Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA
Vadon eszem

Fürjtojásleves

Húgom találta ezt a receptet még akkor, mikor néhány fürjet ő maga tartott a kertjében. Végre megosztotta velem, melyik kötet rejti ezt a receptet. Szerencsére, hasonló a genetikai- akarom mondani a könyvállományunk is, végül is édestestvérek vagyunk. Nagyon aktuális ez moat nálunk, mert van szerencsém hetente fürjtojást vásárolni. Valószínűleg néhány hétnek még el kell telnie, hogy a megvásárolt tojásokból jusson a levesbe is, mert egy ideig még a gyerekek nassolnivalója lesz, ebben biztos vagyok. Addig is följegyzem ide, hogyan kell készíteni ezt a finom és tartalmas levest, hátha egyszer pont lesz 16 darab fürjtojásom hozzá. később majd kiegészítem a saját tapasztalataimmal a leírást.

Tovább
Megosztom ezt a cikket


Éppen csak savanyú palackos tej a gombácskáknak

A reggeli kávéba kortyolás után derült ki, hogy bizony ezt a tejet egy nappal hamarabb kellett volna meginni. Közel két palack volt még belőle a hűtőben, ezért úgy döntöttem, hogy az egyik üveget aludttejként fogom hasznosítani, a másikat viszont az éhes kaukázusi kefírgombáknak adom, hátha nem sértődnek meg és készítenek belőle kefírt, amit napokkal később is fel tudok még használni, így a tej nem vész kárba.

Tovább
Megosztom ezt a cikket


Palacsinta kaukázusi kefirből III. (részben teljeskiőrlésű lisztből)

Újabb módon próbáltam ki a kaukázusi kefires palacsintakészítést. A hozzáadott finomliszt egy részét teljes kiőrlésű búzaliszttel váltottam ki.

Kézzel kevertem simára a tésztáját, ezért jobban odafigyeltem az összetevők sorrendjére, hogy sima legyen a massza.

Tovább
Megosztom ezt a cikket


Palacsinta kaukázusi kefirből II. (édes)

A gyerekeknek ízlett az első kaukázusi kefires palacsinta, ezért a frissen leszűrt kefirből édesebb tésztát készítettem.

Tovább
Megosztom ezt a cikket


Palacsinta kaukázusi kefirből I.

Heti rendszerességgel készül néhány dl kaukázusi kefir a gombácskáim etetése miatt. Igyekszem minden héten valamilyen új ételben kipróbálni. Most palacsintát készítettem olyan kefirből, ami már jó pár napja egy lezárt üvegben várta, hogy felhasználjam. Ilyenkor már elég savanykás a kefir.

Tovább
Megosztom ezt a cikket


Vadon eszem

blogavatar

Étel- és élettörténeteim gyűjteménye A recepteket időről-időre újra elkészítem a saját leírásom alapján és javítom, ha hibát találok benne.

