki szarvasgombás kijevi krémest kell sütnöm belőle. A receptet is tőle kaptam 2 évvel ezelőtt. Borongós, őszies az időjárás, semmi máshoz nem lenne most kedvem. A tegnapi paradicsom passzírozós maraton után azt hittem, hogy ma elkerülöm a konyhát, de igazából sehol máshol nem érzem ma jól magam, csak ott. Felvidít.

Tovább
Megosztom ezt a cikket


Paradicsom passzírozás

A passzírozott paradicsomból idén többféle receptet is kipróbáltam, ezért leírom, hogyan készítettem ezekhez az alapanyagot, a mag- és héjnélküli natúr paradicsomlevet. A paradicsomokat a kertünkben termesztettük, sokféle palántát kaptunk és vettünk, ezért a paradicsomok fajtáját nem jelölöm, mert teljesen vegyesen használtam fel őket épp, amikor megértek.

Tovább
Megosztom ezt a cikket


Hőkezelt paradicsomlé

A kertben idén értékelhető mennyiségben csak paradicsom termett. Bénázásom eredményeként paprikát egyáltalán nem ültettem, így hiába vannak itt-ott hagymák elduggatva, lecsóért bizony boltba kell menni. A paradicsomot ízesítés nélkül tettem üvegekbe, hőkezeléssel és dunsztolva. Nem ámítok semmit, ez nem egy ötperces mutatvány és elengedhetetlenül fontos hozzá egy jó passzírozó, esetleg gyümölcscentrifuga. Igaz, hogy évente csak néhány alkalommal használom, de szerintem érdemes áldozni rá és a kamrapolcon tartani.

Tovább
Megosztom ezt a cikket


Grízgombóc levesbetét

A grízgombócot szeretik a legjobban a gyerekek, persze, hogy ennek az elkészítése a legnehezebb, mert vagy sikerül vagy nem. Rendszeresen próbálkozom megfejteni a titkát, ennek során szerintem én már mindenféle-fajta nemsikerült grízgombóccal találkoztam. Kitartásomban segít, hogy időről-időre jól sikerül és akkor nagyon megdicsérnek érte a gyerekek.

Tovább
Megosztom ezt a cikket


Római tálban sült csirkecombok

A római tálban akkor szeretek sütni, amikor van ideje sütés után még benne kihűlni annyira, amikor már fogyaszthatóvá válik. Viszont addig nem kell hozzányúlni. Igazi hétvégi gyorsan előkészíthető, időre elkészülő ebéd.

Tovább
Megosztom ezt a cikket


Csontleves oldalasból

A házi disznó- és marhavágások elmaradása után a csontlevesek készítése a boltban kapható kínálatból új megoldásokra ösztönöz. Az elmúlt időszakban az oldalasból szoktam alaplevest főzni, ami csontos is, húsos is és sokféleképpen lehet felhasználni a levét és a főtt húsát is.

Tovább
Megosztom ezt a cikket


Dagasztás nélküli kenyér II.

Egy időben kétféle kenyér sütéséhez nem dagasztottam, azaz csak összekevertem a kenyértésztát éjfélkor. A tészta egyik feléből gyökérkenyereket sütöttem a reggelihez, a másik felét megpróbáltam római tálban megsütni. Amíg sül, leírom, hogyan készítettem.

Tovább
Megosztom ezt a cikket


Dagasztás nélküli kenyér I.

Nincs se élesztőm, se öreg tésztám, pláne nincs kovászom, tehát amíg nem kapom össze magam jobban, addig a még meglévő szárított élesztő készletemet apasztom. Annyira készülök már arra, hogy új kenyérsütős korszakba lépek, hogy lisztjeimből is kifogytam. Azt már le sem merem írni, egy gramm kenyér sincs itthon szombat reggelre. Na, ezért fogtam hozzá péntek éjfélkor egy dagasztás nélküli kenyértészta bekeveréséhez. Míg sülnek a próbálkozásaim, gyorsan leírom, hogyan készültek, milyenek lettek, hátha máskor is leszek hasonló helyzetben.

Tovább
Megosztom ezt a cikket


Fahéjas porcukor

Egy régi teás fémdobozban tárolok előre bekevert fahéjas porcukrot is. A gyerekek megkedvelték az ízét, édes szóráshoz vagy süteményekbe ízésesítéshez is használjuk. Főzés közben jó, ha kéznél van, ezért időnként feltöltöm a dobozokat előre.

Tovább
Megosztom ezt a cikket


Kakaós porcukor

Egy régi teás fémdobozban tárolok előre bekevert kakós porcukrot. Persze van itthon gyorsan oldódó bolti kakaópor is és a kihagyhatatlan Nesquick is, mert van, akinek annak az íze a kedvence, de igyekszem a gyerekeket a valódi kakaó ízével is megismertetni.

