Szolgáltató adatai Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA
Vadon eszem

Sütőtökös nudli gnocci

Még 2020-ban készítettem el így ezt a receptet, mivel kezdődik a sütőtök szezon, elővettem és berakom ide a gyűjteménybe.

Sárga - sárga

Elraktam sült sütőtököt pürésítve a fagyasztóba későbbi keksz és muffin sütéshez, de egy adagot megtartottam nudlinak. Bújtam a netet már tegnap is receptért, de csak nem találtam rá, ami berobbantotta volna a képernyőmet az egyszerűségével. Végtelenül sajnálom, hogy nincs itthon ricottám, se parmezánom, de nem hiszem el, hogy anélkül nem lehet effélét főzni. Ha csak azzal lehetne, akkor a sütőtök palánta mellett ricotta bokornak és parmezán díszfűnek is lennie kéne.

Mindegy, végül úgy sem volt időm főzni, bevágtam a hűtőbe a pürét, de most kész lettem az egyik munkámmal, gondoltam kikapcsolódásképpen gyorsan főzök ebédet és végre elkészítem az eltervezett nudlikat.

Na azért csak ránéztem még egyszer a netre.

"batáta nudli, batátás nudli, batátás gnocchi, batátás nyokki, ugyanezeket édesburgonyásan" is kerestem. Ugyanaz, mint tegnap, ricotta, parmezán, meg várjak 2 órát vele, hogy összeszokjanak az alkatrészek, meg tegyem habzsákba, meg effélék.

Aztán elkezdtem csodálkozni, hogy elmaradt a receptekből a tegnapi zsályás vajban fürdetése a nudliknak, amin azért nem hőbörögtem, mert az meg épp lenne hozzá, de gyerekkosztot készítek, nem hinném, hogy az anyai ázsióm az összezsályázott narancssárga nudlikkal nagyot nőne a gyerekek szemében.

Nem igazán értettem, hogy tegnap még minden nudlit zsályában kellett füröszteni, ma meg elég a parmezán és ricotta bele (ami azóta sincs és nem is lesz)?

Végül csak rájöttem, hogy a hűtőmben lévő narancssárga püré az sütőtökből van és nem édesburgonyából, tehát eleve rossz alapanyagra kerestem rá.

Totál megzavart a színe (!!! :-D )

No, most fogom, összekeverem liszttel és tojással és vagy jó lesz vagy nem. Vaj van, zsálya van, mák van, éhes gyerek van.

Makkal meg mindenki tud álmodni.

Az én receptem:

- közel 90 dkg tiszta, sült sütőtök püré (késes aprítóval pürésítettem, miután a sült héját lehúztam róla)

- 6 egész tojás (30 dkg-ként 2 db)

- 5 dkg teavaj

- 50 dkg finomliszt

- 1 csapott teáskanál só

A késes aprítóval pürésítettem a tököt. Ahhoz, hogy ez jobban működjön, hozzáadtam a tojásokat is és a vajat is, hogy megpróbálja krémesre keverni. Nem könnyen ment, de megbirkózott vele.

Egy nagy keverőtálba kikapartam a puha pürét, majd hozzáadtam közel fele mennyiségű lisztet és gumikesztyűben összegyúrtam. Viszonylag könnyen és gyorsan ment.

Nagyobb gombócot vágtam ki a nagy adag tésztából, abból 2-3 cm átmérőjű rudat sodortam. Lisztezni nem kellett a deszkát, nem igazán tapadt hozzá.

Szeleteket vágtam, majd a szeleteket lisztbe mártott villával megnyomtam, hogy díszesebb legyen. Leginkább azért, hogy másképp nézzen ki, mint a krumpli nudli, mert ez nem az.

Sós vízben, amibe kicsi olajat tettem főztem ki a nudlikat.

Teflonban vajat melegítettem, a vízből kivett nudlikat a vajon megpirítottam.

