Miután az első egy tojásos piskótám alkalmatlan volt piskótatekercsnek, ezért a második adag bekevert tésztába tettem kakaóport és egy mélyebb 20*30 cm-es tepsiben sütöttem meg inkább. Így magasabb lett és töltve még sokféleképpen tudom majd hasznosítani. Bár egyelőre még nincs ötletem arra, hogyan tálalom a gyerekeknek, akik piskótatekercsre várnak.
A hozzávalókat késes keverőben összekevertem, a legvégén adtam hozzá a kakaóport és azzal is alaposan elkevertem, majd szilikonos papírral bélelet 20*30 cm-es sütőtepsibe öntöttem.
200 fokon 20 percig sütöttem alul-felül sütéses üzemmódban. Amikor letelt az ideje, a felülete ruganyos volt, de érezhetően átsült. Beleszúrt fogpiszkálóval ellenőriztem, teljesen szárazon húztam ki a tésztából.
A sütőből kivett, forró piskótát papírjánál fogva kiemeltem a tepsiből. Átfordítottam és lehúztam róla a papírt.
Kivettem a sütő rácsát, arra ráfordítottam egy sütőlapát segítségével a forró piskótát. Így nem ér le az alja az asztalra, könnyebben ki tud hűlni.
*****
Hozzávalók:
- 1 tojás
- 20 dkg kristálycukor
- 30 dkg finomliszt
- 2,5 dl 2,8%-os tej
- 1 csomag sütőpor (10 g)
- 5 dkg puha vaj
- 30 gramm holland kakaópor
*****
Felhasználás: