Évek óta nem főztem kocsonyát, hiszen évek óta nem volt disznóvágás a családomban. Most hentesnél vásárolt jóságokból fogok főzni. Nagy gyakorlatom nincs benne, de leírom, hogyan készül. Azóta sajnos 12 literes lábasom sincs, ezt most kölcsön kellett kérnem a barátnőmtől. Ha jól sikerül a kocsonya, lehet újra szerzek egyet a saját háztartásomba is, mert húsleves főzéséhez is ideálisabb, mint a most szolgáló 8 literes inox fazék.

 

A konyhakészen, a hentessel feldaraboltan megvásárolt hozzávalókat alaposan folyó víz alatt megmostam.

Egy nagy (legalább 12 literes) főzőedénybe tettem és rámértem 9 liter vizet. Ez a benne lévő hússágokat bőven ellepte. 

Közepes égőn, teljes lánggal megvártam, hogy felforrósodjon a víz és szépen feldobja a habot.

A habot teafilteres szűrővel szedtem le a tetejéről.

1 órán keresztül minden más fűszerezés nélkül, fedő nélkül, gyöngyözvet tovább főztem.

(Még most főzöm, a receptírást közben folytatom reményeim szerint.)

Hozzávalók:

  • Kb. fél kg füstölt tarja egészben
  • 1 kg tarja egészben
  • 1 pár fül
  • 1 pár köröm (félbe vágva hosszában, majd keresztbe is)
  • 1 farok 3 részre vágva
  • (A fül, köröm, farok kb. 2,3 kg összesen)
  • 9 liter víz

Irodalmi kitekintő: