Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA
Vadon eszem

Íme a krémes besamel mártás titka - gyors lasagne

lasagne tészta paradicsom besamell vaj tej margarin szerecsendió bors sajt rakottas egytálétel

Ez most egy gyors lasagna volt, mert gyengélkedünk és se időm, se türelmem nem volt főzni. A fiúk viszont betegek lettek és itthon maradtak, valamivel elő kellett állnom ebédiődben, bár a reggeli tojásrántotta és lágytojás után azért volt időm az ebéd kitalálására, mert azzal jól elteltek.

A fűszeres darált húst összefőztem paradicsomlével, ez volt a ragu. Emellé készítettem egy hamis besamellt, amit nem vajjal készítettem, hanem főző margarinnal. Tudom-tudom, de most ilyen időket élünk. Örülök, hogy ez is van és hálás vagyok érte. A nyáron az asszony barátaimmal készítettünk többféle száraztésztát, az egyike a bazsalikommal és paradicsompürével ízesített lasagna tészta volt, ami eddig váratott magára a spájzban. Ma megláttam, eszembe jutott, hogy van még egy kis paradicsomos ragu a hűtőben, aminek nem volt túl nagy sikere mikor elkészült. Lasagnaként viszont kifejezetten tetszett a betegeskedő fiúknak, akiknek szerencsére étvágyuk az van a láz és köhögés ellenére. 

Most a besamell mártást írom le magamnak, mert jól sikerült.

A főzőmargarint felmelegítettem, majd a lisztet hozzáadtam és habverővel simára kevertem. Hozzáöntöttem a hideg tejet, szerecsendiót, fehér őrölt borsot, sót és a habverővel folyamatosan kevergetve besűrítettem. 

A lasagna sütő tepsi alját beborítottam a raguval, erre tettem a tésztalapokat, erre került a megmaradt ragu fele, A  besamell fele, majd egy újabb adag tészta. Erre a ragu másik fele, a besamell másik fele és a tetejére vastag reszelőn sajtot reszeltem.

180 fokon 30 percig sütöttem.

lasagne tészta paradicsom besamell vaj tej margarin szerecsendió bors sajt rakottas egytálétel
Lasagne sütés előtt
lasagne tészta paradicsom besamell vaj tej margarin szerecsendió bors sajt rakottas egytálétel
Nyáron készített tésztáink

Hozzávalók a mártáshoz:

  • 5 dkg vaj (sütő margarin)
  • 2 púpos evőkanál liszt
  • 2-3 dl tej
  • fél mokkáskanál só
  • fél mokkáskanál őrölt fehér bors
  • fél mokkáskanál őrölt szerecsendió

Hozzávalók a lasagnahoz:

Tovább
Megosztom ezt a cikket


Hideg sajtos cérnametélt saláta

Az alábbi receptet némi fintorgás közepette jegyzem le. Az újonnan kipróbált és megosztandó recepttár ötlete hamarabb jött létre, mint a mai menüm. Nem szégyen, ha valami nem úgy sikerül, ahogy elképzeltük.

Tovább
Megosztom ezt a cikket


Dóri&Nóri csirkemell

Az imént ment el a Dóri és Nóri, tőlük kérdeztem meg, hogyan sütik a csirkemellet.

Dóri azt mondta, hogy ő fokhagymás tejben áztatja, 1-2 órát, majd kiveszi belőle, sózza, állni hagyja, majd panírozza. Liszt, tojás, morzsa, tojás morzsa.

Nóri azt mondta, ő ritkán süt csirkemellet, ő inkább palacsinta tésztába szereti sütni. Tejföllel és sajttal gazdagítva tálalja.

A Dóri&Nóri recept az lesz, hogy fokhagymás tejben áztatom, sózom, majd palacsinta tésztában kisütöm.

