Egyszer, de tényleg csak egyszer, találtam a kamrámban alkoholban eltett meggyet, ami annyira finom volt, hogy ezzel meg is tört az alkoholos meggy iránt érzett berzenkedésem. Ez egy fél literes kis befőttes üveg volt, 1-2 adag kókuszgombócban és 1-2 adag brownie-ban tűnt el, emlékezetesen. Ezt most nekem is ki kellett próbálnom.

 

Mivel kicsit túlvállaltam magam a konyhafronton és nagyon lenne más dolgom is a vészhárításnál, amit a természetes elmúlás ellen próbálok tenni azzal, hogy üvegekbe zárom a nyarat, a meggymagozás közben leszambáztam a pincébe az ott porosodó alkoholt rejtő üvegekhez. Próbáltam a bacardi helyett valami kevésbé férjkompatibilis, amúgy várhatóan csak a természetes elpárolgás útján elfogyó alkoholokat rejtő üvegek között (nem sok van szerencsére) olyat találni, ami még alkalmas lehet meggytartósításra.

Találtam egy üveg mézes-meggyes pálinkás üveget, amiben fogalmam sincs, hogy mi lehetett, ha nem az, ami a cimkén van és vajon ki által érkezett hozzánk, de a kisujjteszt alapján findzsa. Nos, ez lett az első megüresedő alkoholt rejtő üveg.  Egy szép kis kávés üveget töltöttem meg meggyel, cukorral és ezzel a szesszel. Csodás lesz.

Így készült egy instant kávés üvegbe:
- 200 gramm meggy
- 100 gramm cukor
- 200 gramm alkohol

Találtam még egy Waterloo Napoleon likőrt. Ezen én is meglepődtem, mert egyrészt fel volt bontva, másrészt kínpadon se vallottam volna be, hogy valaha is ittam volna ilyet. Hogy ez hogyan és mikor került a polcra nálunk, ez rejtély marad. Kisujjtesztet azért ezen is végeztem, meggyhez éppen jó lesz, ez valami fűszeres cucc.

1 literes befőttesbe:
- 400 gramm meggy később még hozzátettem 600 gram meggyet
- 200 gramm cukor (a cukor mennyiségét nem növeltem még)
- 380 gramm alkohol

Mivel a bodzaszörp receptje bevált, ezért most is Lajos Mari oldalán néztem meg az arányokat. Aztán mire kiértem a konyhába, mint egy kiselefánt, el is felejtettem.

Nos, nála az egy kiló gyümölcshöz negyedannyi alkohol volt előírva. Most vagy összealkoholozok még sok meggyet akaratomon kívül, vagy nem.

Inkább összealkoholoztam, így végül 1 kg meggy került az üvegbe.

*****

Hozzávalók:

  • magozott meggy (1 kg)
  • cukor (0,5 kg)
  • alkohol (0,25 dl)
  • nagyobb méretű befőttes üveg fedővel

*****

meggy alkohol kamratöltögetés
Meggy alkoholban 1. változat

meggy alkohol kamratöltögetés
Meggy alkoholban 2. változat (Waterloo Napoleon)