Tovább
Megosztom ezt a cikket


Fűszeres darált hús szószokhoz, rakottas ételekhez

Mióta elkezdtem frissen darált húst vásárolni és nem itthon a saját darálómmal darálom, azóta lényegesen többször készül darált húsból étel, mint korábban és ez jóval kevesebb mosogatással, pakolással jár. Viszont a darált hús nagyon kényes termék, ezért hazaérve a lehető leghamarabb fel kell dolgozni. Akár éjjel is, egy sűrű nap után, amikor a család már lepihent és tulajdonképpen az én elmém is, csak a testem automatizálja magát a fazék mellett. Aztán jönnek a gyorsító ötletek. Így készítettem el egy fűszeres alapot éjjel egy paradicsomos szószos raguhoz a gyerekeknek paradicsom nélkül.

Tovább
Megosztom ezt a cikket


Aludttejből prósza szilvával

Eddig a hűtőben várta az aludttejem, hogy végre legyen időm rá. Még nem igazán kóstoltam aludttejet, gyerekként pláne elkerültem, de most megkóstoltam és meglepődtem mennyire finom, lágy, krémes íze van. Így már bátran vágtam bele életem első prósza sütésébe.

Tovább
Megosztom ezt a cikket


Vízkőeltávolítás vízforralóból citromsavval

A kávéfőző vízkőmentesítése közben sort kerítettem a másik vízkövesedésre hajlamos eszközömre is, a kancsós vízforralóra. A citromsav-víz arányára végre találtam egy kézzelfogható értéket, így most ezzel próbáltam ki. Jó lett.

Tovább
Megosztom ezt a cikket


Vízkőeltávolítás kávéfőzőből

A kávéfőző vízkőmentesítése nem tartozik a kedvenc feladataim közé, de most megtaláltam az előző gépünk karbantartásához használt (általuk kötelezően előírt) maradék vízkőoldóját, és megpróbálom adoptálni józan ésszel a mostanihoz. Mivel egy csomag akár 2-3 alkalomra is elég lehet, inkább felírom magamnak, most hogyan csináltam, ne kelljen néhány hónap múlva újra kutakodással töltenem az időmet.

Tovább
Megosztom ezt a cikket


Kiflisütés

Ahogy sokan mások, én is szívesen sütök Limara receptjei alapján. Egy morzsa nem sok, annyi kenyér sem maradt mára és már amúgy is nagyon rég óta szeretnék újra rendszeresen kenyeret és házi péksüteményeket sütni. A padlizsánsütéssel párhuzamosan egy kiflisütésbe is belevágtam. Már most érzem, ismét hosszú lesz a mai nap.

Tovább
Megosztom ezt a cikket


Padlizsánsütés villanysütőben

Nem fűzök túl sok reményt a mostani padlizsánsütés próbálkozásomhoz, mert van közte már túl öreg, kifakult is, van egy kissé puha is és persze a két legkisebb az, ami érdemben jókor van jó helyen. Nem baj, a kertünkben ennyi és így termett, tegnap a vihar előtt leszedtem, most pedig héjában megsütöm és várom, milyenek lesznek a tapasztalataim a különböző korú sült padlizsánok ízeiben.

Tovább
Megosztom ezt a cikket


Krumpli nudli

A szilvásgombócgyártás mellékágán készült nudli is, mert ez végre egy olyan kézi készítésű étel, amit mindenki szeret a családomban. Mindenki más ízesítéssel fogyasztja, az én feladatom csak a nudli legyártása, a többit megoldják már ők maguk.

Tovább
Megosztom ezt a cikket


Csokoládés krumpligombóc III.

Avagy szilvásgombóc szilva nélkül, csak csokoládéval töltve. A gyerekeim nem szeretik a főtt, lágy gyümölcsöket. A gombócgyáram bezárása előtt kaptam az ötletet húgomtól, hogy tegyek a fahéj helyére kakaót. Na így jutottam el a szilvamentes, csokoládés szilvásgombóchoz. Megérte.

Tovább
Megosztom ezt a cikket


Szilvásgombóc II. csokoládéval

Ahány családtag, annyiféle módon szereti a gombócot. A szilvához annyira megszokott fahéj ízesítés helyett, ki kellett próbálnom a kakaós-csokoládés változatot is. Megérte.

Tovább
Megosztom ezt a cikket


Szilvásgombóc I. fahéjas porcukorral

Nénje küldött a gyerekeknek néhány szem szilvát, de nem fogyott el. A makói piacon pedig vettem pár szem krumplit, mert eredetileg rózsákat szerettem volna gyökereztetni bennük, de végül nem szedtem hajtásokat. Ha pedig egymás közelében van a krumpli és a szilva, akkor abból a legjobb, ha szilvágombóc készül.

Tovább
Megosztom ezt a cikket


Lecsó tejföllel

Mire a frissen készült lecsó a sok zöldségdarabolás után elkészül, addigra még az is megéhezik, aki nem is szereti a lecsót és inkább nutellás kenyeret eszik helyette. De az elszánt lecsóhívők sem mindig tudnak várni a végtelenig és tovább, na ekkor lehet bevetni számukra a hideg tejfölt a hűtőből.