Tovább
Megosztom ezt a cikket


Káposzta savanyítás üvegben

2 kg gyalult káposztát vettem, életemben először próbálom savanyítani. Állítólag nagyon egyszerű, bár gyerekkoromban mindig óriási patáliák voltak minden ősszel a savanyú káposztából a szüleim között, mert az egyik szerint meleg helyen kell érlelni, tehát a házban, a másik szerint ordenáré büdös, jó annak a pince is. Szerintem minden gyerek utálja a szülei veszekedését, szóval nekem nem kifejezetten jó emlékeim vannak a káposzta savanyításról, de a legjobb búfelejtő, ha az ember új nyomvonalat tapos ki magának. Momentán nem hordós káposztát készítek, hanem üvegeset. Nem 20 kilóból, csak kettőből.

Tovább
Megosztom ezt a cikket


Tarkedli

Tarkedli vajjal sütve

2 dl langyos tejbe 1kiskanál cukrot elkevertem, majd beletettem 2 dkg friss élesztőt. Teljesen elkevertem a folyadékot és megvártam, hogy életjelet mutasson.

Egy mély üvegtálban 50 dkg lisztben elkevertem egy kicsi sót és 10 dkg cukrot.

Hozzáadtam 2 tojássárgáját és 3 evőkanál puha teavajat.

Eredetileg 3 evőkanál zsírt írt a recept, de nyár végén már nem szoktam a házi dizsnózsírt süteményekbe használni, csak sütésre akkor is, ha nem avas.

Amikor felfutott az élesztő, akkor azt és további 3 dl langyos tejet hozzáöntöttem és gépihabverővel sűrű palacsintatésztává kevertem a masszát.

Kitettem az üvegházba a melegbe 35 percre.

A tészta kicsit megemelkedett és rengeteg buborék lett benne.

A 2 felvert tojásfehérjét óvatosan belekevertem.

2 apró teflont vettem elő, ezek átmérője 10 cm. Kivajaztam a mini teflonokat, a gázlángot a leghalkabban kellett csak begyújtani alatta, hogy a tészta ne égjen meg kívülről, de ne maradjon nyers.

Bő 1 evőkanál masszát vettem a massza tetejéről, ami a legkönnyebb szerkezetűvé vált. Mindig azt merítettem a masszából, ami a tetején megkelt, sosem kevertem úgy át, mint a palacsintatésztát szoktam.

A teflonban sülő, kb 1 cm-es tésztakarika oldalán, amikor a vaj felforrt, megfordítottam. Egyszerre két tarkedlit tudtam így elkészíteni, mivel nem palacsintasütőben sütöttem, ezért nem lett erős égett zsírszaga, mert nem volt fedetlen felület a serpenyőben, ahol csak a zsiradék sült volna az apró tésztaszigetek között.

A gyerekek porcukorhegyekkel, mi hideg baracklekvárral toltuk be. Nem tudtam fotót se készíteni róla, mind azonnal elfogyott.

Inkább ebédre való ez a palacsinta, sajnos a reggeli rohanásba nem fér bele.

A gyerekek imádták.

 

Tovább
Megosztom ezt a cikket


Boszorkány pogácsa

3 tepsire való hozzávalók:

A tésztát dagasztókarral kevertettem össze:

750 gramm finom liszt

250 gramm porcukor

2 gramm finom só

500 gramm puha vaj (most vaníliás sütőmargarin)

5 tojássárgája

1,5 citrom leve (csak óvatosan, nekem most túl citromos lett, mert nagyon leveses és méretes citromjaim voltak)

(+ vaníliarúd, ha lett volna)

Az összeállt tésztát kézzel átgyúrtam, majd fél órára a hűtőbe tettem pihenni.

A hideg tésztából nagyobb szeleteket vágtam.

A szeletekből 3 cm átmérőjű rudakat sodortam, majd kb 1 ujjnyi vastag (10 grammos) szeletekre vágtam. (Mérleggel ellenőriztem, hogy mekkora a 10 grammos méret, hogy ehhez igazodjak mindvégig. Kisebb diónyi méretű golyókat gömbölyítettem a szeletekből.

