Szolgáltató adatai Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA
Vadon eszem

Szárított citromhéj (narancshéj), citromos porcukor

Amikor sikerül kezeletlen héjú, illatos citromot vásárolni, érdemes a kifacsarása után a héját éles késsel olyan vékonyan lehámozni, hogy csak a színe jöjjön fel, a hófehér hús ne tapadjon rá.

Melós munka, de megéri, már csak az illata miatt is.

Az így létrejött kis forgácsok hamar megszáradnak, pláne télen a fűtött szobában. Amikor zörgősre száradt, üvegbe kell tenni.

Ha több alkalommal is készítjük és egy üvegbe gyűjtjük a citromhéj forgácsokat, érdemes jelezni az üvegen, hogy hány citrom héja van benne, amíg kialakul bennünk a ráérzésre tudom, hogy ez kb. egy citromnyi héjmennyiség.

Felhasználása

Amikor a sütemény receptjében fel lehet használni citromhéjat, akkor a forgácsot a süteményhez szükséges cukorból vett néhány teáskanállal a kávédarálóba teszem és jól összeforgatom. Így a citromhéj apróra örlődik frissen, pont annyi cukor kerül a süteménybe is, amennyit előírt a recept.

Tea ízesítésére vagy limonádé ízesítésére természetesen hasonló módon készíthetünk citromos porcukrot.

Citromhéjreszeléshez egy apró trükk. A sajtreszelőnél megszoktuk, hogy a sajtot húzzuk a reszelőn, viszonylag erősen rányomva. Citrom esetében viszont fontos, hogy a sárga héj alatti fehér, keserű részbe már ne reszeljünk bele, ezért érdemes megfordítani a dolgot. A kezünkben tartjuk a citromot és a reszelőt húzzuk rajta, így látjuk, ahogy a héj forgácsolódik.

 

Tovább
Megosztom ezt a cikket


Aszalt citrom, narancs karika

Néha előfordul, hogy nem minden megvásárolt citrom, narancs, mandarin lesz elfogyasztva, idővel kicsit megpuhul, megszárad a héja, sőt, a belseje is kiszárad. Szépen lassan ehetetlenné válik. A kezelt felülete miatt persze ez időnként borzasztóan hosszú ideig zajlik, addig csak teszem-veszem, rakosgatom egyik helyről a másikra a konyhában.

Tovább
Megosztom ezt a cikket


Vadon eszem

blogavatar

Étel- és élettörténeteim gyűjteménye A recepteket időről-időre újra elkészítem a saját leírásom alapján és javítom, ha hibát találok benne.

