A sütőtöksütésből megmaradt, hőtőben kallódó sütőtök felhasználásának nagyszerű módja, ha süteményt készítek belőle. Nem feltétlenül kell elárulni, hogy sütőtökkel készül kóstolás előtt, utána meg már nem aktuális a kételkedés, mert finom. Gyerekeknek tízórais dobozba is lehet tenni, praktikus és napokig puha marad. 

 

Egy tálban a száraz hozzávalókat, a lisztet, cukrot, sütőport, sót és a fűszerszámokat kézi habverővel alaposan összekeverem.
Egy másik, mélyebb tálban a sült sütőtököt, az olajat és a két tojást kézi habverővel összekeverem.
Ezután ehhez a masszához hozzáadom a lisztes keveréket és fakanállal összekeverem.

Kisebb és nagyobb,papírral bélelt muffin formákba 3/4-ig töltöm a masszát. Előre melegített, 180 fokos alsó-felső sütéssel 13 percig sütöm, illetve addig, amíg egy picit megkaramelizálódik a külsejük.

A kisebb formákkal azért érdemes bajlódni, mert azok falatkák lesznek és megsülve jobban karamelizálódik a külsejük, de belül puhák lesznek. Nagyon népszerű. A nagyobb formákat is azért sütöm papírral, mert így 2-3 nappal később is finom reggeli ital mellé, szerintem kevésbé szárad ki. A tök miatt amúgy is puha.

A muffin papírról csak kihűlés után jön le, forrón még nagyon hozzá tapad.

A színe kicsit narancssárgás lesz sülés után is, de nem túl árulkodó az újonnan kóstolóknak.

*****

Hozzávalók:

  • kb. 250 g sült sütőtök (nem kell pontosan tartani a mennyiséget, ahhoz kell igazítani, amennyi van)
  • 1 dl vagy 90 gramm (oliva)olaj vagy ennek megfelelő mennyiségű vaj
  • 2 db egész tojás
  • 250 g liszt
  • 150 g cukor
  • 1 csomag sütőpor
  • 1-2 gramm só
  • 5-7 g őrölt fűszerszámokból kész mézeskalács fűszerkeverék vagy saját keverék:
  • 2 g fahéj
  • 1 g szerecsendió
  • 1 g szegfűszeg
  • 1 g szegfűbors
  • 1 g gyömbér
  •   1 g kardamom

*****

sütőtök muffin édesség mézeskalács fahéj szerecsendió szegfűszeg szegfűbors gyömbér gyerekkézzel készíthető gasztroajándék vaj
Sütőtökös muffin és sütőtökös keksz

Tapasztalatok:

- A sütésből megmaradt sült sütőtököt 25 dkg-os adagokban "muffinnak" jelöléssel a fagyasztóban szoktam tárolni. 4-5 csomag el szokott fogyni egy tél alatt.

- Gyerekzsúrokra, óvodai, iskolai rendezvényekre, sütivásárokra, ahová a szülőknek kell süteményt vinni, gyors, könnyű és viszonylag olcsó sütemény, könnyen csomagolható, frissen, de akár előző napon is elkészíthető.

Gyerekkkézzel készíthető:

Nem titkolt vágyam, hogy a gyerekek minél több dolgot megtapasztaljanak, kipróbáljanak, megismerjenek, átéljenek a konyhában. Ma arra kérem őket, hogy minél kevesebb segítséggel együtt készítsenek el egy sütőtökös muffint. Azért erre esett a választásom, mert van még a fagyasztóban sült sütőtök, másrészt a muffin sütése két jól elkülöníthető szakaszból áll. Az egyik a nedves, a másik pedig a száraz hozzávalók elegyítése, majd a kettő öszekeverése. Ezt így pont két felé lehet venni a két gyerek között.

A nedves hozzávalóknál
- tojást kell törni (bár most nem kell szétválasztani őket)
- géppel lehet összekeverni a sütőtököt, olajat, tojásokat)

A száraz hozzávalóknál
- mérleggel kell kimérni a hozzávalókat
- szabadon lehet fűszerezni (fahéj, szerecsendió, szegfűszeg, gyömbér)
- kézi habverővel kell összekeverni

Mivel így, hogy ők készítik majd a süteményt, egyértelművé vált a számukra, hogy sült sütőtök is kerül a tésztájába (ezen ismeret hiányában eddig ez volt a kedvenc eledelük), azt kérték, hogy inkább csokoládés muffint készíthessenek (amit viszont soha nem szoktak megenni).

Kapnak egy tábla csokoládét és szabadon összecsokoládézhatják vele a muffinokat.