Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA
Vadon eszem

Magnélküli szederlekvár

Egy fagyis doboznyi fekete szedret kaptak a gyerekek, de még annyira fanyar volt, hogy két napig sem jártak rá, ezért inkább feldogoztam lekvárrrá. Rájöttem, hogy ilyen kis mennyiségekből lekvárt főzni sokkal kalandosabb, mint több kilóvíl bíbelődni. Idén így készítettem már kétszer ribizlilekvárt is, majd ez a szeder is szenzációsan gyorsan elkészült.

Tovább
Megosztom ezt a cikket


Sárgabarack lekvár

1900.- Ft körül vettem kilóját a sárgabaracknak. Mivel a fiam épp nagyon beteg volt, nem különösebben foglalkoztam az árával, mert tudtam, hogy a gyümölcs ízleni fog neki. Ezek most nagyszemű sárgabarackok voltak, nekem az előzőleg vásárolt kisebb szeműek jobban ízlettek, de az már elfogyott (letermett), mivel csak 1 hét után tértem vissza a fóti zöldségeshez a Somlyó lábához.

Tovább
Megosztom ezt a cikket


Piros ribizli lekvár

Kicsi kertben, kicsi ribizli termés lett. Gyönyörű szépek voltak a szemek a bokrokon, de a szépsége ellenére mégsem fogyott. Nem csodálkozom, gyerekkoromban én sem szerettem enni a piros ribizlit. Mivel nagyon kevés gyümölcs terem meg nálunk, elhatároztam, hogy olyan finomságokat készítek belőle, aminek hasznát veszem a konyhában. Először magnélküli lekvárnak fogtam neki, majd a megmaradt törkölyből limonádéhoz főztem ki az ízét a gyümölcsnek. Így tényleg csak nagyon kevés veszteségem lett, amit a komposztra dobtam ki.

Tovább
Megosztom ezt a cikket


Zserbó – forrázás nélküli porcukros diótöltelékkel

Zserbó nélkül nem kerülhetek apósom szeme elé. Bárcsak olyan jól sikerülne, mint legutóbb, amikor még csokimázt sem tettünk rá, úgy falatoztuk be. Nagyon igyekszem, hogy ugyanolyan jól sikerüljön.
A tészta annyiban különleges, hogy élesztős és sok vaj kell bele, de nincs semmiféle futtatás.

Tovább
Megosztom ezt a cikket


Vadon eszem

blogavatar

Étel- és élettörténeteim gyűjteménye A recepteket időről-időre újra elkészítem a saját leírásom alapján és javítom, ha hibát találok benne.