Címkefelhő

édesség (48),tojás (34),hús (27),vaj (26),kamratöltögetés (26),gasztroajándék (24),paradicsom (19),fokhagyma (19),egytálétel (19),tej (17),citrom (17),méz (16),leves (16),hagyma (15),tejföl (13),liszt (13),cukor (13),élesztő (12),fagyasztható (12),sajt (12),szerecsendió (11),paprika (10),vanília (10),környezetbarátság (10),dió (9),tejszín (9),vegyszer (9),keksz (8),bors (8),lecsó (8),tészta (8),köret (7),hőkezelés (7),alma (7),kókusz (7),sósság (6),gyömbér (6),citromsav (6),levendula (6),palacsinta (6),fürjtojás (6),fekete bors (6),kenyér (6),sütőtök (6),aszalás (6),káposzta (6),túró (6),gomba (6),porcukor (5),gyerekkézzel készíthető (5),rizs (5),takarítás (5),zsír (5),tojásfehérje (5),meggy (5),kakaó (5),csokoládé (5),babérlevél (5),római tál (5),cukkini (5),sajtkészítés (5),nagydobosi sütőtök (5),olaj (5),krumpli (5),olivaolaj (5),ecet (4),mustár (4),petrezselyem (4),muffin (4),sütőpor (4),csirke (4),aszalt (4),lekvár (4),befőtt (4),mandula (4),sonka (4),szilva (4),reggeli (4),kukorica (4),kapor (4),saláta (4),metélő hagyma (3),sütemény (3),búzadara (3),virágméz (3),almaecet (3),zsálya (3),fehér bors (3),12 gabonás liszt (3),szódabikarbóna (3),kelt tészta (3),karfiol (3),alaplé (3),tojássárgája (3),öregtészta (3),kakaópor (3),kuszkusz (3),vodka (3),kaukázusi kefir (3),sárgabarack (3),mángold (3),kaukázusi kefirgomba (3),piskóta (3),hűteni kell (3),csirkemell (3),melegszendvics (3),aszalógép (3),gyöngytyúk (3),koriander (3),fahéj (3),metélőhagyma (3),rózsa (3),likőr (3),szegfűszeg (3),bulgur (2),torta (2),knorr (2),reggelire (2),rakottas (2),lilahagyma (2),uborka (2),kápia paprika (2),medvehagyma (2),tea (2),kaliforniai paprika (2),rakott étel (2),kakas (2),befőzőautomata (2),fűszerpaprika magolaj (2),mártogatós (2),mák (2),tarhonya (2),mézeskalács (2),cayenne bors (2),repceméz (2),alkohol (2),ribizli (2),téli fülőke (2),banán (2),homoki szarvasgomba (2),levesbetét (2),kudarc (2),#turbopiros (2),kecsöp (2),szendvics (2),ricotta (2),ketchup (2),narancs (2),padlizsán (2),keményítő (2),újhagyma (2),aludttej (2),őszibarack (2),kaukázusi kefírgomba (2),fűszerkeverék (2),zöldség (2),citromhéj (2),rozmaring (2),kaukázusi kefír (2),mazsola (2),vöröshagyma (2),laktózmentes (2),rétes (2),címke (2),habarás (2),marha (2),zsemlemorzsa (2),fejes káposzta (2),csicseriborsó (1),mártás (1),maradékmentés (1),szósz (1),édeskömény (1),hársfavirág (1),szezámmag (1),carbonara (1),tárkonyos fűszerecet (1),fekete retek (1),kenő (1),savanyú uborka (1),főtt hús (1),csípős fűszerpaprika pehely (1),kamilla (1),oregano (1),római kömény (1),fokhagymás ecet (1),hársfavirág méz (1),bodzavirág (1),pritamin paprika (1),nokedli (1),cérnametélt (1),rántott (1),húsleves (1),juhsajt (1),lasagne (1),köménymag (1),savanyúság (1),kávé (1),linzer (1),aprósütemény (1),tarkedli (1),besamell (1),margarin (1),kardamom (1),dzsemfix (1),dzsem (1),spárga (1),csillag ánizs (1),citromlé (1),magyar kajszi (1),Gönci (1),mandarin (1),fehér rum (1),habcsók (1),öreg tészta (1),almahéj (1),borsikafű (1),almakompót (1),reszelt alma (1),majonéz (1),fritőz (1),csirkeszárny (1),nyárs (1),pogácsa (1),ricottaédesség (1),brownie (1),kolbász (1),pizza (1),levesgyöngy (1),kruton (1),kenyérkocka (1),kalács (1),krémleves (1),abálás (1),galuska (1),sztrapacska (1),nudli (1),gnocci (1),grill fűszerkeverék (1),bánkúti liszt (1),körte (1),teavaj (1),sikér (1),puding (1),nutella (1),teljeskiőrlésű búzaliszt (1),szűzérme (1),sertés (1),szegfűbors (1),panírozás (1),csokimáz (1),karaj (1),bab (1),cukordrazsé (1),dekorcukor (1),bejgli (1),tarja (1),sonka (1),rózsaecet (1),virsli (1),pörkölt (1),kesudió (1),kecsketej (1),mosdókenőcs (1),bulikaja (1),hamburger (1),linzertészta (1),sárgadinnye (1),salátacentrifuga (1),teljes kiőrlésű búzaliszt (1),füge (1),arcpakolás (1),gyógynövény (1),citromsav (1),őszibarack (1),oldalas (1),rántás (1),velőscsont (1),gluténmentes (1),kávézacc (1),sonkalé (1),főzelék (1),tejsavó (1),ceruzaelem (1),bab (1),karácsony (1),zserbó (1),cseresznye (1),kacsazsír (1),vaníliás cukor (1),lepény (1),kocsonya (1),tejvaj (1),meggymag (1),mogyoróvaj (1),zöldségmix (1),jamaikai rumarom (1),juhtúró (1),oliva (1),tökmag (1),Téli parázs (1),póréhagyma (1),zöldborsó (1),póréhagyma (1),vaníliáscukor (1),brokkoli (1),curry (1),csontleves (1),churros (1),kenyérre kenhető (1),cseresznyemag (1),himalája só (1),mártás (1),pritamin paprika (1),szörp (1),limonádé (1),sütinyomó (1), kókusz (1),betűtészta (1),zeller (1),áfonya (1),rózsaszirom (1),csuhé (1),akácméz (1),szeder (1),jamaikai rum aroma (1),marcipán (1),hársfavirágméz (1),gyógytea (1),kukoricahaj (1),kukoricadara (1),hársfa (1),(1)

Utolsó kommentek