Az alábbi receptet némi fintorgás közepette jegyzem le. Az újonnan kipróbált és megosztandó recepttár ötlete hamarabb jött létre, mint a mai menüm. Nem szégyen, ha valami nem úgy sikerül, ahogy elképzeltük.
Hideg sajtos cérnametélt saláta
Tejfölben pácolt csirkemell
Ez kedvenc lesz, mert könnyű a pác, könnyű a sütés. Azért módjával, mert az olajban sütés sok olajat kíván és könnyen megég még olajsütőben is. Vagy még rá kell jönnöm a forszára.
Húskrém pirítós kenyérre
A húskrémhez legtöbbször húslevesben főtt húst szoktam használni. Most épp gyöngytyúklevest főztem, az ebből megmaradt hús adta az ötletet a reggeli kenőhöz.
Megfőztem a tojásokat, a főtt húst leszedegettem a csontról. A hozzávalókat egy késes aprítóba tettem, majd ezzel krémesre pürésítettem. A mustárral, sóval, borssal óvatosan ízesítettem, hogy egyik se legyen eltúlozva. Annyi tejfölt tettem csak bele a végén, hogy kenyérre kenhetővé váljon. Pirítós kenyérrel, bármilyen szezonális zöldséggel kiegészítve lehet tálalni.
Hozzávalók:
- 4 db főtt tojás
- 1 adag főtt hús (kb. 20 dkg)
- 4 db savanyú uborka
- 1 fej vöröshagyma
- 1-3 teáskanál mustár
- 1 csapott mokkáskanál só
- fehérbors
- 1-4 evőkanál tejföl
Felhasználási javaslat:
- Kikapart kifli belsejébe tölteni, sajttal megszórni és melegszendvicsként megsütni.
- Melegszendvics tetejére paradicsomkarikát, fürjtojást sütni.
Rakott karfiol
Egy szép karfiol látványa a zöldségesnél, egy kis maradék rizs okozta fejtörés megoldása egy kis rakott karfiolba torkollt, miután szereztem hozzá darált húst is. A végeredmény egy hatalmas adag rakott karfiol, amit fogalmam sincs, ki fog megenni, mert a gyerekek tuti azt fogják mondani brrr, kettőnknek pedig ez 6 nap hideg-meleg élelem lenne. A tejföl miatt pedig nem is fagyasztható. Ebből ajándékozás lesz :-)
Mákos pite
Túrós pite
Almás pite
Lepény tejfölös - tejszínes alap alá
Ritkán készítek lepényeket, de ezt a most kipróbált receptet kétszer is megismételtem a hétvégén. Nem különösebben készültem arra, hogy lepényt fogok sütni, ezt is kifejezetten a hűtőben lévő alapanyagok felhasználása sürgette.
Sajtos kukorica saláta
Az idei kontakt grill szezonunkban még nem, de tavaly nyáron készítettem ilyen sajtos kukorica salátát frissen sült virsli mellé. Elég tartalmas köretnek, ezért nem érdemes egyszerre sokat készíteni belőle, elég annyi, amennyi 1 étkezésre elfogy.
Elkészítése egyszerű, a saláta hozzávalóit összekeverem és azonnal, vagy hűtés után tálalom.
*****
Hozzávalók:
Szárazon összekeverni:
- 1 nagy doboz konzerv kukorica lé nélkül
- 10 dkg reszelt sajt (lehet füstölt is)
- 1 evőkanál metélőhagyma
Külön összekeverni habverővel:
- 1 nagy doboz tejföl
- 1 teáskanál só
- 1 mokkáskanál őrölt bors
- 2-3 evőkanál mustár
- 3-4 evőkanál méz
Felhasználása:
- Önállóan salátaként fogyasztható.
- Virslivel és bármilyen sülttel együtt fogyasztható.
Csípős tejföl
A napokban étteremben vacsoráztunk, a töltött hús mellé kaptam csípős tejfölt. Annyira ízlett, hogy mindenképp szerettem volna otthon is elkészíteni. Annyit tudtam róla, hogy tejföl alapú, csípős, halvány rózsaszín színű és egyáltalán nem látszik benne semmilyen porított fűszer. Ekkor jutottak eszembe a Paprika Molnár Fűszerpaprika magolajai, amit ajándékba kaptam és már rég óta várta a polcomon felbontatlanul, hogy megkóstoljam. Pompás lett az első próbálkozásom is, azonnal kedvenc mártogatóssá léptettem elő a csípős tejfölt, ami igazán méltó párja a fokhagymával és egyéb zöldfűszerrel gazdagított tejfölnek.
Babfőzelék sonkalében főtt babból
A babot és a sonka főzőlevét is a fagyasztóban tárolom felhasználásig. Egyszerre kiveszem és a babot egyszerűen megfőzöm a lében. A sonkalében főtt babból már többféle étel is készíthető, most babfőzelék lett.
Homoki szarvasgombás kijevi krémes
2 évvel ezelőtt készítettem el először ezt a csodálatos süteményt. Nyár eleje óta vártam, hogy végre újra lehessen friss homoki szarvasgombát kapni, aminek a termőideje augusztustól novemberig tart hazánkban. Tegnap este újra eszembe jutott, hogy most már be tudnám szerezni a legfőbb alapanyagát, ezért megkérdeztem a környezetemben élő szarvasgombászt, van-e eladó gombája? Ma a szarvasgombász munkakutyái reggeli sétáját követően házhoz hozta nekem. Ezen a borongósan indulő őszi vasárnapon bele is fogtam az általa Szokolyán gyűjtött és az ő fantáziája által megszületett ötlettől homoki szarvasgombával tovább ízesített sütemény elkészítésébe.
Lecsó tejföllel
Mire a frissen készült lecsó a sok zöldségdarabolás után elkészül, addigra még az is megéhezik, aki nem is szereti a lecsót és inkább nutellás kenyeret eszik helyette. De az elszánt lecsóhívők sem mindig tudnak várni a végtelenig és tovább, na ekkor lehet bevetni számukra a hideg tejfölt a hűtőből.