Tarkedli vajjal sütve

2 dl langyos tejbe 1kiskanál cukrot elkevertem, majd beletettem 2 dkg friss élesztőt. Teljesen elkevertem a folyadékot és megvártam, hogy életjelet mutasson.

Egy mély üvegtálban 50 dkg lisztben elkevertem egy kicsi sót és 10 dkg cukrot.

Hozzáadtam 2 tojássárgáját és 3 evőkanál puha teavajat.

Eredetileg 3 evőkanál zsírt írt a recept, de nyár végén már nem szoktam a házi dizsnózsírt süteményekbe használni, csak sütésre akkor is, ha nem avas.

Amikor felfutott az élesztő, akkor azt és további 3 dl langyos tejet hozzáöntöttem és gépihabverővel sűrű palacsintatésztává kevertem a masszát.

Kitettem az üvegházba a melegbe 35 percre.

A tészta kicsit megemelkedett és rengeteg buborék lett benne.

A 2 felvert tojásfehérjét óvatosan belekevertem.

2 apró teflont vettem elő, ezek átmérője 10 cm. Kivajaztam a mini teflonokat, a gázlángot a leghalkabban kellett csak begyújtani alatta, hogy a tészta ne égjen meg kívülről, de ne maradjon nyers.

Bő 1 evőkanál masszát vettem a massza tetejéről, ami a legkönnyebb szerkezetűvé vált. Mindig azt merítettem a masszából, ami a tetején megkelt, sosem kevertem úgy át, mint a palacsintatésztát szoktam.

A teflonban sülő, kb 1 cm-es tésztakarika oldalán, amikor a vaj felforrt, megfordítottam. Egyszerre két tarkedlit tudtam így elkészíteni, mivel nem palacsintasütőben sütöttem, ezért nem lett erős égett zsírszaga, mert nem volt fedetlen felület a serpenyőben, ahol csak a zsiradék sült volna az apró tésztaszigetek között.

A gyerekek porcukorhegyekkel, mi hideg baracklekvárral toltuk be. Nem tudtam fotót se készíteni róla, mind azonnal elfogyott.

Inkább ebédre való ez a palacsinta, sajnos a reggeli rohanásba nem fér bele.

A gyerekek imádták.

Készítettem: 2015.12.20. vasárnap

Tegnap a fóti termelői vásárban vettem a Szabó Malomtól finom lisztet, mert állítólag a kalácsokhoz leginkább ezt ajánlják. Az elmúlt hónapokban áttértem arra, hogy csak kenyérlisztet használok itthon. A finom lisztet azért kerülöm, mert nem tesz jót a túl finomra őrölt búza fogyasztása, a teljes kiőrlésűt pedig azért kerülöm, mert nekem fusarium-fóbiám van. Nyilván ez két saját, szélsőséges, tudományosan alá nem támasztott aggodalmam.

Életem első leopárd kalácsához mégis csak finom lisztet akartam használni, ha már ez állt a receptben és épp volt Szabó liszt a vásárban.

Mivel volt itthon öreg tésztám, ezért Limara kuglófjának receptjében írt 3 dkg élesztőt kiváltottam 1 dkg élesztőre és 20 dkg öregtésztára.

Alapvetően Limara könyvéből dolgozom, de ez a recept itt is megtalálható:

https://www.limarapeksege.com/2009/02/kuglof-kelttesztabol.html

A gyerekekkel 1-2 napja bukkantunk rá a neten a leoprád kalács fotóira, azóta nem hagyott minket nyugodni az ötlet. A kisebbik fiam kenyérdagasztás sikerén felbuzdulva most a nagyobbik gyermekem is aktív részt vállalt a tészta összeállításában. Míg én térültem-fordultam a konyhában, addig ő az alkatrészekből egy szép kis gombócot állított össze. Nekem maradt a vajjal összedolgozás kicsit hálátlan feladata, de a kenyérdagasztás sikere olyan hitet adott, hogy most nem kételkedtem abban, nekem is sikerülhet beledolgoznom a tésztába a vajat. Kicsit mancsos móka, de tényleg csak idő kérdése és kisimul az ember keze az egyre kellemesebb tapintású tészta. Kelt tésztával ilyen kis mennyiségben, ilyen ritka alkalmakkor tényleg a legjobb kézzel dolgozni. A tészta életre kel az ember keze alatt.

A dunakeszi Garázs Varázsban vásárolt római tálban sütöttem ki a leopárd kalácsot, szintén Limara útmutatása alapján.

https://www.limarapeksege.com/2011/11/kenyer-romai-talban.html

A római tál az egyik legnagyszerűbb konyhai kincsem, eddig még finomabbnál finomabb ételeket sütöttem benne, de sütőpapírral bélelve kalácssütésre is tökéletesen alkalmas. Maximum 1/2 kg lisztből összeállított kelt tésztákat érdemes benne letakarva sütni, ez bőven belefér, nem lapul össze és tökéletes lesz. Nem kell aggódni, hogy nem sül át, az enyém még egy kicsit túl is sült, mert nem hittem el, hogy az ajánlott 50-60 perc elég hozzá, pedig hideg tálban, hideg sütőbe téve kezdtem hozzá. Csak letakarva sütöttem, így is barnára sült a héja. 50 percig 220 fokon, 10 percig 200 fokon végig letakarva sült.