Tovább
Megosztom ezt a cikket


Tojásos lecsó

Sokszor sok lecsót főzni elég unalmas feladat időnként. Néha jól esik leülni és zöldségeket darabolni egyforma méretűre, néha meg úgy érzem, soha nem leszek kész (időre). Az mindig egy jó pillanat, amikor elzárom a tüzet a fazék alatt, igen elégedett szoktam lenni ilyenkor magammal, mintha valami nagy tettet hajtottam volna végre. Pedig még csak ekkor kezdődik a tojásos lecsó készítése. Nem nagy kunszt, csak egy maceracsavar. De megéri.

Tovább
Megosztom ezt a cikket


Fokhagymakrém sóval, citromsavval

Egyre több fokhagymát használok fel a főzéseim során, de szeretem a macerásabb részfeladatokat együltő helyemben megoldani hosszú időre. Ezért is készítettem most a frissen vásárolt fokhagymából sós krémet, amiből csak 1-1 teáskanálnyi mennyiséget használok majd a levesekbe, húsételekbe, pácokba, vagy csak egy kis olajjal és vízzel elkeverve lángoshoz.

Tovább
Megosztom ezt a cikket


Egyszerűen csak lecsó

A kertünkben elkezdett érni a paradicsom, de sajnos idén paprikát nem ültettem, ezért azt most Makón szereztem be a piacon, ahogy a hagymát, fokhagymát is.

Tovább
Megosztom ezt a cikket


Blansírozott mandula

A mandulát felhasználás előtt meg kellett tisztítanom a vékony, barna héjától. Évekkel ezelőtt egyszer már megpróbáltam ezt és akkor jöttem rá, hogy ez nagyon könnyű feladat, de legtöbbször én is a kényelmes, teljesen tiszta mandulabelet szoktam vásárolni. Most viszont nem kaptam olyat, de lehet ezentúl nem is keresem a polcokon. Tényleg egyszerű otthon megpucolni, ráadásul a hőkezelés miatt egyből tiszta alapanyagot is nyerek vele.

Tovább
Megosztom ezt a cikket


Szárított kapor

Makón jártam a piacon, ott vettem 5 csokor friss kaprot (180.-Ft/db). Ez a mennyiség 1 tálcára elég az aszalógépbe. Egyszerűen levegőn szárítva nekem nem lesz olyan szép, ízes, mint géppel, ezért inkább pár órára betettem a gépbe.

Tovább
Megosztom ezt a cikket


Éppen csak savanyú palackos tej a gombácskáknak

A reggeli kávéba kortyolás után derült ki, hogy bizony ezt a tejet egy nappal hamarabb kellett volna meginni. Közel két palack volt még belőle a hűtőben, ezért úgy döntöttem, hogy az egyik üveget aludttejként fogom hasznosítani, a másikat viszont az éhes kaukázusi kefírgombáknak adom, hátha nem sértődnek meg és készítenek belőle kefírt, amit napokkal később is fel tudok még használni, így a tej nem vész kárba.

Tovább
Megosztom ezt a cikket


Palacsinta kaukázusi kefirből III. (részben teljeskiőrlésű lisztből)

Újabb módon próbáltam ki a kaukázusi kefires palacsintakészítést. A hozzáadott finomliszt egy részét teljes kiőrlésű búzaliszttel váltottam ki.

Kézzel kevertem simára a tésztáját, ezért jobban odafigyeltem az összetevők sorrendjére, hogy sima legyen a massza.

Tovább
Megosztom ezt a cikket


Öntapadós címke eltávolítása üvegről, műanyagról néhány  csepp olajjal

A befőzési szezonban az újonnan szerzett üvegek vagy a korábban gondosan matricázottak megtisztítása a vignettáktól, címkéktől, matricáktól, ragasztó maradékoktól nekem azóta nem okoznak komolyabb nehézséget, mióta tudatosítottam magamban, hogy a ragacsokat alapvetően az olaj oldja és nem a víz és a mosószerek. Természetesen a legfontosabb, hogy minél kevesebb olaj kerüljön a mosogatóvízbe, ezért minimalizálom az erre a célra használt olaj mennyiségét, ha már kikerülni egyelőre nem tudom.

Tovább
Megosztom ezt a cikket


Befőttes üveg tisztítás citromsavval

Hosszú évek óta használom az összegyűjtött, többé-kevésbé egyforma méretű üvegeket a befőzésekhez. Időnként annyira megfogják a sűrű szörpök, szószok belülről az oldalukat a legelérhetetlenebb helyeken, hogy a következő felhasználás előtt többszöri mosogatógépes mosás sem segít rajtuk. Mivel már jópár kezelésre váró üveg összegyűlt a mosogató körül, és a kisüvegeim is fogytán vannak, a mai kézi mosogatáskor sorra kerítettem ezt a feladatot is.

Tovább
Megosztom ezt a cikket


Aludttej - vészmegoldás

A reggeli kávéba kortyolás után derült ki, hogy bizony ezt a tejet egy nappal hamarabb kellett volna meginni. Közel két palack volt még belőle a hűtőben, ezért úgy döntöttem, hogy aludttejként fogom hasznosítani. A másik palackot a kaukázusi kefírgombáknak adtam, akik kefírré alakították át.

