Az egyik leggyorsabban, legkönnyebben elkészíthető gyors, csokoládés házi sütemény, amit a gyerekek már önállóan is el tudnak maguknak készíteni. Bár az is igaz, hogy ekkor egészen nyilvánvalóvá válik számukra, hogy a csokitorta cukkinit tartalmaz. Érdemes ezt az információt már csak akkor megosztani velük, amikor már a sütemény íze és állaga meggyőzte őket arról, hogy a cukkiniből baj nem lehet.

 

A cukkínit meghámoztam, magházát kivájtam, mert ennek már jellegzetes magja volt. Géppel káposztareszelő feltéten lereszeltem. Egy tábla tejcsokit sem kezdtem késsel összedarabolni, azt is a káposztareszelő feltéten átküldtem. Ekkor kicseréltem a gépen a késes aprítóra a kart és hozzámértem a többi hozzávalót. Lisztet, sütőport, kristálycukrot, tojásokat, megsóztam és hozzáöntöttem 1 dl olajat. A színe nem volt elég meggyőző, ezért tettem hozzá 3 evőkanál kakaóport, de a cukor mennyiségén nem változtattam. Géppel alaposan elkevertem.

A tepsit kibéleltem szilikonos sütőpapírral. Ráöntöttem a masszát. 180 fokos sütőben légkeveréssel 40 percig sütöttem.

Ez alkalommal teljeskiőrlésú búzalisztet használtam búzacsírával dúsítva. A cukkinit nem mértem le, amennyit lereszeltem, azt mind beletettem, de a hozzávalóknál az eredeti recept arányait adom meg.

A sütemény a kakaón kívül tovább ízesíthető a mézeskalácsfűszerek bármelyikével, de akár meggyet is tehetünk rá, vagy diót a tésztájába. Cukkiniszezon idején sokféleképpen variálható, illetve télen a fagyasztóba eltett reszelt cukkiniből kiolvasztás után (a kiolvadt levet is beleteszem a tésztába) is megsüthető.

A fagyasztóba minden évben 4-5 adag 30 dekás reszelt cukkinit szoktam eltenni "torta" felirattal, így egy gyors ebéd utáni nasinak, vagy vendégségbe sietve is hamar elkészülök vele.

A gyerekeknek tízóraira is elkészíthető, ekkor muffin kapszlikba teszem. Készítettem már szilvalekvárral, meggyel a küzepén muffin formákban.

A kész muffinok zárt műanyag dobozban sütés után fagyaszthatóak. Szobahőmérsékleten kiolvad és ekkor fogyasztható. 

*****

Hozzávalók:

  • 30 dkg reszelt cukkini (tapasztalat alapján lehet növelni-csökkenteni a mennyiségét, ahhoz képest, mennyi áll rendelkezésre)
  • 1 tábla csokoládé (mi tejcsokoládéval jobban szeretjük, de alapvetően étcsokival sütik)
  • 3 evőkanál holland kakaópor (elhagyható, de akkor nem lesz igazán csokis színe)
  • 15 dkg liszt (finom liszt, de most teljeskiőrlésű búzalisztet használtam búzacsírával és jó lett hozzá)
  • 1 csomag sütőpor
  • 2 tojás
  • 15 dkg cukor (por vagy kristály)
  • 1 csomag vaníliás cukor (kihagytam, helyette vanília magot tennék bele)
  • 1 dl olaj vagy puha vaj
  • 1-2 gramm só

*****