Hozzávalók a pogácsa külsejéhez:

1-2 db lazán felvert tojásfehérje (egyszerre elég egyet felhasználni a mártogatáshoz, fölösleges az összeset bevonni ebbe a mártogatásba)

durvára vágott/darált dió és porcukor keveréke a hempergetéshez

lekvár a megtöltéséhez

A golyókat a lazán felvert fehérjébe megforgattam, majd így nedvesen a darált dióban meghempergettem és sütőpapírral bélelt tepsire tettem.

Egy gömb alakú formázóval lyukat fúrtam a gömbökbe, eközben ezek kicsit ellapultak és fészek formájuk lett.

A sütőt légkeveréssel 180 fokra állítottam, előmelegített sütőben kb. 15 percig sütöttem.

A sütemények talpán ellenőriztem, hogy megsült-e, ha már ott kicsit megkapta a színt, annak ellenére, hogy még halovány volt a teteje, kivettem a sütőből egy kerámia tálra, hogy lehűljön.

A lyukakba lekvárt lehet tölteni.

 

Tovább
Megosztom ezt a cikket


Panni kókuszos

Ezt még egy napilapból vágtuk ki évizedekkel ezelőtt és úgy vált családdi receptté. Most a régi konyhás blogom archívált anyagából bányásztam elő, hogy újra életre keltsem ezt a csodás receptet. 2010. január 23-án pbulikáltam a Konyhára nyitott ajtóban. 

Panni kókuszos

Sat, 23 Jan 2010 10:49:22

7 tojásfehérjét felverjük, majd 30 dkg kristály cukorral keményre verjük. 6 evőkanál liszttel és 30 dkg kókuszreszelékkel elkeverjük. Sütőpapírral bélelt kistepsibe öntjük, amire egy kevés lisztet szórunk. Előmelegített sütőben 180 fokon 30 perc alatt megsütjük, hogy a tészta fehér (világos) színű maradjon.Sütés után körbevágjuk, ráborítjuk egy sütőrácsra és hagyjuk kihűlni.

7 tojássárgáját 16 dkg kristálycukorral 2 evőkanál sima liszttel, 1 dl erős feketekávéval elkeverünk robotgéppel, majd gőz fölött sűrűre főzzük. A gőz fölött főzés azt jelenti, hogy egy nagyobb láboba vizet teszünk, abba teszünk egy másik lábost, aminek az alja épp csak beleér a vízbe, és a felső lábosban kavargatjuk a krémet. Óvatosan szabályozzuk az alsó lábosban fortyogó vizet, nehogy ránk zubogjon vagy kifusson.

Ha kihűlt a krém, 25 dkg habosra kevert vajat (ramat) keverünk hozzá. Nekem csak robotgéppel sikerült szép krémesre keverni.

A kisült és kihűlt tésztát visszatesszük a tepsibe, mert a krémet így tudjuk ráönteni. A krémet szép egyenletesen ráöntjük, majd hűtőbe téve hagyjuk, hogy megdermedjen.

Csokoládémázzal vonjuk be a tetejét.

20 dkg kristálycukrot 2 evőkanál kakaóporral és 3 evőkanál vízzel tüzön felfőzzük. (A recept szerint nem túl keményre, nekem nagy gyakorlatom nincs a mázkészítésben.) Aztán 10 dkg vajjal (ramaval) óvatosan elkeverjük, majd a folyékony mázat óvatosan a hideg tészta tetejére öntjük sávokban. Magától elterül, szép egyenletes lesz.

Miután megdermedt a máz is, a tepsiben felszeleteljük és tálcára téve tálaljuk.

Mondtam, hogy édes?

Ennek a tésztája nagyon finom a krém nélkül is.

Tovább
Megosztom ezt a cikket


Habcsók

Ezzel a kevert eljárással szerintem sokkal egyszerűbb habcsókot készíteni, mint ahogy korábban próbáltam.

Egy széles szájú fazékban, aminek a tetejére rá tudom ülteni a fém keverőtálat, annyi vizet tettem, hogy a tál alja ne érjen bele.

Egy fém keverőtálba tettem a tojásfehérjét és a kristálycukrot. Géppel összekevertem.