Tovább
Megosztom ezt a cikket


Uborkás arcpakolás I. (mono)

A vegyszermentes kerti kígyóuborkát leszedés után sajnos sem nem ettük meg, sem nem tettük a hűtőbe. Most találtam meg a kemény, de hámozva már nem olyan ízletes uborkákat a konyhában kallódni. Mielőtt a komposztra hajítottam volna őket, sajnálkozásom újabb ötletet generált. Arcpakolást készítek belőle.

Tovább
Megosztom ezt a cikket


Füge fagyasztva

Kaptunk nagyon szép érett fügéket a szomszédasszonytól, de nem fogyott el. Most először megpróbáltam a fagyasztóba tenni, hogy majd később fel tudjam használni.

Tovább
Megosztom ezt a cikket


Cukkinis csokitorta

Az egyik leggyorsabban, legkönnyebben elkészíthető gyors, csokoládés házi sütemény, amit a gyerekek már önállóan is el tudnak maguknak készíteni. Bár az is igaz, hogy ekkor egészen nyilvánvalóvá válik számukra, hogy a csokitorta cukkinit tartalmaz. Érdemes ezt az információt már csak akkor megosztani velük, amikor már a sütemény íze és állaga meggyőzte őket arról, hogy a cukkiniből baj nem lehet.

Tovább
Megosztom ezt a cikket


Csodabajusz tea

Lehetőségem adódott arra, hogy biotermesztésből származó kukoricacsöveket vegyek. Azonnal lecsaptam az ajánlatra és kértem 20 csövet tegnap. Ma már sürgősen neki kellett állnom megpucolni, nehogy elfeledkezzek róla. Végre leültem a konyhában az egész napi mászkálás után és csöndesen a holnapi Angry birds 2 premierre készülve az 1-et hallgatva elkezdtem fosztani a csöveket.

Tovább
Megosztom ezt a cikket


Őszibarack befőtt III. (karamelles)

Mivel egyszerre csak 4 üveg fér a fazekamba, ezért szakaszosan készítem az őszibarack befőtteket és most van lehetőségem többféle ötletet is kipróbálni. Most a felöntőlébe kerülő cukrot karamelizáltam, most maradtam az 1 liter vízbe 3 evőkanál cukor aránynál, a citromot lecsökkentettem 1 mokkáskanálnyira üvegenként.

Tovább
Megosztom ezt a cikket


Őszibarack befőtt II. (édesebb)

Az idei első őszibarack befőtt elkészülte után én nagyon örültem, hogy egy jó állagú, nem túl édes, szinte eredeti ízű befőttet sikerült készítenem. Viszont kérték, hogy ha lehetne akkor készítsek egy kicsit édesebbet, ezért készült 4 üveg próbaüveg így is.

Tovább
Megosztom ezt a cikket


Almás cobbler

A kertben féléretten a földre pottyant almák megsokasodtak. Nem szépek, de a mienk. Ízesek, kár lenne almaecetet gyártani még belőlük, ezért egy nemszép, de hasznos süteménybe tettem őket. A tésztájába teljes kiőrlésű lisztet is tettem, de ez csak próbálkozás volt, hogy szokjuk ennek a lisztnek az ízét is.

Tovább
Megosztom ezt a cikket


Anyaszaur  hamburgere

Soha nem gondoltam volna, hogy a millió egy helyen kapható hamburger helyett a gyerekeim inkább az enyémet kedvelik meg és rendszeresen követelik, hogy süssek még. Ráadásul a húsevés nem a gyerekek erőssége, de a hamburgerrel úgy tüntetik el a tányérról, mintha legalábbis csokoládéban pácoltam volna a húst. Pedig se pác, se előkészületek, csak hirtelen felindulásból sütés. Akkor lássuk a nagyszerűség egyszerűségét.

Tovább
Megosztom ezt a cikket


Szilvás linzer

Szilvával, meggyel, cseresznyével is meg lehet sütni ezt a süteményt, ezekkel már próbáltam, de piros- és feketeribizli, áfonya, sárgabarack is kerülhetne rá. Nagyon egyszerű összeállítani a tésztáját, ami le is fagyasztható és mág tovább variálható az elkészítése.

Tovább
Megosztom ezt a cikket


Sajtos rúd - krémsajttal finomítva

Váratlanul nagy sikere volt a mindig fogyókúrázó barátnőim és a semmit sem megkóstoló gyerekeim körében ennek a sem nem diétás, sem nem sajtmentes sósságnak. A barátnőimet épp karácsony és újév között kínáltam meg vele, ami világviszonylatban is diétamentes időszak, lecsaptak rá és nem bírták abbahagyni az eszegetését. Mindig csak még egy utolsót ettek csak belőle. A gyerekeknek pedig egy hosszúnak tűnő utazáshoz tettem be az útitáskába, aztán elérkezett az a pont, amikor lecsaptak rá és rácsodálkoztak, hogy ez mennyire finom. Pedig sajtos. Időnként azért sütök ilyet, mert muszáj a sajtot már felhasználni, akkor a sajt mennyiségéhez igazítom a hozzávalókat.

