Nagyon szeretem az őszibarack befőttet. A HÍD ABC-ben ajánlotta az üzletvezető, hogy ízes, magyar termelői őszibarackjuk van, és valóban nagyon finom, omlós, sárga húsú barackot vettünk náluk. Úgy gondoltam, néhány üveggel teszek el belőle. Mivel eddig a felöntőlében forralt barackokat mindig szétfőztem, ezért most egy másik, vízben dunsztolós technikát találtam ki hozzá.

 

Az őszibarackokat négyfelől bemetszettem és így vettem ki a magját, hogy legkevésbé roncsolódjon a formája. Lehúztam a héját is. Enyhén citromos vízbe mártottam, majd a forró vízzel kiöblített, tiszta üvegbe tettem egyből.

2 liter vízbe 6 evőkanál cukrot tettem. Ehhez mérőkanálat használtam, amit a kenyérsütő gépekhez is adnak, ezt csak peremig kell tölteni és egységes a mennyisége. Felfőztem a szirupot. Amikor megtelt az üveg barackkal, rámértem egy teáskanál citromlevet (vagy rá lehet tenni egy vékony karika citromot), ráöntöttem a forró szirupot, majd forró vízbe mártott kupakkal lezártam és fejtetőre állítottam az üveget, amíg a többivel is elkészültem.

Egy 7-8 literes fazékban kb. feléig töltve vizet forraltam. Amikor felforrt a víz, beletettem az aljába egy tiszta konyhakendőt és egyenként beleállítottam 4 db gyümölccsel telt, lezárt befőtttes üveget. Éppen annyi víz volt benne, hogy az utolsó üveggel már elöntötte az üvegek tetejét a víz. