Még a farsang időszakában készítettem churrost, de csak most került elém az akkor használt hozzávalók listája. Megörökítem zet a finomságot is, mert tudom, hogy újra és újra kérni fogják a fiúk, mert ez egy fantasztikus finomság. 

 

Egy lábasban a vizet felforraltam, majd beletettem a cukrot, a sót és a vajat és összeforraltam.

Ezután belekevertem a lisztet és addig főztem(amíg bírtam), amíg csomómentes, nagyon sűrű, gyurma szerű tésztagombóccá állt össze.

A #turbopiros keverőtáljába tettem még forrón és a keverőkarral jól átkevertettem. Eközben levegő került még a tésztába és veszít a hőjéből. Egyenként kell hozzákeverni a tojásokat a tésztához. A tészta langyos marad a keverés végére is. 

Az olajat fel kell melegíteni (170 fok körül), majd nagy alakú csillag nyomófejet kell tenni a nyomózsákra.

Meg kell tölteni a nyomózsákot a masszával, majd a legjobb, ha kapunk egy kis segítséget és így egyből az olajba tudjuk nyomni a churrosokat, miközben a segítőnk megfelelő méretre vágja ollóval.

A kívánt színűre kell sütni, sülés közben akár a kétszeresükre is sülhetnek, szép formás méretűek lesznek.

Papírtörlőre érdemes szedni és utána kristálycukorba forgatni.

Annak a titkára, hogyan tapad a churros oldalára a cukor, még sajnos nem jöttem rá. Az olvasztot csoki az nagyon jól tapad :-)

Hozzávalók:

  • 3 dl víz
  • 40 g cukor
  • 1/2 tk só
  • 80 g vaj
  • 220 g liszt
  • 4 egész tojás

Sütéshez:

  • olaj
  • nyomózsák nagy csillag fejjel
  • olló a daraboláshoz

Tálaláshoz:

  • olvasztott csokoládé

churros olaj vaj tojás édesség
Churros sütés közben