Tálalási lehetőségek:

- pusztán önmagában is finom, kifejezetten édes, de vajon lepirítás is ad neki izgalmas ízt

- tejföllel, pirított házisonka kockával sósan, fokhagymaporral ízesítve

- vajon zsályaleveleket pirítottam és abba forgattam

- nutellával

 

Sütőtökös nudli vagy gnocci vajon sütése

Sütőtökös gnocci vagy nudli
Sütőtökös gnocci vagy nudli vajon sütve zsályával

Tovább
Megosztom ezt a cikket


Kakascomb lecsóban, római tálban sütve

Az étel nyilván akkor egyszerű, ha van lecsó és kakascomb is hozzá, pláne a római tál is adott. Ez mind megvolt, így hívtam a fiamat, hogy most ő fog főzni. Kicsit csodálkozott, de kíváncsian várta, mire fogom rávenni ? Mégis leginkább az érdekelte, meddig tart a cécó? Nos, ha minden van, akkor ez egy gyors előkészítéssel járó, öndülő étel, rohanó tiniknek, elfoglalt anyukáknak.

Tovább
Megosztom ezt a cikket


Csirkecomb római tálban

A római tálban sült kakas már kétszer annyira lenyűgözött, hogy ma a fagyasztott csirkecombokkal ezt az elkészítési módot választottam.

Tovább
Megosztom ezt a cikket


Vadon eszem

blogavatar

Étel- és élettörténeteim gyűjteménye A recepteket időről-időre újra elkészítem a saját leírásom alapján és javítom, ha hibát találok benne.

