Szomorú vagyok, mert legutóbb egy csodálatos kakaspörköltet készítettem hihetetlenül egyszerűen fűszerezve római tálban, de nem jegyeztem le a receptet és képtelen vagyok újra rálelni. Most egy új receptet próbáltam ki, majd meglátom, hogyan sikerül.

 

A kakas combját ketté vettem, és a csont nélküli mellét szántam erre az ételhez a sütéshez, a többiből leves fő.

A kakas, tyúk és csirke hájat, ami a mostani tyúk, kakas, csirke rendelésből keletkezett, a víz alatt kiöblített római tál aljára tettem. Erre 2 fej apróra vágott vöröshagymát tettem. Erre kerültek a combok és egy üveg pucérparadicsom lé nélkül, kicsit szétnyomkodva, egy újabb fej apróra vágott vöröshagymával. A tetejére tettem a melle húsát.

Fűszerezés: 2 teáskanál só, őrölt bors, borsikafű, cayenne bors, rozmaring, zsálya.

Sütés: 180 fokon légkeveréssel 1 óra 45 percnél néztem rá, akkor sok leve volt, átforgattam a húsokat. Újabb 1 órára visszatettem a sütőbe, de nem vettem ki a levéből.

Addig sütöm lefedve a római tálban, amíg a csontját már ki tudom húzni, annyira porhanyóssá sült a combja.

Érdemes néha átforgatni a római tálban a húsokat. hogy ne süljön túl szárazra az a része, ami fölül van a szaftból kilógva. A zárt főzés miatt viszonylag sok levet ereszt. Ezt a római tál tetejének levételével lehet csökkenteni, sűríteni, de ekkor pláne érdemes odafigyelni, hogy ne száradjon ki, ami felül van.

Ezt az ételt én szeretem a sütés befejeztével lezárt római tálban, lezárt sütőben hagyni hűlni. Ez órákig is eltart, míg már csak jó meleg lesz a kerámia, benne éppen tányérmeleg a hús és omlós. Szerintem ilyenkor a legfinomabb.

A húsból még melegen ki lehet húzogatni a csontokat, a húst külön tálra érdemes szedni és rászűrni a szaftot.

Tarhonyával, burgonya köretekkel, édes befőttel, párolt édes káposztákkal, pluszikával, juhtúrós sztrapacskával, bármivel tálalható. 

kakas római tál
Kakas java római tálban