Tovább
Megosztom ezt a cikket


Laktózmentes madártej - mikrós habbal

Egyszer készítettem laktózmentes tejből madártejet. Különösebb odafigyelést, változást a teljes tejből készült madártejhez képest nem vettem észre, épp csak annyit, hogy a laktózmentes tej édeskésebb ízű szerintem, ezért kevesebb cukor is elég hozzá. A mikróban készült tojásfehérje hab gyorsan elkészül, ezzel a madártej készítés gyakoribbá is válhat és fölkerülhet a gyors gasztrokívánságok listájára.

Tovább
Megosztom ezt a cikket


Madártej - mikrós habbal

A mikróban készült tojásfehérje hab gyorsan elkészül, ezzel a madártej készítés gyakoribbá is válhat és fölkerülhet a gyors gasztrokívánságok listájára.

Tovább
Megosztom ezt a cikket


Töltött paprika - fasírt fűszerkeverékkel ízesítve

Idén nem ültettünk paprikát. Minden nap akartam, de a magok a zacskóban maradtak. Viszont nagyon sok paradicsompalánta lett a kertünkben. Vettem is, magról is sok kikelt és kaptam is elég sokat. Nagy lombos paradicsomgubancok vannak a kertben, itt-ott fürtökben lógnak a zöld paradicsomok, de érett egy sincs. Így szégyen, nem szégyen, piaci paprika és bolti paradicsomszósz adta az alapját az újabb hétvégi nagy főzésnek. Fagyasztóba is került.

Tovább
Megosztom ezt a cikket


Akácmézben érlelt vörös rózsaszirom

A fiúk épp autós programra mennek, mert látják, hogy engem elveszítettek a rózsafronton, de ha egyszer más nem jött sziromért... hát csak neki kellett fognom az alkotásnak. Mielőtt elmentek, odahívtam őket az aszalótálca megszaglászására. A legkisebb fiam jött elsőként a "jó, mutasd, hamarabb szabadulok" elve mentén. Beleszagolt, mint gyanakvó macska a tápos dobozba, aztán fölkapta a fejét és azonnal visszahajolt és mélyet szippantott és akkor már rikkantott is, hogy Apaaaaa! Azonnal szagoljátok meg ti is! A fiúk is elájultak és érezhetően még vidámabban indultak útnak, beszippantva a gyönyört. Ez alkalommal akácmézbe tettem a kertben nyíló szőregi rózsa szirmait 2019. július 7-én.

Tovább
Megosztom ezt a cikket


Sárgadinnye befőtt

Csak 2 üvegre való őszibarackom volt itthon, a főzőedényembe viszont 4 üveg fér el hőkezelésre, ezért a sárgadinnye befőttet is kipróbáltam ugyanezzel a technikával.

Tovább
Megosztom ezt a cikket


Őszibarack befőtt I.

Nagyon szeretem az őszibarack befőttet. A HÍD ABC-ben ajánlotta az üzletvezető, hogy ízes, magyar termelői őszibarackjuk van, és valóban nagyon finom, omlós, sárga húsú barackot vettünk náluk. Úgy gondoltam, néhány üveggel teszek el belőle. Mivel eddig a felöntőlében forralt barackokat mindig szétfőztem, ezért most egy másik, vízben dunsztolós technikát találtam ki hozzá.

Tovább
Megosztom ezt a cikket


Palacsinta házi tejből (Sima, sós)

Sajtkészítéshez vettem a váci piacon házi teljes értékű tejet, amit az utolsó pillanatban forraltam fel, de egy adagot félre tettem palacsintához. Most gyorsan megsütöttem, hogy az egészben sült csirke melle húsából készített pörköltből húsos palacsintát készítsek belőle. Fagyasztóba is készült 2 adag.

Tovább
Megosztom ezt a cikket


Palacsinta kaukázusi kefirből II. (édes)

A gyerekeknek ízlett az első kaukázusi kefires palacsinta, ezért a frissen leszűrt kefirből édesebb tésztát készítettem.

Tovább
Megosztom ezt a cikket


Palacsinta kaukázusi kefirből I.

Heti rendszerességgel készül néhány dl kaukázusi kefir a gombácskáim etetése miatt. Igyekszem minden héten valamilyen új ételben kipróbálni. Most palacsintát készítettem olyan kefirből, ami már jó pár napja egy lezárt üvegben várta, hogy felhasználjam. Ilyenkor már elég savanykás a kefir.

Tovább
Megosztom ezt a cikket


Levendulás porcukor darálással II.

Idő kell ahhoz, hogy a cukor átvegye a levendula aromáját, ezért ideje volt már egy üveg cukrot levendulával pihentetnem.

