Leggyakrabban hétfő reggelente szoktam bundáskenyeret sütni, amikor még frissebben ébredek a hétvégi nyugalom után, mint a többi napon. A bundáskenyeret nagyon megszerették a fiúk, ezért néha vacsorára is ezt dobom be, ha gyorsan kell valami laktatót tennem a tányérjukra. Bizony, nem csak az éhségük miatt fontos a gyorsaság, hanem az elkészítés közben is pörögni kell, hogy ne legyen túl olajos, ne égjen meg és hamar elkészüljenek egymás után.

 

Előkészületek

Szerintem a jó ízű és kényelmes tempóban süthető bundáskenyérhez az a legjobb, ha az első tojás feltörése előtt minden hozzávalót és eszközt előkészítek. Lásd a hozzávalóknál a részleteket. 

A sütés menete

Megmosom, megtörlöm a tojásokat.

Kimérem a serpenyőbe az olajat és elkezdem melegíteni.

Egyenként egy külön csészében feltöröm a tojásokat és egy leveses mélytányérba öntöm őket.

Megsózom a tojásokat, majd villával vagy habverővel jó alaposan elkeverem.

Beleteszem a kenyeret a tojásba, majd megfordítom és úgy áztatom benne, hogy már mindkét fele tojásos. Amikor kiemelem, még egyszer fordítok egyet rajta, így az eddig éppen csak tojásos oldalát is újra mártom.

Beleszúrom a villát és az olajhoz közel tartva a tányérját, átemelem a kenyeret az olajba, beleengedem, hogy ne fröccsenjen nagyot a forró olaj, majd óvatosan kihúzom a villát belőle.

Újabb kenyeret teszek a tojásba áztatni.

Egy tényárra papírtörlőt vagy vastagabb szalvétát teszek, amire majd kiszedem a kenyeret. Azzal az oldalával teszem a papírra, ami utoljára sült az olajban.

Ízesítés

A gyerekek a legjobban csak így natur szeretik a bundáskenyeret.

Az olajban sült ételek mellé különösen jól esnek a zöldségek, savanyúságok. Nyáron könnyű dolgunk van, ha elérhető jó érett paradicsom, uborka. Természetesen igazán aromás fehér- vagy zöldhúsú szabadföldön termett paprikát is lehet ropogtatni mellé, akár a csípős fajtákból is. Télen pedig a savanyúkáposzta, csalamádé is jól eshet, csak ki kell próbálni. De akár egy csésze amerikai káposztasaláta is vagy egy könnyű zöldsaláta is mennyire finom vele. Néha már nehéz eldönteni, melyik étel melyiknek kiegészítője.

A felnőtteknek sajtot szoktam reszelni rá. Ekkor viszont a forró olajból kivett kenyér olajban sült oldalával felfelé teszem a szalvétára a kenyeret és azonnal még frissen vagy ráteszek egy vékony szelet sajtot, vagy megszórom reszelt sajttal. A forró kenyérre így egyből ráolvad a sajt.

Szerintem nagyon illik hozzá a paprika krém is. Most már van házi pritaminpaprika krémem, de a Piros Arany, Édes Anna épp úgy megfelel. Persze annak, aki szereti a csípős ízeket, bátran mehetnek ezek erős változatai. Azt azért érdemes figyelembe venni, hogy a csípősséget fokozhatja, hogy olajos a kenyér.

Bergamot ízesítésű tea - ez tulajdonképpen elmaradhatatlan kelléke kellene legyen a bundáskenyérnek. Egy kanna citromos, mézes tea biztosan elfogy mellé. A nosztaliga emlékeket pedig a garzon tea tudja elővarázsolni.

*****

Hozzávalók:

  • felszeletelt kenyerek (zsömle, kifli, bagett, sós kifli, igazából bármilyen laposra vágható pékárú)
  • tojások frissen mosva és szárítva
  • étolaj

***

  • fekete tea
  • citrom
  • méz vagy cukor

***

  • lapsajt vagy reszelt sajt
  • paprikakrém
  • jó leveses idényzöldségek (paradicsom, uborka)

Szükséges konyhaeszközök:

  • leveses mélytányér a tojáslében forgatáshoz
  • villa vagy habverő a tojás alapos felveréséhez
  • teflonban kb. 2 cm magas étolaj
  • villa vagy húsfogó csipesz
  • lapos kistányér szalvétával leterítve

Tapasztalatok:

Az olajról

  • Nem kell nagyon sok olajat elpazarolni rá, a kenyér úgyis felúszik az olaj tetejére és elég, ha nem ér a kenyér a serpenyő aljára, hogy az olajon lebegve tudjon sülni. Egyszerre lehet két kenyeret is sütni egymás mellett, ha elférnek, vagy egy kisebb, mélyebb serpenyőben egyenként sütni őket. Néha nagyon lassan melegszik át az olaj, ezért még a bundázás előtt elkezdem melegíteni, hogy időben felmelegedjen. Az olajat nem szabad megégetni, túlforrósítani, ezért 1-2 perc után érdemes mérsékelni a közepes lángrózsát is félállásba. Onnantól már ha felmelegedett, nem kell szabályozni a lángot, inkább mérsékelni kell, ha úgy érezzük, nagyon gyosan sül benne a kenyér. Az olaj nem hűl ki gyorsan, ezért a láng csökkentésével nem lesz hűvösebb azonnal. 

A tojások mennyiségéről

  • Egy főre 2-3 tojással lehet számolni, de ez a tojások méretétől is függ és attól is, mennyire friss a pékárú. A puha, foszlós kenyér nagyon gyorsan megszívja magát, a szárazabbat érdemes áztatni benne egy ideig, ami lassítja a sütést. Általában először felverek 3 db tojást, utána már sütés közben látom, hogyan fogy, mennyire éhesek a fiúk és csak annyit ütök föl, amennyi 2-3 szelet kenyérhez elegendő.