A fém tálat rátettem a forró fazék tetejére és habverővel folyamatosan keverve elkezdtem melegíteni. Mikor jól átmelegedett Kb. 5-10 perc alatt, közben néztem, hogy mennyire meleg a hab, ezután átöntöttem a turbopiros karos keverőtáljába és habverővel hosszú perceken át keményre verettem a géppel.

Egy pohárba beleállítottam a csőrös habzsáknak a végét, kihajtottam a pohár szélére a habzsákot, hogy nagy nyílása legyen és megtöltöttem a habzsákot. Szilikonos papírra apró habcsókokat, aztán mindenféle formát nyomtam, még violinkulcsot is, mert az annyira adta magát. Lehet keresztnevet írni, rövid üzeneteket, kis hattyúkat, figurákat, szellemeket, állatkákat, virágokat, hagyományos habkarikákat nyomni, ki-ki tehetsége és fantáziája szerint. 

Légkeveréses sütőben 100 fokon szárítottam. Ha este készül, akkor ki se szedem a meleg sütőből, miután lekapcsoltam, bent hagyom és reggelre kihűl, csodaszép lesz.

Hozzávalók:

  • 1 adag fehérje  -le kell mérni
  • 2 adag kristálycukor - nem kell porcukorrá őrölni
  • Ízesíthető:
  • vanília kivonat
  • citromlé
  • pici só

Tovább
Megosztom ezt a cikket


Csodabruknerszigfridleopárd kalács

Készítettem: 2015.12.20. vasárnap

Tegnap a fóti termelői vásárban vettem a Szabó Malomtól finom lisztet, mert állítólag a kalácsokhoz leginkább ezt ajánlják. Az elmúlt hónapokban áttértem arra, hogy csak kenyérlisztet használok itthon. A finom lisztet azért kerülöm, mert nem tesz jót a túl finomra őrölt búza fogyasztása, a teljes kiőrlésűt pedig azért kerülöm, mert nekem fusarium-fóbiám van. Nyilván ez két saját, szélsőséges, tudományosan alá nem támasztott aggodalmam.

Életem első leopárd kalácsához mégis csak finom lisztet akartam használni, ha már ez állt a receptben és épp volt Szabó liszt a vásárban.

Mivel volt itthon öreg tésztám, ezért Limara kuglófjának receptjében írt 3 dkg élesztőt kiváltottam 1 dkg élesztőre és 20 dkg öregtésztára.

Alapvetően Limara könyvéből dolgozom, de ez a recept itt is megtalálható:

https://www.limarapeksege.com/2009/02/kuglof-kelttesztabol.html

A gyerekekkel 1-2 napja bukkantunk rá a neten a leoprád kalács fotóira, azóta nem hagyott minket nyugodni az ötlet. A kisebbik fiam kenyérdagasztás sikerén felbuzdulva most a nagyobbik gyermekem is aktív részt vállalt a tészta összeállításában. Míg én térültem-fordultam a konyhában, addig ő az alkatrészekből egy szép kis gombócot állított össze. Nekem maradt a vajjal összedolgozás kicsit hálátlan feladata, de a kenyérdagasztás sikere olyan hitet adott, hogy most nem kételkedtem abban, nekem is sikerülhet beledolgoznom a tésztába a vajat. Kicsit mancsos móka, de tényleg csak idő kérdése és kisimul az ember keze az egyre kellemesebb tapintású tészta. Kelt tésztával ilyen kis mennyiségben, ilyen ritka alkalmakkor tényleg a legjobb kézzel dolgozni. A tészta életre kel az ember keze alatt.