Tovább
Megosztom ezt a cikket


Ricotta készítés sikertelensége

A sajtkészítésből maradt sárga, édeskés ízű tejsavó felhasználására kerestem recepteket, végül a ricotta készítés kipróbálása mellett döntöttem. Közel 2 liter tejsavóm maradt, melynek a tetejére kiült még egy réteg sárgás tejzsír, ezért gondoltam, hogy ezt érdemes lenne még tovább macerálni.

Tovább
Megosztom ezt a cikket


Fagyasztott, dinsztelt, édes, fejes káposzta

A fejes káposzta aprítása, dinsztelése elég sok mosogatnivalóval jár, ezért ha nekifogok, akkor a frissen tervezett étel mellett a fagyasztóba is teszek konyhakész dinsztelt, édes, fejes káposztát.

Tovább
Megosztom ezt a cikket


Kaukázusi kefír - fortélyok

2018 májusa óta része a háztartásomnak a kaukázusi kefírgombákkal való kefírkészítés. Egyszer sajnos túl sokáig voltak hűtőn kívül, ezért most már egy másik generációt nevelgetek, de a lelkesedésem irántuk töretlen.

Tovább
Megosztom ezt a cikket


Kaukázusi kefír ... avagy a gombácskáim

Készítettem róluk néhány fotót, miután leszűrtem róluk munkájuk kefírjét a vacsorakészítés közben. Az egyik képen láthatóak közelről. Ugye milyen gyönyörűek? Ha minden nap etetném őket, akkor kicsivel nagyobb, galuska szerűek lennének. Most kb. 3-4 napot töltenek vízben, de egészen szépen szaporodnak és éldegélnek így is. Heti 1 etetésnél viszont apróbbak lesznek, de a kefírjük akkor is ugyanolyan kellemes lesz.

Tovább
Megosztom ezt a cikket


Dinsztelt, édes, fejes káposzta

Eredetileg csalamádét készítettem volna, ehhez vettem a fejes káposztákat, de egyelőre úgy tűnik, hogy télire csalamádét eltenni hőzelés vagy tartósítószer nélkül elég rizikós. A két fejes káposztát inkább megdinszteltem. Tervem szerint a fagyasztóba akartam tenni kis adagokban, de frissen máris káposztás tésztához használtam fel.

Tovább
Megosztom ezt a cikket


Velőscsont leves

A HÍD ABC-ben megláttam a szépen felfűrészelt velőscsontokat, ezért vettem 4 db-ot és hozzá még 4 db marhabordát. Csak mert a piacon vásárolt zöldségek hazahurcolásának legyen már valami igazi értelme is.

Tovább
Megosztom ezt a cikket


Túrómentés sajtba II.

Igazából a váci piacon vásárolt házi tej utolsó pillanatos megmentése volt most a feladat, de megugrottam.

Tovább
Megosztom ezt a cikket


Túrómentés sajtba I.

Azért volt muszáj sajtot készítenem... mert volt 50 dkg túróm, ami pont máig volt dátumozva. Pont máig... Szóval a fél éve ívkezdetet indító sajtkészítős vágyam fél óra alatt be is teljesült.

Tovább
Megosztom ezt a cikket


Laktózmentes túrós rétes

Elkészülőben van életem első laktózmentes túrós rétese. Párhuzamosan készült vele laktózos változat is, de abba mazsola is került, így megoldódott a tálalással fölmerülő aggodalmam, hogy összekeverődnek a tálcák.

Tovább
Megosztom ezt a cikket


Sonkás mángoldos rétes

Egy tő mángold a kertből és egy izgalmas házias füstölt sonkadarab találkozott egy csomag réteslappal a mai ebédben.

Tovább
Megosztom ezt a cikket


Párolt mángold

Azt hittem, hogy a szódabikarbónás vízben előfőzött mángoldot már tehetem is a szószba, de rájöttem, hogy ezt még fűszerekkel is össze kell párolni.

Tovább
Megosztom ezt a cikket


Mángold előkészítése

Idén tavasszal ültettünk először egy tő mángoldot a kertünk egyik magaságyásába. Egyrészt szépen díszíti a kertet, másrészt hasznos növény a konyhára. Még soha nem ettem és nem készítettem mángoldból semmit. Új kaland veszi kezdetét, mert ma reggel még az eső előtt ollóval levágtam az első hatalmas leveleket róla.

Tovább
Megosztom ezt a cikket


Tojásos sonkás rántotta

Legtöbbször hétvégi reggeleken van csak időm elkészíteni, utána mindig muszáj ejtőzni egy kicsit, mert nagyon laktató.

Tovább
Megosztom ezt a cikket


Babsaláta

A fagyasztóban tároltam a fejtett, száraz, szemes babot és a füstölt sonka főzőlevét is. Kipróbáltam, milyen lenne, ha a babsalátához a sonka főzőlevében főzném ki a babot. A babot sózni nem kellett, de mégis megőrizte jellegzetes, kissé édeskés ízét.

Tovább
Megosztom ezt a cikket


Levendulás porcukor darálással I.