Címkefelhő

édesség (48),tojás (34),hús (27),vaj (26),kamratöltögetés (26),gasztroajándék (24),paradicsom (19),fokhagyma (19),egytálétel (19),tej (17),citrom (17),méz (16),leves (16),hagyma (15),tejföl (13),liszt (13),cukor (13),élesztő (12),fagyasztható (12),sajt (12),szerecsendió (11),paprika (10),vanília (10),környezetbarátság (10),dió (9),tejszín (9),vegyszer (9),keksz (8),bors (8),lecsó (8),tészta (8),köret (7),hőkezelés (7),alma (7),kókusz (7),sósság (6),gyömbér (6),citromsav (6),levendula (6),palacsinta (6),fürjtojás (6),fekete bors (6),kenyér (6),sütőtök (6),aszalás (6),káposzta (6),túró (6),gomba (6),porcukor (5),gyerekkézzel készíthető (5),rizs (5),takarítás (5),zsír (5),tojásfehérje (5),meggy (5),kakaó (5),csokoládé (5),babérlevél (5),római tál (5),cukkini (5),sajtkészítés (5),nagydobosi sütőtök (5),olaj (5),krumpli (5),olivaolaj (5),ecet (4),mustár (4),petrezselyem (4),muffin (4),sütőpor (4),csirke (4),aszalt (4),lekvár (4),befőtt (4),mandula (4),sonka (4),szilva (4),reggeli (4),kukorica (4),kapor (4),saláta (4),metélő hagyma (3),sütemény (3),búzadara (3),virágméz (3),almaecet (3),zsálya (3),fehér bors (3),12 gabonás liszt (3),szódabikarbóna (3),kelt tészta (3),karfiol (3),alaplé (3),tojássárgája (3),öregtészta (3),kakaópor (3),kuszkusz (3),vodka (3),kaukázusi kefir (3),sárgabarack (3),mángold (3),kaukázusi kefirgomba (3),piskóta (3),hűteni kell (3),csirkemell (3),melegszendvics (3),aszalógép (3),gyöngytyúk (3),koriander (3),fahéj (3),metélőhagyma (3),rózsa (3),likőr (3),szegfűszeg (3),bulgur (2),torta (2),knorr (2),reggelire (2),rakottas (2),lilahagyma (2),uborka (2),kápia paprika (2),medvehagyma (2),tea (2),kaliforniai paprika (2),rakott étel (2),kakas (2),befőzőautomata (2),fűszerpaprika magolaj (2),mártogatós (2),mák (2),tarhonya (2),mézeskalács (2),cayenne bors (2),repceméz (2),alkohol (2),ribizli (2),téli fülőke (2),banán (2),homoki szarvasgomba (2),levesbetét (2),kudarc (2),#turbopiros (2),kecsöp (2),szendvics (2),ricotta (2),ketchup (2),narancs (2),padlizsán (2),keményítő (2),újhagyma (2),aludttej (2),őszibarack (2),kaukázusi kefírgomba (2),fűszerkeverék (2),zöldség (2),citromhéj (2),rozmaring (2),kaukázusi kefír (2),mazsola (2),vöröshagyma (2),laktózmentes (2),rétes (2),címke (2),habarás (2),marha (2),zsemlemorzsa (2),fejes káposzta (2),csicseriborsó (1),mártás (1),maradékmentés (1),szósz (1),édeskömény (1),hársfavirág (1),szezámmag (1),carbonara (1),tárkonyos fűszerecet (1),fekete retek (1),kenő (1),savanyú uborka (1),főtt hús (1),csípős fűszerpaprika pehely (1),kamilla (1),oregano (1),római kömény (1),fokhagymás ecet (1),hársfavirág méz (1),bodzavirág (1),pritamin paprika (1),nokedli (1),cérnametélt (1),rántott (1),húsleves (1),juhsajt (1),lasagne (1),köménymag (1),savanyúság (1),kávé (1),linzer (1),aprósütemény (1),tarkedli (1),besamell (1),margarin (1),kardamom (1),dzsemfix (1),dzsem (1),spárga (1),csillag ánizs (1),citromlé (1),magyar kajszi (1),Gönci (1),mandarin (1),fehér rum (1),habcsók (1),öreg tészta (1),almahéj (1),borsikafű (1),almakompót (1),reszelt alma (1),majonéz (1),fritőz (1),csirkeszárny (1),nyárs (1),pogácsa (1),ricottaédesség (1),brownie (1),kolbász (1),pizza (1),levesgyöngy (1),kruton (1),kenyérkocka (1),kalács (1),krémleves (1),abálás (1),galuska (1),sztrapacska (1),nudli (1),gnocci (1),grill fűszerkeverék (1),bánkúti liszt (1),körte (1),teavaj (1),sikér (1),puding (1),nutella (1),teljeskiőrlésű búzaliszt (1),szűzérme (1),sertés (1),szegfűbors (1),panírozás (1),csokimáz (1),karaj (1),bab (1),cukordrazsé (1),dekorcukor (1),bejgli (1),tarja (1),sonka (1),rózsaecet (1),virsli (1),pörkölt (1),kesudió (1),kecsketej (1),mosdókenőcs (1),bulikaja (1),hamburger (1),linzertészta (1),sárgadinnye (1),salátacentrifuga (1),teljes kiőrlésű búzaliszt (1),füge (1),arcpakolás (1),gyógynövény (1),citromsav (1),őszibarack (1),oldalas (1),rántás (1),velőscsont (1),gluténmentes (1),kávézacc (1),sonkalé (1),főzelék (1),tejsavó (1),ceruzaelem (1),bab (1),karácsony (1),zserbó (1),cseresznye (1),kacsazsír (1),vaníliás cukor (1),lepény (1),kocsonya (1),tejvaj (1),meggymag (1),mogyoróvaj (1),zöldségmix (1),jamaikai rumarom (1),juhtúró (1),oliva (1),tökmag (1),Téli parázs (1),póréhagyma (1),zöldborsó (1),póréhagyma (1),vaníliáscukor (1),brokkoli (1),curry (1),csontleves (1),churros (1),kenyérre kenhető (1),cseresznyemag (1),himalája só (1),mártás (1),pritamin paprika (1),szörp (1),limonádé (1),sütinyomó (1), kókusz (1),betűtészta (1),zeller (1),áfonya (1),rózsaszirom (1),csuhé (1),akácméz (1),szeder (1),jamaikai rum aroma (1),marcipán (1),hársfavirágméz (1),gyógytea (1),kukoricahaj (1),kukoricadara (1),hársfa (1),(1)

Utolsó kommentek