Címkefelhő

édesség (48),tojás (34),hús (27),vaj (26),kamratöltögetés (26),gasztroajándék (24),paradicsom (19),fokhagyma (19),egytálétel (19),tej (17),citrom (17),méz (16),leves (16),hagyma (15),tejföl (13),liszt (13),cukor (13),élesztő (12),fagyasztható (12),sajt (12),szerecsendió (11),paprika (10),vanília (10),környezetbarátság (10),dió (9),tejszín (9),vegyszer (9),keksz (8),bors (8),lecsó (8),tészta (8),köret (7),hőkezelés (7),alma (7),kókusz (7),sósság (6),gyömbér (6),citromsav (6),levendula (6),palacsinta (6),fürjtojás (6),fekete bors (6),kenyér (6),sütőtök (6),aszalás (6),káposzta (6),túró (6),gomba (6),porcukor (5),gyerekkézzel készíthető (5),rizs (5),takarítás (5),zsír (5),tojásfehérje (5),meggy (5),kakaó (5),csokoládé (5),babérlevél (5),római tál (5),cukkini (5),sajtkészítés (5),nagydobosi sütőtök (5),olaj (5),krumpli (5),olivaolaj (5),ecet (4),mustár (4),petrezselyem (4),muffin (4),sütőpor (4),csirke (4),aszalt (4),lekvár (4),befőtt (4),mandula (4),sonka (4),szilva (4),reggeli (4),kukorica (4),kapor (4),saláta (4),metélő hagyma (3),sütemény (3),búzadara (3),virágméz (3),almaecet (3),zsálya (3),fehér bors (3),12 gabonás liszt (3),szódabikarbóna (3),kelt tészta (3),karfiol (3),alaplé (3),tojássárgája (3),öregtészta (3),kakaópor (3),kuszkusz (3),vodka (3),kaukázusi kefir (3),sárgabarack (3),mángold (3),kaukázusi kefirgomba (3),piskóta (3),hűteni kell (3),csirkemell (3),melegszendvics (3),aszalógép (3),gyöngytyúk (3),koriander (3),fahéj (3),metélőhagyma (3),rózsa (3),likőr (3),szegfűszeg (3),bulgur (2),torta (2),knorr (2),reggelire (2),rakottas (2),lilahagyma (2),uborka (2),kápia paprika (2),medvehagyma (2),tea (2),kaliforniai paprika (2),rakott étel (2),kakas (2),befőzőautomata (2),fűszerpaprika magolaj (2),mártogatós (2),mák (2),tarhonya (2),mézeskalács (2),cayenne bors (2),repceméz (2),alkohol (2),ribizli (2),téli fülőke (2),banán (2),homoki szarvasgomba (2),levesbetét (2),kudarc (2),#turbopiros (2),kecsöp (2),szendvics (2),ricotta (2),ketchup (2),narancs (2),padlizsán (2),keményítő (2),újhagyma (2),aludttej (2),őszibarack (2),kaukázusi kefírgomba (2),fűszerkeverék (2),zöldség (2),citromhéj (2),rozmaring (2),kaukázusi kefír (2),mazsola (2),vöröshagyma (2),laktózmentes (2),rétes (2),címke (2),habarás (2),marha (2),zsemlemorzsa (2),fejes káposzta (2),csicseriborsó (1),mártás (1),maradékmentés (1),szósz (1),édeskömény (1),hársfavirág (1),szezámmag (1),carbonara (1),tárkonyos fűszerecet (1),fekete retek (1),kenő (1),savanyú uborka (1),főtt hús (1),csípős fűszerpaprika pehely (1),kamilla (1),oregano (1),római kömény (1),fokhagymás ecet (1),hársfavirág méz (1),bodzavirág (1),pritamin paprika (1),nokedli (1),cérnametélt (1),rántott (1),húsleves (1),juhsajt (1),lasagne (1),köménymag (1),savanyúság (1),kávé (1),linzer (1),aprósütemény (1),tarkedli (1),besamell (1),margarin (1),kardamom (1),dzsemfix (1),dzsem (1),spárga (1),csillag ánizs (1),citromlé (1),magyar kajszi (1),Gönci (1),mandarin (1),fehér rum (1),habcsók (1),öreg tészta (1),almahéj (1),borsikafű (1),almakompót (1),reszelt alma (1),majonéz (1),fritőz (1),csirkeszárny (1),nyárs (1),pogácsa (1),ricottaédesség (1),brownie (1),kolbász (1),pizza (1),levesgyöngy (1),kruton (1),kenyérkocka (1),kalács (1),krémleves (1),abálás (1),galuska (1),sztrapacska (1),nudli (1),gnocci (1),grill fűszerkeverék (1),bánkúti liszt (1),körte (1),teavaj (1),sikér (1),puding (1),nutella (1),teljeskiőrlésű búzaliszt (1),szűzérme (1),sertés (1),szegfűbors (1),panírozás (1),csokimáz (1),karaj (1),bab (1),cukordrazsé (1),dekorcukor (1),bejgli (1),tarja (1),sonka (1),rózsaecet (1),virsli (1),pörkölt (1),kesudió (1),kecsketej (1),mosdókenőcs (1),bulikaja (1),hamburger (1),linzertészta (1),sárgadinnye (1),salátacentrifuga (1),teljes kiőrlésű búzaliszt (1),füge (1),arcpakolás (1),gyógynövény (1),citromsav (1),őszibarack (1),oldalas (1),rántás (1),velőscsont (1),gluténmentes (1),kávézacc (1),sonkalé (1),főzelék (1),tejsavó (1),ceruzaelem (1),bab (1),karácsony (1),zserbó (1),cseresznye (1),kacsazsír (1),vaníliás cukor (1),lepény (1),kocsonya (1),tejvaj (1),meggymag (1),mogyoróvaj (1),zöldségmix (1),jamaikai rumarom (1),juhtúró (1),oliva (1),tökmag (1),Téli parázs (1),póréhagyma (1),zöldborsó (1),póréhagyma (1),vaníliáscukor (1),brokkoli (1),curry (1),csontleves (1),churros (1),kenyérre kenhető (1),cseresznyemag (1),himalája só (1),mártás (1),pritamin paprika (1),szörp (1),limonádé (1),sütinyomó (1), kókusz (1),betűtészta (1),zeller (1),áfonya (1),rózsaszirom (1),csuhé (1),akácméz (1),szeder (1),jamaikai rum aroma (1),marcipán (1),hársfavirágméz (1),gyógytea (1),kukoricahaj (1),kukoricadara (1),hársfa (1),(1)

Utolsó kommentek