Biogazdálkodásban termesztett szárított levendulát vásároltam, ezért a dekorálás, zsákba töltögetés helyett elkezdtem felhasználni a konyhámban. Készült már levendulás porcukor hőzekeléssel. Most azt írom le, amikor néhány hét várakozás után összedaráltam a levendulát a kristálycukorral, amiben pihentettem.

Tovább
Megosztom ezt a cikket


Levendulás porcukor hőkezeléssel

Biogazdálkodásban termesztett szárított levendulát vásároltam, ezért a dekorálás, zsákba töltögetés helyett elkezdtem felhasználni a konyhámban. Egy marcipános teasüteményhez szükségem volt gyorsan levendulás porcukorra, ekkor találtam rá erre a hőkezeléssel gyorsított eljárásra Limaránál.

Tovább
Megosztom ezt a cikket


Levendulás kókuszgolyók

Ez egy sütés nélküli, de tálalás előtt hűtést igénylő sütemény. Kókusztejporból készíttettem a gyerekekkel, viszont a levendulaszirupot és a blansírozott mandulát előkészítettem nekik. Leírtam nekik a készítés menetét, ez alapján önállóan el tudták készíteni maguknak.

Tovább
Megosztom ezt a cikket


Alkoholban eltett meggy

Egyszer, de tényleg csak egyszer, találtam a kamrámban alkoholban eltett meggyet, ami annyira finom volt, hogy ezzel meg is tört az alkoholos meggy iránt érzett berzenkedésem. Ez egy fél literes kis befőttes üveg volt, 1-2 adag kókuszgombócban és 1-2 adag brownie-ban tűnt el, emlékezetesen. Ezt most nekem is ki kellett próbálnom.

Tovább
Megosztom ezt a cikket


Meggyleves kókusztejjel

Friss, magozott meggyből készítettem a meggylevest. Szezonon kívül tartósítószerrel eltett befőttből, vagy hőkezlet meggybefőttből, esetleg fagyasztóból elővett fagyos meggyből főzöm.

Tovább
Megosztom ezt a cikket


Meggymag cseresznyemag tisztítása

Meggymagozás közben az ép meggyek magját külön gyűjtöttem, mert sokféleképpen fel lehet használni. Egy kis mennyiséget összetörve és kifőzve, a meggyes ételek ízét lehet még intenzívebbé tenni vele, de a száraz magok töltőanyagként is jók lehetnek egy illatos, fűszeres gyógypárnába. Most ehhez gyűjtöttem és tisztítottam meg a magokat.

Tovább
Megosztom ezt a cikket


Lucullus tartósítós meggybefőtt

Tavalyról még maradt befőttartósító szerem, ezért ezt fel akartam használni a közelgő lejárati ideje miatt. Csak 6 kg meggyet vettem idén a Kispiacon, de befőttre már csak 4*7,5 dl üvegnyi jutott és meggyesrétest még nem is sütöttem belőle. Készült viszont meggyleves kókusztejjel, tettem el alkoholban meggyet és a meggymagokat is megtisztítottam.

Tovább
Megosztom ezt a cikket


Kovászos uborka

Felnőtt koromban szerettem csak meg a kovászos uborkát, akkor, amikor saját magamnak készítettem el és a receptnek megfelelően tettem bele fokhagymát is. Azóta is így készítem, néha még télen is van belőle saját leve alatt a hűtőben.

Tovább
Megosztom ezt a cikket


Vadon eszem

blogavatar

Étel- és élettörténeteim gyűjteménye A recepteket időről-időre újra elkészítem a saját leírásom alapján és javítom, ha hibát találok benne.

