Meggymagozás közben az ép meggyek magját külön gyűjtöttem, mert sokféleképpen fel lehet használni.  Egy kis mennyiséget összetörve és kifőzve, a meggyes ételek ízét lehet még intenzívebbé tenni vele, de a száraz magok töltőanyagként is jók lehetnek egy illatos, fűszeres gyógypárnába. Most ehhez gyűjtöttem és tisztítottam meg a magokat.

 

Az alábbi eljárást többször is használtam, idén 2022-ben is most kezdem cseresznyemaggal.

A kimagozott meggymagokat magozás után  hideg vízbe áztattam. Ha nincs időm ezzel pepecselni, akkor beteszem a hűtőbe, mert hamar megposhadhat rajta a gyümölcshús. 

Az áztató vízben kézzel vagy fakanállal jól átkevertem a magokat, hogy a gyümölcshús minél jobban leázzon róla, majd áttettem a magokat egy gyümölcsmosó szűrőbe és zuhany alatt leöblítem róla a koszos vizet, gyümölcsmaradványokat. A mosóvizet a virágok öntözésére használom.

Annyi vízben tettem fel főni a magokat, ami éppen csak ellepi. Érdemes mélyebb edénybe tenni!

Amikor felforrt a főzővíz, egy mokkáskanál szódabikarbónát adtam hozzá. Azonnal felhabzott (ezért kell mély edényben főzni), folyamatosan kell kevergetni, hogy a hab ne fusson ki. Amikor elcsendesedett a habzás, leszűrtem ezt a forró vizet (jót tesz a mosogató lefolyójának ez a kis tisztító öblítés, bár csak néhány deciliter ez a mosóvíz). 

Ismét hideg vízbe áztattam és kézzel, fakanállal jól átkevertem a magokat. Látványosan sokkal tisztábbak már a magok. Leöblítettem a magokat zuhany alatt (ez a tiszta, összegyűjtött mosóvíz ismét mehet a virágokra).

Ráöntöttem a magokat egy textilkendőre és a kendőt ráhajtva, ledörgöltem róla a gyümölcshúst. 

Egyik alkalommal ezt a a tisztítást még egyszer ugyanígy megismételtem, a második felfőzésnél már nem habzott annyira a lé, de volt olyan, amikor erre nem volt már szükség. 

A száraz, tiszta magokat egysorosan egy tálcára tettem és a napsütötte ablakpárkányon szárítom.

Üvegbe teszem, egy csipketerítővel takarom majd le, hogy ne porosodjon, de még nem zárom le kupakkal egy jó ideig, nehogy bepenészedjen a belül még nyers mag miatt.

*****

Hozzávalók:

  • magozott meggymag
  • 1-2 mokkáskanál szódabikarbóna
  • 0,5 liter főzővíz 
  • mosóvíz
  • gyümölcsszűrő
  • lábos
  • fakanál
  • pamutkendő
  • tálca

*****

meggy kamratöltögetés szódabikarbóna vegyszer
Tisztított meggymag száradás közben