Kaptam friss, házi kecsketejet ajándékba egy 7,5 dl-es üvegben. Nem ittam meg, mert gondoltam, készítek belőle valami különleges ennivalót, de nem találtam semmilyen izgalmas receptet. A napok meg csak teltek, aztán hirtelen eszembe jutott, hogy készítek belőle sajtot, a magam módján. Tényleg csak 7,5 dl kecsketejem volt, de egy próbát megért és a végeredmény csodás lett. Bizony nem kell mindig nagyipari mennyiségeket főzni.

 

A kecsketejet felforraltam. közben kevergettem, hogy ne égjen le és ne fusson ki.

Amikor felhabzott és felforrt, akkor ízesítettem sóval és metélőhagymával. Alaposan elkevertem benne a fűszereket. Ezután 1 teáskanál 20 %-os étel ecetet tettem bele. Ekkor nagy változás nem történt. Fakanállal ismét átkevertem. Beletettem még 1 teáskanál 20 %-os étel ecetet. Ekkor már látszott, hogy változás áll be, egy icipicit megjelent a savó jellegzetesen sárgás színe és a tej is kezdett apró szigeteket alkotni. Még egyszer átkevertem óvatosan, finoman, lassan, lezártam a fazék alatt a gázlángot. Lassan kevertem egy párat még rajta, majd 20-30 percre békén hagytam.

Csodálatosan szétvált a savó és a túró.

Egy inox szűrőbe öntöttem, egy kistállal kipréseltem belőle a savót. Ekkor már csak langyos volt, de csak azért, mert nagyon kis mennyiségű kecsketejből készítettem.
Egy kapucsínós csészébe tettem a szűrőből a sajtot, a szilikonos lapáttal elsimítottam a tetejét, majd mint gyerekkorunkban a homokozó formából, a tenyerembe fordítottam a kész sajtot. Egy kistányérra tettem és el is készült vacsorára a friss sajt.

*****

  • kb. 7,5 dl kecsketej
  • 1- 2 teáskanál 20%-os ételecet
  • metélőhagyma

*****

7,5 dl tejből készült kecskesajtocska

Tapasztalataim:

  • Hihetetlenü finom lágy, krémes, langyosan is finom, kenhető, csupacsoda lett.
  • Az egészet fel tudtam volna falni, de kíváncsi vagyok, milyen lesz másnapra hűtve az állaga, íze.