Címkefelhő

édesség (48),tojás (34),hús (27),vaj (26),kamratöltögetés (26),gasztroajándék (24),paradicsom (19),fokhagyma (19),egytálétel (19),tej (17),citrom (17),méz (16),leves (16),hagyma (15),tejföl (13),liszt (13),cukor (13),élesztő (12),fagyasztható (12),sajt (12),szerecsendió (11),paprika (10),vanília (10),környezetbarátság (10),dió (9),tejszín (9),vegyszer (9),keksz (8),bors (8),lecsó (8),tészta (8),köret (7),hőkezelés (7),alma (7),kókusz (7),sósság (6),gyömbér (6),citromsav (6),levendula (6),palacsinta (6),fürjtojás (6),fekete bors (6),kenyér (6),sütőtök (6),aszalás (6),káposzta (6),túró (6),gomba (6),porcukor (5),gyerekkézzel készíthető (5),rizs (5),takarítás (5),zsír (5),tojásfehérje (5),meggy (5),kakaó (5),csokoládé (5),babérlevél (5),római tál (5),cukkini (5),sajtkészítés (5),nagydobosi sütőtök (5),olaj (5),krumpli (5),olivaolaj (5),ecet (4),mustár (4),petrezselyem (4),muffin (4),sütőpor (4),csirke (4),aszalt (4),lekvár (4),befőtt (4),mandula (4),sonka (4),szilva (4),reggeli (4),kukorica (4),kapor (4),saláta (4),metélő hagyma (3),sütemény (3),búzadara (3),virágméz (3),almaecet (3),zsálya (3),fehér bors (3),12 gabonás liszt (3),szódabikarbóna (3),kelt tészta (3),karfiol (3),alaplé (3),tojássárgája (3),öregtészta (3),kakaópor (3),kuszkusz (3),vodka (3),kaukázusi kefir (3),sárgabarack (3),mángold (3),kaukázusi kefirgomba (3),piskóta (3),hűteni kell (3),csirkemell (3),melegszendvics (3),aszalógép (3),gyöngytyúk (3),koriander (3),fahéj (3),metélőhagyma (3),rózsa (3),likőr (3),szegfűszeg (3),bulgur (2),torta (2),knorr (2),reggelire (2),rakottas (2),lilahagyma (2),uborka (2),kápia paprika (2),medvehagyma (2),tea (2),kaliforniai paprika (2),rakott étel (2),kakas (2),befőzőautomata (2),fűszerpaprika magolaj (2),mártogatós (2),mák (2),tarhonya (2),mézeskalács (2),cayenne bors (2),repceméz (2),alkohol (2),ribizli (2),téli fülőke (2),banán (2),homoki szarvasgomba (2),levesbetét (2),kudarc (2),#turbopiros (2),kecsöp (2),szendvics (2),ricotta (2),ketchup (2),narancs (2),padlizsán (2),keményítő (2),újhagyma (2),aludttej (2),őszibarack (2),kaukázusi kefírgomba (2),fűszerkeverék (2),zöldség (2),citromhéj (2),rozmaring (2),kaukázusi kefír (2),mazsola (2),vöröshagyma (2),laktózmentes (2),rétes (2),címke (2),habarás (2),marha (2),zsemlemorzsa (2),fejes káposzta (2),csicseriborsó (1),mártás (1),maradékmentés (1),szósz (1),édeskömény (1),hársfavirág (1),szezámmag (1),carbonara (1),tárkonyos fűszerecet (1),fekete retek (1),kenő (1),savanyú uborka (1),főtt hús (1),csípős fűszerpaprika pehely (1),kamilla (1),oregano (1),római kömény (1),fokhagymás ecet (1),hársfavirág méz (1),bodzavirág (1),pritamin paprika (1),nokedli (1),cérnametélt (1),rántott (1),húsleves (1),juhsajt (1),lasagne (1),köménymag (1),savanyúság (1),kávé (1),linzer (1),aprósütemény (1),tarkedli (1),besamell (1),margarin (1),kardamom (1),dzsemfix (1),dzsem (1),spárga (1),csillag ánizs (1),citromlé (1),magyar kajszi (1),Gönci (1),mandarin (1),fehér rum (1),habcsók (1),öreg tészta (1),almahéj (1),borsikafű (1),almakompót (1),reszelt alma (1),majonéz (1),fritőz (1),csirkeszárny (1),nyárs (1),pogácsa (1),ricottaédesség (1),brownie (1),kolbász (1),pizza (1),levesgyöngy (1),kruton (1),kenyérkocka (1),kalács (1),krémleves (1),abálás (1),galuska (1),sztrapacska (1),nudli (1),gnocci (1),grill fűszerkeverék (1),bánkúti liszt (1),körte (1),teavaj (1),sikér (1),puding (1),nutella (1),teljeskiőrlésű búzaliszt (1),szűzérme (1),sertés (1),szegfűbors (1),panírozás (1),csokimáz (1),karaj (1),bab (1),cukordrazsé (1),dekorcukor (1),bejgli (1),tarja (1),sonka (1),rózsaecet (1),virsli (1),pörkölt (1),kesudió (1),kecsketej (1),mosdókenőcs (1),bulikaja (1),hamburger (1),linzertészta (1),sárgadinnye (1),salátacentrifuga (1),teljes kiőrlésű búzaliszt (1),füge (1),arcpakolás (1),gyógynövény (1),citromsav (1),őszibarack (1),oldalas (1),rántás (1),velőscsont (1),gluténmentes (1),kávézacc (1),sonkalé (1),főzelék (1),tejsavó (1),ceruzaelem (1),bab (1),karácsony (1),zserbó (1),cseresznye (1),kacsazsír (1),vaníliás cukor (1),lepény (1),kocsonya (1),tejvaj (1),meggymag (1),mogyoróvaj (1),zöldségmix (1),jamaikai rumarom (1),juhtúró (1),oliva (1),tökmag (1),Téli parázs (1),póréhagyma (1),zöldborsó (1),póréhagyma (1),vaníliáscukor (1),brokkoli (1),curry (1),csontleves (1),churros (1),kenyérre kenhető (1),cseresznyemag (1),himalája só (1),mártás (1),pritamin paprika (1),szörp (1),limonádé (1),sütinyomó (1), kókusz (1),betűtészta (1),zeller (1),áfonya (1),rózsaszirom (1),csuhé (1),akácméz (1),szeder (1),jamaikai rum aroma (1),marcipán (1),hársfavirágméz (1),gyógytea (1),kukoricahaj (1),kukoricadara (1),hársfa (1),(1)

Utolsó kommentek