A dunakeszi Garázs Varázsban vásárolt római tálban sütöttem ki a leopárd kalácsot, szintén Limara útmutatása alapján.

https://www.limarapeksege.com/2011/11/kenyer-romai-talban.html

A római tál az egyik legnagyszerűbb konyhai kincsem, eddig még finomabbnál finomabb ételeket sütöttem benne, de sütőpapírral bélelve kalácssütésre is tökéletesen alkalmas. Maximum 1/2 kg lisztből összeállított kelt tésztákat érdemes benne letakarva sütni, ez bőven belefér, nem lapul össze és tökéletes lesz. Nem kell aggódni, hogy nem sül át, az enyém még egy kicsit túl is sült, mert nem hittem el, hogy az ajánlott 50-60 perc elég hozzá, pedig hideg tálban, hideg sütőbe téve kezdtem hozzá. Csak letakarva sütöttem, így is barnára sült a héja. 50 percig 220 fokon, 10 percig 200 fokon végig letakarva sült.

Sütés után azonnal kiemeltem a kalácsot a forró római tálból, nehogy kiszáradjon, megégjen.

Ma reggelig kellett várni az első szeletre, mert éjjel 11 után lett kész, de megérte. A férjem hozta ide a gép mellé, vajjal, kávéval. Csodafinom. Csodakedves. Csodaférj.

Ez egy igazi beszélgetős, vendégvárós kalács, amit akkor is elkezdhetünk készíteni, amikor a vendég megérkezik és van kedve a konyhában beszélgetni. Egyszerű elkészíteni, de a gombócolós-nyújtós-tekerős része tökéletesen alkalmas arra, hogy munka közben fecseregjünk. Amíg sül és kicsit kihűl, addigra a munka közben elindított csevej átalakul igazi beszélgetéssé.

 

Tovább
Megosztom ezt a cikket


Vadon eszem

blogavatar

Étel- és élettörténeteim gyűjteménye A recepteket időről-időre újra elkészítem a saját leírásom alapján és javítom, ha hibát találok benne.

