Szolgáltató adatai Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA
Vadon eszem

Íme a krémes besamel mártás titka - gyors lasagne

lasagne tészta paradicsom besamell vaj tej margarin szerecsendió bors sajt rakottas egytálétel

Ez most egy gyors lasagna volt, mert gyengélkedünk és se időm, se türelmem nem volt főzni. A fiúk viszont betegek lettek és itthon maradtak, valamivel elő kellett állnom ebédiődben, bár a reggeli tojásrántotta és lágytojás után azért volt időm az ebéd kitalálására, mert azzal jól elteltek.

A fűszeres darált húst összefőztem paradicsomlével, ez volt a ragu. Emellé készítettem egy hamis besamellt, amit nem vajjal készítettem, hanem főző margarinnal. Tudom-tudom, de most ilyen időket élünk. Örülök, hogy ez is van és hálás vagyok érte. A nyáron az asszony barátaimmal készítettünk többféle száraztésztát, az egyike a bazsalikommal és paradicsompürével ízesített lasagna tészta volt, ami eddig váratott magára a spájzban. Ma megláttam, eszembe jutott, hogy van még egy kis paradicsomos ragu a hűtőben, aminek nem volt túl nagy sikere mikor elkészült. Lasagnaként viszont kifejezetten tetszett a betegeskedő fiúknak, akiknek szerencsére étvágyuk az van a láz és köhögés ellenére. 

Most a besamell mártást írom le magamnak, mert jól sikerült.

A főzőmargarint felmelegítettem, majd a lisztet hozzáadtam és habverővel simára kevertem. Hozzáöntöttem a hideg tejet, szerecsendiót, fehér őrölt borsot, sót és a habverővel folyamatosan kevergetve besűrítettem. 

A lasagna sütő tepsi alját beborítottam a raguval, erre tettem a tésztalapokat, erre került a megmaradt ragu fele, A  besamell fele, majd egy újabb adag tészta. Erre a ragu másik fele, a besamell másik fele és a tetejére vastag reszelőn sajtot reszeltem.

180 fokon 30 percig sütöttem.

lasagne tészta paradicsom besamell vaj tej margarin szerecsendió bors sajt rakottas egytálétel
Lasagne sütés előtt
lasagne tészta paradicsom besamell vaj tej margarin szerecsendió bors sajt rakottas egytálétel
Nyáron készített tésztáink

Hozzávalók a mártáshoz:

  • 5 dkg vaj (sütő margarin)
  • 2 púpos evőkanál liszt
  • 2-3 dl tej
  • fél mokkáskanál só
  • fél mokkáskanál őrölt fehér bors
  • fél mokkáskanál őrölt szerecsendió

Hozzávalók a lasagnahoz:

Tovább
Megosztom ezt a cikket


Boszorkány pogácsa

Ezt a receptet Lajos Mari és Hemző Károly: 99 sütemény és torta recepteskönyvéből készítettük először gyerekkorunkban. Ahányszor elkészült, annyiféle lett, de mindig nagy sikere volt.

Tovább
Megosztom ezt a cikket


Fokhagyma krémleves

Az elmúlt hetekben egy ideig gyengélkedtem, de szerencsére nagyobb bajom nem lett, komolyabb gyógyszereket sem kellett szednem, viszont akkor kezdtem el fokhagymát enni, mert meg is kívántam és olyat sikerült vennem Mórahalmon a körforgalomnál (forrásként Makót említette az eladó), amitől nem mint Süsü, a sárkány vetett tüzet a szám, de azért szittya, ízes, zamatos és feszes gerezdjai vannak. Miután egy hétig fokhagymás pirítóson és fokhagymás krumplilángoson éltem és megközelíthetetlenné váltam az engem folyton körbelengedező

Tovább
Megosztom ezt a cikket


Rakott tészta

Továbbra is a gyöngytyúk húsa adja a lehetőségeket a konyhában. A gyöngytyúk javát ugyan római tálban megsütöttem és nagyon jól sikerült, de mégsem volt kedve senkinek azt enni. Mit volt mit tenni, tovább kellett gondolnom, hogy a java javát hogyan tudnám a javunkra fordítani? Szerintem sikerült.

Tovább
Megosztom ezt a cikket


Hagymás, cukkinis, carbonara bulgurral

Maradékmentés. A hagymával, sóval bepácolt rántott cukkini végével nem birkóztam meg, mert eluntam a panírozást. Az ebből maradt sós, hagymás cukkínit használtam fel egy bolti zacskós carbonara szósszal és szintén a hűtőben maradt bulgurral.

