Életem első olyan aprósüteménye, ami teljeskiőrlésű, méghozzá 12 gabonás lisztből készült és hihetetlenül finom. A hihetetlenül finom azt jelenti, hogy mind a férjem, mind a finnya gyerekek örömmel falatoztak belőle, pedig a színe alapján látszik, hogy ez bizony teljeskiőrlésű lisztből készült. Mégis omlós, mert a marcipán azzá teszi, a tetejére rásült dió pedig ad hozzá még egy extra ízt. Megpróbálom újra megsütni ma, hátha sikerül. Sikerült, ezért most az újrasütött sütemény receptje van már itt lejegyzeve.
A lisztet, sót, porcukrot és a sütőport összekevertem, majd a puha vajat, marcipánt hozzáadtam és annyi tojásfehérjével gyúrtam össze a tésztát, hogy összeálljon. A marcipánt nehéz jól elkeverni teljesen simára, ezért késes aprítóval fogom legközelebb összekeverni a tésztát, talán így készült az első alkalommal is, csak arra már nem emlékeztem. Most kénytelen voltam még botmixerrel átkeverni, hogy ne maradjanak benne marcipán darabkák, mert azoktól elakad a sütinyomó. Tehát mindent bele kell tenni a felsorolt sorrendben a késes aprítóba és összedolgoztatni vele a masszát.
Sütinyomóba töltöttem a masszát, majd szilikonos papírral bélelt lapos tepsire kinyomtam a sütiadagokat.
Két kattintás egy süti, 4 levelű lóhere mintát választottam a múltkor és most is, ez bevált.
A szilikonos papírra nagyon tapadt a massza, ezért most az újrasütésnél vajazott fémtepsire kattintgattam a sütinyomóval az adagokat és sokkal könnyebb volt ezzel így dolgozni, mint papírral.
Ezután tojásfehérjét kicsit felvertem, majd szilikonos ecsettel minden süti tetejét megkentem vele. Ekkor sokkal szebb lett a 4 levelű lóhere teteje, mert elsimult az ecsettől.
Ezután kristálycukorral meghintettem minden egyes keksz darabot. Egy kiskanálba mertem a cukrot, majd másik kézzel, ujjal ütögettem a kiskanál nyelét, hogy rászóródjon finoman egy kevés cukor a sütik tetejére.
Az első adagot tehát csak lekentem, cukorral megszórtam és 200 fokon alsó-felső sütéssel (légkeveréssel gondolom 180 fok lenne!!!) 10 percig sütöttem. Halvány lett, a talpa már megpirult, nagyon puha maradt.
A második adagot is lekentem, cukorral megszórtam, majd felezett diót tettem rá és 200 fokon 12 percig sütöttem. Erősen megpirult!
Hozzávalók:
- 30 dkg 12 gabonás teljes kiőrlésű liszt (Kukutyin Műhely)
- csipet só
- 5 dkg porcukor
- 1 késhegynyi sütőpor (először szódabikarbónával készítettem, de állítólag kiérződött belőle, ezért nem érdemes lecserélni arra, remélem sütőporral is ugyanolyan puha kekszek lesznek belőle)
- 20 dkg puha vaj
- 20 dkg marcipán (Lidl Belbake)
- 3 tojásfehérje (kb. 10 dkg)
Hozzávalók a díszítéshez:
- tojásfehérje lekenni a tetejét
- kristálycukorral finoman megszórni
- tetejére felezett dió
Felhasználás:
- Fémdobozban kell tárolni, puha és friss marad benne napokig.
- Mézzel készítve lehet, hogy roppanósabb keksz lenne belőle.