A gyerekek napok óta panaszkodtak, hogy nem működik a dvd távirányítója. Próbálkoztak elemcserével is, de ma újra kétségbe estek, mert anélkül nem tudták magyar nyelven nézni a filmjüket. Márpedig náthagyógyító filmnézéssel akarták kúrálni magukat délelőtt, ha már nem engedtem őket iskolába.

Elővettem az elemellenőrző kis mütyürt, aztán leültem távirányítót javítani.

 

Kivettem az elemeket, amik szerencsére jól voltak behelyezve. Az elemeken nem láttam semmilyen sérülést, szennyeződést. Az elemellenőrzőbe téve meg sem nyekkentek, de ha úgy forgattam őket, akkor totál feltöltöttséget mutattak. Eddig még nem láttam kontakthibás elemet, de ezt most ezek többször is produkálták.

Végül mégis a csere mellett döntöttem, de előtte azon tanakodtam, hogyan tudnám megtisztítani az elem helyét a távirányítóban. Az íróasztalnál körbenézve megakadt a szemem a grafitceruzákon. Egyszer az autószerelőm hívta fel a figyelmemet a grafit sprére, amit azelőtt én nem is ismertem, nők körében szerintem a WD40 mindent visz.

Az elemtartóban a pozitív oldalon lévő fémlapot átszíneztem a grafitszeruza hegyével. Ezzel mechanikusan ledörzsöltem róla az oda lerakódott bevonatot, és a grafittal kicsit javítottam a vezetőképességen is. Remélem, jól fogalmaztam.

Beletettem a megfelelő módon az elemeket a helyükre és hopszlahihó jobban siklott a menüpontok között a képernyőn a csillag, mint valaha.

Egyúttal a képernyő távirányítóját is ellenőriztem, abban teljesen lemerült elemeket találtam. Ebbe tettem a "kontakthibásnak tűnő" elemeket, amiket lecseréltem a dvd távirányítójából. Természetesen remekül működtek az új helyen. Ezért érdemes ellenőrizni az elemeket kidobás előtt.

A használhatatlan elemeket egy kis zacskóban gyűjtöm a kamrában felakasztva. Dunakeszin minden általános iskolában van gyűjtőláda, de én legtöbbször a HÍD ABC-ben szoktam megválni tőle. Korábban műanyag flakonban gyűjtöttem, de abból indulás előtt mindig át kellett csomagolnom zacskóba. Időnként a tárolás közben az elemek sajnos szivárognak, a kezem is büdös lett tőle, meg amúgy sem szívesen nyúlok a szétnyílt elemekhez kézzel. Épp ezért nem érdemes túl sokáig otthon tartani őket. Lehetőleg használat után mielőbb le szoktam adni, amíg még ép a burkolatuk.

*****

Hozzávalók:

  • ceruzaelemmel működő berendezések

(távirányítók, gyerekjátékok, biciklis lámpák, elemlámpák)

  • elemellenőrző

(szerintem érdemes a háztartásban rendelkezni vele, sok bosszúságtól megóvjuk magunkat és a fölösleges cserétől is, mert nem mindig az elem a hibás)

  • megfelelő ceruzaelem (csere esetén)
  • grafitceruza
  • vékony csavarhúzó (ha nagyon nehéz kivenni az elemet, ezzel a legkönnyebb kiemelni a helyről)
  • egy elszánt anya

*****

További teendők:

A használt elemeket speciális gyűjtőhelyen kell leadni!