Tovább
Megosztom ezt a cikket


Almaleves

Rég óta szeretném a gyümölcsleves repertoáromat bővíteni a meglévő meggy, cseresznye, eper, trópusi gyümölcsök mellett a legegyszerűbb és legelérhetőbb gyümölccsel, az almával. Volt már néhány próbálkozásom, de ez a karamellizált virágmézes eddig a legfinomabb. Szerecsendióval, gyömbérrel és szegfűszeggel fűszereztem.

Tovább
Megosztom ezt a cikket


Darázsfészek öregtésztával

A darázsfészek egy fantasztikus kelt tésztás sütemény, eddig ritkán sütöttem, de mindig nagyon különleges volt. A mai egy kicsit túl/hirtelen sült, ezért ropogós lett a héja, amire rásült a cukros dió, ez abszolút a kürtős kalácsra emlékeztetett engem. Tudom, soha többet nem fog így sikerülni, de azért leírom még most frissibben a receptet, hátha.... egyszer... nagyon sokszor... bárcsak...

Tovább
Megosztom ezt a cikket


Póréhagymás sütőtök krémleves

Az ősz folyamán frissen sült sütőtökből készítettem már ezt a levest, most a tél vége felé újra szereztem póréhagymát és a fagyasztóban várakozó sült sütőtökpüréből újra elkészítettem. A próéhagyma másik feléből póréhagymás zöldborsó levest főztem tejszínnel.

Tovább
Megosztom ezt a cikket


Egy tojásos grízgombóc levesbetét

Kedves barátnőm Borsod-Abaúj-Zemplén megyében lakik messze tőlem, ezért telefonon szokta nekem konyhatitkait elárulni. Ezt az egy tojásos grízgombóc receptet is tőle tanultam, ő meg a netről.

Tovább
Megosztom ezt a cikket


Aranygaluska diós és csak cukros borítással

Az aranygaluska készítése nem tűnt gyors és könnyed feladatnak vasárnap estére, de mégis belevágtam, hátha most kivételesen jól sikerül és nagyobb népszerűsége lesz a gyerekek körében, mint legutóbb.

Tovább
Megosztom ezt a cikket


Téli fülőke kenyérre

A tegnap kapott téli fülőkéből pirítós kenyérre kenhető krémet gondoltam készíteni, de végül győzött az éhség és csak egy nagyon finom rátét lett rá mixerelés nélkül.

Tovább
Megosztom ezt a cikket


Téli fülőke tojással

Kaptam a barátnőmtől a közelben gyűjtött téli fülőkét, amire már hetek óta áhítoztam, de nekem nem volt időm mostanában erdőjárásra. Két csokor gombáról ollóval levágtam a gombafejeket és tojással készítettem el magamnak vacsorára.

Tovább
Megosztom ezt a cikket


12 gabonás lisztből készült diós, marcipános kekszek

Életem első olyan aprósüteménye, ami teljeskiőrlésű, méghozzá 12 gabonás lisztből készült és hihetetlenül finom. A hihetetlenül finom azt jelenti, hogy mind a férjem, mind a finnya gyerekek örömmel falatoztak belőle, pedig a színe alapján látszik, hogy ez bizony teljeskiőrlésű lisztből készült. Mégis omlós, mert a marcipán azzá teszi, a tetejére rásült dió pedig ad hozzá még egy extra ízt. Megpróbálom újra megsütni ma, hátha sikerül. Sikerült, ezért most az újrasütött sütemény receptje van már itt lejegyzeve.

Tovább
Megosztom ezt a cikket


Zserbó – forrázás nélküli porcukros diótöltelékkel

Zserbó nélkül nem kerülhetek apósom szeme elé. Bárcsak olyan jól sikerülne, mint legutóbb, amikor még csokimázt sem tettünk rá, úgy falatoztuk be. Nagyon igyekszem, hogy ugyanolyan jól sikerüljön.
A tészta annyiban különleges, hogy élesztős és sok vaj kell bele, de nincs semmiféle futtatás.

Tovább
Megosztom ezt a cikket


Bejgli - amiben a tészta és a töltelék mennyisége egyforma

Eddig kétszer készítettem karácsonyra bejglit, most az első alkalommal megörökített leírásomat kerestem elő és ismét nekifogok elkészíteni. Először a dió- és a mákdaráláson akarok túl lenni, a tésztát azt a sütés előtti délután fogom begyúrni és megtölteni, majd másnap reggel fogom kisütni a terveim szerint. 6 rúd lesz belőle, 2 db sütőtepsit fognak elfoglalni elég sokáig, ezért érdemes azzal is számolni, hogy addig nem lehet aprósüteményt készíteni a sütőtepsiken, amíg a bejgli pihen vagy épp sül rajta. Ezért érdemes a pihentetését összehangolni a saját alvásunkkal. Már ha van ilyen karácsony előtt...