Sütés után azonnal kiemeltem a kalácsot a forró római tálból, nehogy kiszáradjon, megégjen.

Ma reggelig kellett várni az első szeletre, mert éjjel 11 után lett kész, de megérte. A férjem hozta ide a gép mellé, vajjal, kávéval. Csodafinom. Csodakedves. Csodaférj.

Ez egy igazi beszélgetős, vendégvárós kalács, amit akkor is elkezdhetünk készíteni, amikor a vendég megérkezik és van kedve a konyhában beszélgetni. Egyszerű elkészíteni, de a gombócolós-nyújtós-tekerős része tökéletesen alkalmas arra, hogy munka közben fecseregjünk. Amíg sül és kicsit kihűl, addigra a munka közben elindított csevej átalakul igazi beszélgetéssé.

A darázsfészek egy fantasztikus kelt tésztás sütemény, eddig ritkán sütöttem, de mindig nagyon különleges volt. A mai egy kicsit túl/hirtelen sült, ezért ropogós lett a héja, amire rásült a cukros dió, ez abszolút a kürtős kalácsra emlékeztetett engem. Tudom, soha többet nem fog így sikerülni, de azért leírom még most frissibben a receptet, hátha.... egyszer... nagyon sokszor... bárcsak...

Ez még egy kísérleti próbálkozás volt, amiben a talált recept alapján 5 dkg élesztőt használtam és 25-30 dkg öregtésztát, de tervezem, hogy csökkentem az élesztő mennyiségét és tovább próbálkozom vele. Mindenesetre az első próbálkozás nagyon finom lett.

Kovászmánia, kovásztrendek, karanténkonyhák ide vagy oda, nekem az öregtésztával készült kenyerek, kalácsok, kiflik, zsömlék váltak be a legjobban.

Ritkán készítek lepényeket, de ezt a most kipróbált receptet kétszer is megismételtem a hétvégén. Nem különösebben készültem arra, hogy lepényt fogok sütni, ezt is kifejezetten a hűtőben lévő alapanyagok felhasználása sürgette.

Az aranygaluska készítése nem tűnt gyors és könnyed feladatnak vasárnap estére, de mégis belevágtam, hátha most kivételesen jól sikerül és nagyobb népszerűsége lesz a gyerekek körében, mint legutóbb.

Zserbó nélkül nem kerülhetek apósom szeme elé. Bárcsak olyan jól sikerülne, mint legutóbb, amikor még csokimázt sem tettünk rá, úgy falatoztuk be. Nagyon igyekszem, hogy ugyanolyan jól sikerüljön.
A tészta annyiban különleges, hogy élesztős és sok vaj kell bele, de nincs semmiféle futtatás.

Eddig kétszer készítettem karácsonyra bejglit, most az első alkalommal megörökített leírásomat kerestem elő és ismét nekifogok elkészíteni. Először a dió- és a mákdaráláson akarok túl lenni, a tésztát azt a sütés előtti délután fogom begyúrni és megtölteni, majd másnap reggel fogom kisütni a terveim szerint. 6 rúd lesz belőle, 2 db sütőtepsit fognak elfoglalni elég sokáig, ezért érdemes azzal is számolni, hogy addig nem lehet aprósüteményt készíteni a sütőtepsiken, amíg a bejgli pihen vagy épp sül rajta. Ezért érdemes a pihentetését összehangolni a saját alvásunkkal. Már ha van ilyen karácsony előtt...

Egy időben kétféle kenyér sütéséhez nem dagasztottam, azaz csak összekevertem a kenyértésztát éjfélkor. A tészta egyik feléből gyökérkenyereket sütöttem a reggelihez, a másik felét megpróbáltam római tálban megsütni. Amíg sül, leírom, hogyan készítettem.

Nincs se élesztőm, se öreg tésztám, pláne nincs kovászom, tehát amíg nem kapom össze magam jobban, addig a még meglévő szárított élesztő készletemet apasztom. Annyira készülök már arra, hogy új kenyérsütős korszakba lépek, hogy lisztjeimből is kifogytam. Azt már le sem merem írni, egy gramm kenyér sincs itthon szombat reggelre. Na, ezért fogtam hozzá péntek éjfélkor egy dagasztás nélküli kenyértészta bekeveréséhez. Míg sülnek a próbálkozásaim, gyorsan leírom, hogyan készültek, milyenek lettek, hátha máskor is leszek hasonló helyzetben.

Ahogy sokan mások, én is szívesen sütök Limara receptjei alapján. Egy morzsa nem sok, annyi kenyér sem maradt mára és már amúgy is nagyon rég óta szeretnék újra rendszeresen kenyeret és házi péksüteményeket sütni. A padlizsánsütéssel párhuzamosan egy kiflisütésbe is belevágtam. Már most érzem, ismét hosszú lesz a mai nap.