Címkefelhő

édesség (47),tojás (33),hús (27),kamratöltögetés (26),vaj (25),gasztroajándék (23),paradicsom (19),egytálétel (19),fokhagyma (19),tej (17),méz (16),leves (16),hagyma (15),tejföl (13),liszt (12),élesztő (12),sajt (12),szerecsendió (11),cukor (11),paprika (10),fagyasztható (10),környezetbarátság (10),vanília (9),vegyszer (9),dió (9),bors (8),keksz (8),tészta (8),tejszín (8),citrom (8),lecsó (8),kókusz (7),hőkezelés (7),köret (7),alma (7),palacsinta (6),fürjtojás (6),sósság (6),gomba (6),túró (6),sütőtök (6),levendula (6),káposzta (6),kenyér (6),citromsav (6),zsír (5),fekete bors (5),aszalás (5),csokoládé (5),cukkini (5),tojásfehérje (5),rizs (5),olivaolaj (5),római tál (5),olaj (5),takarítás (5),nagydobosi sütőtök (5),babérlevél (5),kakaó (5),krumpli (5),gyerekkézzel készíthető (5),meggy (5),sajtkészítés (5),ecet (4),reggeli (4),csirke (4),aszalt (4),sonka (4),gyömbér (4),lekvár (4),kapor (4),mustár (4),mandula (4),befőtt (4),saláta (4),petrezselyem (4),kukorica (4),muffin (4),porcukor (4),szilva (4),12 gabonás liszt (3),piskóta (3),tojássárgája (3),sütőpor (3),fehér bors (3),kuszkusz (3),mángold (3),sárgabarack (3),rózsa (3),almaecet (3),csirkemell (3),hűteni kell (3),metélőhagyma (3),gyöngytyúk (3),szódabikarbóna (3),karfiol (3),zsálya (3),kakaópor (3),öregtészta (3),virágméz (3),búzadara (3),melegszendvics (3),kaukázusi kefir (3),kaukázusi kefirgomba (3),sütemény (3),metélő hagyma (3),aszalógép (3),kelt tészta (3),alaplé (3),homoki szarvasgomba (2),ricotta (2),banán (2),medvehagyma (2),kaukázusi kefírgomba (2),címke (2),#turbopiros (2),cayenne bors (2),bulgur (2),uborka (2),őszibarack (2),repceméz (2),torta (2),mák (2),mártogatós (2),vöröshagyma (2),ribizli (2),fűszerpaprika magolaj (2),befőzőautomata (2),kápia paprika (2),rakott étel (2),újhagyma (2),rakottas (2),fejes káposzta (2),tea (2),szendvics (2),kudarc (2),keményítő (2),reggelire (2),kakas (2),kaukázusi kefír (2),habarás (2),rozmaring (2),zöldség (2),téli fülőke (2),fűszerkeverék (2),fahéj (2),knorr (2),koriander (2),kecsöp (2),laktózmentes (2),ketchup (2),mazsola (2),rétes (2),levesbetét (2),lilahagyma (2),tarhonya (2),zsemlemorzsa (2),mézeskalács (2),padlizsán (2),kaliforniai paprika (2),alkohol (2),szegfűszeg (2),marha (2),aludttej (2),római kömény (1),hársfavirág (1),zöldborsó (1),carbonara (1),hársfavirág méz (1),szezámmag (1),póréhagyma (1),fokhagymás ecet (1),tárkonyos fűszerecet (1),csicseriborsó (1),édeskömény (1),(1),oregano (1),póréhagyma (1),tökmag (1),maradékmentés (1),csípős fűszerpaprika pehely (1),pizza (1),nudli (1),habcsók (1),öreg tészta (1),kávé (1),linzer (1),aprósütemény (1),kalács (1),kenyérkocka (1),abálás (1),krémleves (1),levesgyöngy (1),kruton (1),tarkedli (1),savanyúság (1),besamell (1),margarin (1),magyar kajszi (1),Gönci (1),lasagne (1),juhsajt (1),köménymag (1),rántott (1),cérnametélt (1),húsleves (1),gnocci (1),sztrapacska (1),szósz (1),mártás (1),grill fűszerkeverék (1),nyárs (1),pogácsa (1),pritamin paprika (1),kenő (1),kamilla (1),fekete retek (1),főtt hús (1),savanyú uborka (1),ricottaédesség (1),brownie (1),majonéz (1),kolbász (1),nokedli (1),galuska (1),reszelt alma (1),almakompót (1),csirkeszárny (1),fritőz (1),borsikafű (1),almahéj (1),bodzavirág (1),cukordrazsé (1),kecsketej (1),szűzérme (1),sertés (1),szegfűbors (1),mosdókenőcs (1),kávézacc (1),főzelék (1),sonkalé (1),rántás (1),gluténmentes (1),panírozás (1),teljeskiőrlésű búzaliszt (1),csokimáz (1),karaj (1),rózsaecet (1),pörkölt (1),puding (1),sikér (1),nutella (1),körte (1),teavaj (1),bab (1),ceruzaelem (1),velőscsont (1),tejsavó (1),őszibarack (1),sárgadinnye (1),virsli (1),bab (1),cseresznye (1),meggymag (1),cseresznyemag (1),linzertészta (1),hamburger (1),teljes kiőrlésű búzaliszt (1),salátacentrifuga (1),oldalas (1),vodka (1),citromsav (1),arcpakolás (1),bulikaja (1),gyógynövény (1),füge (1),kesudió (1),sonka (1),kenyérre kenhető (1),mogyoróvaj (1),zöldségmix (1),jamaikai rumarom (1),marcipán (1),bánkúti liszt (1),akácméz (1),szeder (1),jamaikai rum aroma (1),tejvaj (1),kocsonya (1),brokkoli (1),curry (1),csontleves (1),churros (1),oliva (1),juhtúró (1),kacsazsír (1),vaníliás cukor (1),lepény (1),hársfavirágméz (1),gyógytea (1), kókusz (1),betűtészta (1),zeller (1),áfonya (1),zserbó (1),karácsony (1),tarja (1),dekorcukor (1),bejgli (1),sütinyomó (1),limonádé (1),csuhé (1),kukoricahaj (1),kukoricadara (1),hársfa (1),rózsaszirom (1),szörp (1),himalája só (1),mártás (1),pritamin paprika (1),vaníliáscukor (1)

Utolsó kommentek