Tovább
Megosztom ezt a cikket


Karfiolvirágok jénaiban sütve

A karfiolleves készítése közben félretettem 6 db nagy karfiolvirágot, amik pont beleférnek egy üvegtepsibe. Sütőben sajtos, füstölt húsos mártással fogom megsütni.

Tovább
Megosztom ezt a cikket


Diákcsemege hőkezelése tálalás előtt

A vendégváráshoz férjem diákcsemegét szeretett volna vásárolni, de a korábbi nem túl jó tapasztalataim miatt arra kértem, hogy ne kész diákcsemegét vegyünk, hanem sorolja fel, milyen magvakat szeretne és én készítek neki otthon egy keveréket. Sótlan kesudiót, bokormogyorót, mandulát és mazsolát vettem külön-külön csomagolva. Hőkezelt dióm még volt itthon.

Tovább
Megosztom ezt a cikket


Sült sütőtökből készített muffin

A sütőtöksütésből megmaradt, hőtőben kallódó sütőtök felhasználásának nagyszerű módja, ha süteményt készítek belőle. Nem feltétlenül kell elárulni, hogy sütőtökkel készül kóstolás előtt, utána meg már nem aktuális a kételkedés, mert finom. Gyerekeknek tízórais dobozba is lehet tenni, praktikus és napokig puha marad.

Tovább
Megosztom ezt a cikket


Dióbél hőkezelése felhasználás előtt

Sok helyen olvastam arról, hogy az olajos magvak aromáit hőkezeléssel lehet még intenzívebbé tenni. Néhány alkalommal a teflonba égetett próbálkozás után hosszú időre feladtam ezt a dolgot, de egy alkalommal fagyasztott diót kaptam és annak a felhasználásakor újra megpróbálkoztam a tepsiben hőkezeléssel. Végre sikerrel jártam, ezért azóta már sok-sok alkalommal használtam ezt a módszert.

Tovább
Megosztom ezt a cikket


Homoki szarvasgombás kijevi krémes

2 évvel ezelőtt készítettem el először ezt a csodálatos süteményt. Nyár eleje óta vártam, hogy végre újra lehessen friss homoki szarvasgombát kapni, aminek a termőideje augusztustól novemberig tart hazánkban. Tegnap este újra eszembe jutott, hogy most már be tudnám szerezni a legfőbb alapanyagát, ezért megkérdeztem a környezetemben élő szarvasgombászt, van-e eladó gombája? Ma a szarvasgombász munkakutyái reggeli sétáját követően házhoz hozta nekem. Ezen a borongósan indulő őszi vasárnapon bele is fogtam az általa Szokolyán gyűjtött és az ő fantáziája által megszületett ötlettől homoki szarvasgombával tovább ízesített sütemény elkészítésébe.

Tovább
Megosztom ezt a cikket


Vadon eszem

blogavatar

Étel- és élettörténeteim gyűjteménye A recepteket időről-időre újra elkészítem a saját leírásom alapján és javítom, ha hibát találok benne.