Címkefelhő

édesség (47),tojás (33),hús (27),kamratöltögetés (26),vaj (25),gasztroajándék (23),paradicsom (19),egytálétel (19),fokhagyma (19),tej (17),méz (16),leves (16),hagyma (15),tejföl (13),liszt (12),élesztő (12),sajt (12),szerecsendió (11),cukor (11),paprika (10),fagyasztható (10),környezetbarátság (10),vanília (9),vegyszer (9),dió (9),bors (8),keksz (8),tészta (8),tejszín (8),citrom (8),lecsó (8),kókusz (7),hőkezelés (7),köret (7),alma (7),palacsinta (6),fürjtojás (6),sósság (6),gomba (6),túró (6),sütőtök (6),levendula (6),káposzta (6),kenyér (6),citromsav (6),zsír (5),fekete bors (5),aszalás (5),csokoládé (5),cukkini (5),tojásfehérje (5),rizs (5),olivaolaj (5),római tál (5),olaj (5),takarítás (5),nagydobosi sütőtök (5),babérlevél (5),kakaó (5),krumpli (5),gyerekkézzel készíthető (5),meggy (5),sajtkészítés (5),ecet (4),reggeli (4),csirke (4),aszalt (4),sonka (4),gyömbér (4),lekvár (4),kapor (4),mustár (4),mandula (4),befőtt (4),saláta (4),petrezselyem (4),kukorica (4),muffin (4),porcukor (4),szilva (4),12 gabonás liszt (3),piskóta (3),tojássárgája (3),sütőpor (3),fehér bors (3),kuszkusz (3),mángold (3),sárgabarack (3),rózsa (3),almaecet (3),csirkemell (3),hűteni kell (3),metélőhagyma (3),gyöngytyúk (3),szódabikarbóna (3),karfiol (3),zsálya (3),kakaópor (3),öregtészta (3),virágméz (3),búzadara (3),melegszendvics (3),kaukázusi kefir (3),kaukázusi kefirgomba (3),sütemény (3),metélő hagyma (3),aszalógép (3),kelt tészta (3),alaplé (3),homoki szarvasgomba (2),ricotta (2),banán (2),medvehagyma (2),kaukázusi kefírgomba (2),címke (2),#turbopiros (2),cayenne bors (2),bulgur (2),uborka (2),őszibarack (2),repceméz (2),torta (2),mák (2),mártogatós (2),vöröshagyma (2),ribizli (2),fűszerpaprika magolaj (2),befőzőautomata (2),kápia paprika (2),rakott étel (2),újhagyma (2),rakottas (2),fejes káposzta (2),tea (2),szendvics (2),kudarc (2),keményítő (2),reggelire (2),kakas (2),kaukázusi kefír (2),habarás (2),rozmaring (2),zöldség (2),téli fülőke (2),fűszerkeverék (2),fahéj (2),knorr (2),koriander (2),kecsöp (2),laktózmentes (2),ketchup (2),mazsola (2),rétes (2),levesbetét (2),lilahagyma (2),tarhonya (2),zsemlemorzsa (2),mézeskalács (2),padlizsán (2),kaliforniai paprika (2),alkohol (2),szegfűszeg (2),marha (2),aludttej (2),római kömény (1),hársfavirág (1),zöldborsó (1),carbonara (1),hársfavirág méz (1),szezámmag (1),póréhagyma (1),fokhagymás ecet (1),tárkonyos fűszerecet (1),csicseriborsó (1),édeskömény (1),(1),oregano (1),póréhagyma (1),tökmag (1),maradékmentés (1),csípős fűszerpaprika pehely (1),pizza (1),nudli (1),habcsók (1),öreg tészta (1),kávé (1),linzer (1),aprósütemény (1),kalács (1),kenyérkocka (1),abálás (1),krémleves (1),levesgyöngy (1),kruton (1),tarkedli (1),savanyúság (1),besamell (1),margarin (1),magyar kajszi (1),Gönci (1),lasagne (1),juhsajt (1),köménymag (1),rántott (1),cérnametélt (1),húsleves (1),gnocci (1),sztrapacska (1),szósz (1),mártás (1),grill fűszerkeverék (1),nyárs (1),pogácsa (1),pritamin paprika (1),kenő (1),kamilla (1),fekete retek (1),főtt hús (1),savanyú uborka (1),ricottaédesség (1),brownie (1),majonéz (1),kolbász (1),nokedli (1),galuska (1),reszelt alma (1),almakompót (1),csirkeszárny (1),fritőz (1),borsikafű (1),almahéj (1),bodzavirág (1),cukordrazsé (1),kecsketej (1),szűzérme (1),sertés (1),szegfűbors (1),mosdókenőcs (1),kávézacc (1),főzelék (1),sonkalé (1),rántás (1),gluténmentes (1),panírozás (1),teljeskiőrlésű búzaliszt (1),csokimáz (1),karaj (1),rózsaecet (1),pörkölt (1),puding (1),sikér (1),nutella (1),körte (1),teavaj (1),bab (1),ceruzaelem (1),velőscsont (1),tejsavó (1),őszibarack (1),sárgadinnye (1),virsli (1),bab (1),cseresznye (1),meggymag (1),cseresznyemag (1),linzertészta (1),hamburger (1),teljes kiőrlésű búzaliszt (1),salátacentrifuga (1),oldalas (1),vodka (1),citromsav (1),arcpakolás (1),bulikaja (1),gyógynövény (1),füge (1),kesudió (1),sonka (1),kenyérre kenhető (1),mogyoróvaj (1),zöldségmix (1),jamaikai rumarom (1),marcipán (1),bánkúti liszt (1),akácméz (1),szeder (1),jamaikai rum aroma (1),tejvaj (1),kocsonya (1),brokkoli (1),curry (1),csontleves (1),churros (1),oliva (1),juhtúró (1),kacsazsír (1),vaníliás cukor (1),lepény (1),hársfavirágméz (1),gyógytea (1), kókusz (1),betűtészta (1),zeller (1),áfonya (1),zserbó (1),karácsony (1),tarja (1),dekorcukor (1),bejgli (1),sütinyomó (1),limonádé (1),csuhé (1),kukoricahaj (1),kukoricadara (1),hársfa (1),rózsaszirom (1),szörp (1),himalája só (1),mártás (1),pritamin paprika (1),vaníliáscukor (1)

Utolsó kommentek