Eddig a hűtőben várta az aludttejem, hogy végre legyen időm rá. Még nem igazán kóstoltam aludttejet, gyerekként pláne elkerültem, de most megkóstoltam és meglepődtem mennyire finom, lágy, krémes íze van. Így már bátran vágtam bele életem első prósza sütésébe.
Aludttejből prósza szilvával
Szilvásgombóc II. csokoládéval
Ahány családtag, annyiféle módon szereti a gombócot. A szilvához annyira megszokott fahéj ízesítés helyett, ki kellett próbálnom a kakaós-csokoládés változatot is. Megérte.
Szilvásgombóc I. fahéjas porcukorral
Nénje küldött a gyerekeknek néhány szem szilvát, de nem fogyott el. A makói piacon pedig vettem pár szem krumplit, mert eredetileg rózsákat szerettem volna gyökereztetni bennük, de végül nem szedtem hajtásokat. Ha pedig egymás közelében van a krumpli és a szilva, akkor abból a legjobb, ha szilvágombóc készül.
Szilvás linzer
Szilvával, meggyel, cseresznyével is meg lehet sütni ezt a süteményt, ezekkel már próbáltam, de piros- és feketeribizli, áfonya, sárgabarack is kerülhetne rá. Nagyon egyszerű összeállítani a tésztáját, ami le is fagyasztható és mág tovább variálható az elkészítése.