Címkefelhő

édesség (48),tojás (34),hús (27),vaj (26),kamratöltögetés (26),gasztroajándék (24),paradicsom (19),fokhagyma (19),egytálétel (19),tej (17),citrom (17),méz (16),leves (16),hagyma (15),tejföl (13),liszt (13),cukor (13),élesztő (12),fagyasztható (12),sajt (12),szerecsendió (11),paprika (10),vanília (10),környezetbarátság (10),dió (9),tejszín (9),vegyszer (9),keksz (8),bors (8),lecsó (8),tészta (8),köret (7),hőkezelés (7),alma (7),kókusz (7),sósság (6),gyömbér (6),citromsav (6),levendula (6),palacsinta (6),fürjtojás (6),fekete bors (6),kenyér (6),sütőtök (6),aszalás (6),káposzta (6),túró (6),gomba (6),porcukor (5),gyerekkézzel készíthető (5),rizs (5),takarítás (5),zsír (5),tojásfehérje (5),meggy (5),kakaó (5),csokoládé (5),babérlevél (5),római tál (5),cukkini (5),sajtkészítés (5),nagydobosi sütőtök (5),olaj (5),krumpli (5),olivaolaj (5),ecet (4),mustár (4),petrezselyem (4),muffin (4),sütőpor (4),csirke (4),aszalt (4),lekvár (4),befőtt (4),mandula (4),sonka (4),szilva (4),reggeli (4),kukorica (4),kapor (4),saláta (4),metélő hagyma (3),sütemény (3),búzadara (3),virágméz (3),almaecet (3),zsálya (3),fehér bors (3),12 gabonás liszt (3),szódabikarbóna (3),kelt tészta (3),karfiol (3),alaplé (3),tojássárgája (3),öregtészta (3),kakaópor (3),kuszkusz (3),vodka (3),kaukázusi kefir (3),sárgabarack (3),mángold (3),kaukázusi kefirgomba (3),piskóta (3),hűteni kell (3),csirkemell (3),melegszendvics (3),aszalógép (3),gyöngytyúk (3),koriander (3),fahéj (3),metélőhagyma (3),rózsa (3),likőr (3),szegfűszeg (3),bulgur (2),torta (2),knorr (2),reggelire (2),rakottas (2),lilahagyma (2),uborka (2),kápia paprika (2),medvehagyma (2),tea (2),kaliforniai paprika (2),rakott étel (2),kakas (2),befőzőautomata (2),fűszerpaprika magolaj (2),mártogatós (2),mák (2),tarhonya (2),mézeskalács (2),cayenne bors (2),repceméz (2),alkohol (2),ribizli (2),téli fülőke (2),banán (2),homoki szarvasgomba (2),levesbetét (2),kudarc (2),#turbopiros (2),kecsöp (2),szendvics (2),ricotta (2),ketchup (2),narancs (2),padlizsán (2),keményítő (2),újhagyma (2),aludttej (2),őszibarack (2),kaukázusi kefírgomba (2),fűszerkeverék (2),zöldség (2),citromhéj (2),rozmaring (2),kaukázusi kefír (2),mazsola (2),vöröshagyma (2),laktózmentes (2),rétes (2),címke (2),habarás (2),marha (2),zsemlemorzsa (2),fejes káposzta (2),csicseriborsó (1),mártás (1),maradékmentés (1),szósz (1),édeskömény (1),hársfavirág (1),szezámmag (1),carbonara (1),tárkonyos fűszerecet (1),fekete retek (1),kenő (1),savanyú uborka (1),főtt hús (1),csípős fűszerpaprika pehely (1),kamilla (1),oregano (1),római kömény (1),fokhagymás ecet (1),hársfavirág méz (1),bodzavirág (1),pritamin paprika (1),nokedli (1),cérnametélt (1),rántott (1),húsleves (1),juhsajt (1),lasagne (1),köménymag (1),savanyúság (1),kávé (1),linzer (1),aprósütemény (1),tarkedli (1),besamell (1),margarin (1),kardamom (1),dzsemfix (1),dzsem (1),spárga (1),csillag ánizs (1),citromlé (1),magyar kajszi (1),Gönci (1),mandarin (1),fehér rum (1),habcsók (1),öreg tészta (1),almahéj (1),borsikafű (1),almakompót (1),reszelt alma (1),majonéz (1),fritőz (1),csirkeszárny (1),nyárs (1),pogácsa (1),ricottaédesség (1),brownie (1),kolbász (1),pizza (1),levesgyöngy (1),kruton (1),kenyérkocka (1),kalács (1),krémleves (1),abálás (1),galuska (1),sztrapacska (1),nudli (1),gnocci (1),grill fűszerkeverék (1),bánkúti liszt (1),körte (1),teavaj (1),sikér (1),puding (1),nutella (1),teljeskiőrlésű búzaliszt (1),szűzérme (1),sertés (1),szegfűbors (1),panírozás (1),csokimáz (1),karaj (1),bab (1),cukordrazsé (1),dekorcukor (1),bejgli (1),tarja (1),sonka (1),rózsaecet (1),virsli (1),pörkölt (1),kesudió (1),kecsketej (1),mosdókenőcs (1),bulikaja (1),hamburger (1),linzertészta (1),sárgadinnye (1),salátacentrifuga (1),teljes kiőrlésű búzaliszt (1),füge (1),arcpakolás (1),gyógynövény (1),citromsav (1),őszibarack (1),oldalas (1),rántás (1),velőscsont (1),gluténmentes (1),kávézacc (1),sonkalé (1),főzelék (1),tejsavó (1),ceruzaelem (1),bab (1),karácsony (1),zserbó (1),cseresznye (1),kacsazsír (1),vaníliás cukor (1),lepény (1),kocsonya (1),tejvaj (1),meggymag (1),mogyoróvaj (1),zöldségmix (1),jamaikai rumarom (1),juhtúró (1),oliva (1),tökmag (1),Téli parázs (1),póréhagyma (1),zöldborsó (1),póréhagyma (1),vaníliáscukor (1),brokkoli (1),curry (1),csontleves (1),churros (1),kenyérre kenhető (1),cseresznyemag (1),himalája só (1),mártás (1),pritamin paprika (1),szörp (1),limonádé (1),sütinyomó (1), kókusz (1),betűtészta (1),zeller (1),áfonya (1),rózsaszirom (1),csuhé (1),akácméz (1),szeder (1),jamaikai rum aroma (1),marcipán (1),hársfavirágméz (1),gyógytea (1),kukoricahaj (1),kukoricadara (1),hársfa (1),(1)

Utolsó kommentek