Eredetileg csalamádét készítettem volna, ehhez vettem a fejes káposztákat, de egyelőre úgy tűnik, hogy télire csalamádét eltenni hőzelés vagy tartósítószer nélkül elég rizikós. A két fejes káposztát inkább megdinszteltem. Tervem szerint a fagyasztóba akartam tenni kis adagokban, de frissen máris káposztás tésztához használtam fel.
A káposztákat leöblítettem, majd a külső 2 nagy takarólevelet lefejtettem róla. A hibás részeket késsel levágtam róla. Négybe vágtam, így volt a legkönnyebb a négybevágott torzsát kikanyarítani negyedekből. Utána 3 ujjnyi csíkokra vágtam még fel, hogy a gépem adagolóján beleférjen, a káposztareszelő korongot tettem a gépbe.
Előkészítés után a gyerekek segítettek a káposzta aprításában.
Egy nagy tálba gyűjtöttük össze a két káposzta aprítékát. 2 evőkanál sóval lesóztam, majd fakanállal többször átforgattam. Legalább 10 percig érdemes várni, hogy a sótól levet eresszen.
Egy nagyméretű, mély teflonban cukrot karamellizáltam. Fakanállal szétterítettem a cukrot, ami egy ideig látványosan semmit sem csinál, majd egyik pillanatra a másikra megolvad, ezért figyelni kell rá.
Kézzel kinyomkodtam a káposztából a sós levet és rátettem a karamellizált cukorra, majd gyorsan szétterítettem fakanállal. A káposztát szűrővel is le lehet szűrni, de ki kell préselni belőle a sós levet.
Borssal érdemes meghinteni, teflonban semmilyen zsiradék sem kell rá, nem tapad le, csak arra kell vigyázni, hogy a cukor miatt ne égjen le.
*****
Hozzávalók:
- fejes káposzta
- só
- cukor
- bors
*****
Felhasználása:
- Fagyasztással tartósítása
- Káposztás tészta
- Káposztás béles
- Káposztás leves tészta (csavart)