Akár töltött káposzta készítésekor kimaradt levelet szeretném tartósítani, akár a későbbi káposzta töltést szeretném előkészíteni a tölteni valót, így tartósítom fagyasztással a frissen vásárolt káposztafejet Keresztanyám és apám útmutatása alapján.
1. Megmostam a káposztát, majd óvatosan kifaragtam a torzsáját. Ebbe a lyukba beleszúrtam jó mélyen egy villát, ez lett a fogantyúm.
2. A 8 literes fazékba vizet öntöttem, majd kipróbáltam a nyeles káposztát ellepné-e víz. annyit öntöttem még hozzá, hogy ellepje. A vizet felforraltam 2 evőkanál sóval és 1 evőkanál ecettel.
3. A nyeles káposzát beleállítottam a fazékba és kicsit vártam, hogy a külső leveleket könnyen le tudjam fejteni. A káposztát kiemeltem egy tálcára, lehúztam a külső megpuhult káposztalevelet (ha nem engedett a torzsájánál, akkor ott még benyestem) és egy lefelé fordított kerámia müzlis tálra ráborítottam. Így a levelek megtartották a félgöb formájukat, nem szakadtak el. Eztán erre pakolgattam a többi levelet is, míg egészen a közepéig nem értem a káposztának, ahol már egyre kevésbé voltak rugalmasak a levelek, ezeket a kisebb leveleket tálcán gyűjtögettem.
4. A forró vízbők kivett leveleket Keresztanyám hideg vízbe mártja és lecsöpögteti.
5. Fagyasztóba teszi az így előkészített leveleket.
6. Kiolvasztáskor rövid időre meleg vízbe teszi a fagyos leveleket, így a közé fagyott jégkristályok is felolvadnak.
7. A káposztalevelek erét csak ekkor várgja le róla, töltés előtt. Keresztanyám szerint a fagyasztott levelekkel könnyebb a töltés, puhább lesz, kevésbé szakad.
Hozzávalók:
Lapos káposzta fej (ez a legjobb a hozzáértők szerint)
2 evőknaál só
1 evőkanál ecet
néhány liter víz
Szükséges eszköz:
Egy mélyebb fazék, amibe belefér a káposztafej
Nekem ilyen káposztával sikerült először töltött képosztát készítenem:
A kivájt káposztám abálás előtt:
Inkább ilyen lapos káposztát kell keresni tölteni valónak:
Felhasználás: