Kaptam a barátnőmtől a közelben gyűjtött téli fülőkét, amire már hetek óta áhítoztam, de nekem nem volt időm mostanában erdőjárásra. Két csokor gombáról ollóval levágtam a gombafejeket és tojással készítettem el magamnak vacsorára.
A gomba teljesen tiszta, száraz volt, pedig a leírásokban úgy szerepel, hogy nyálkás a kalapja, de mivel jó ideje nem esett eső és 2 nap is eltelt már a szedés óta, így a papírdobozban, szellősen tárolt gomba kicsit szikkadt volt, de tiszta.
Ollóval kicsit babramunka a sok kis kalapot levagdosni, de nagyon jó mélázásra ez az idő a mindennapok rohanásában.
Egy-két kis méretű vöröshagymát nem túl apró kockára vágva vajon megfonnyasztottam, rátettem a gombakalapokat és 5-8 percig sütöttem. Közben fűszereztem sóval, borssal és szerecsendióval. Amikor megpuhultak a gombafejek, akkor tojásokat ütöttem rá (külön kis pohárban ellenőriztem, hogy jók-e, nehogy az értékes gombára egy rossz tojást borítsak véletlenül).
Jól elkevertem a tojást a gombával, megsütöttem, hogy ne legyen lágy a tojás, aztán úgy minden egyéb nélkül, úgy értem, kenyeret is mellőzve megettem vacsorára.
Hozzávalók:
- vaj
- vöröshagyma
- téli fülőke kalapja (csak a kalap!)
- só
- bors
- szerecsendió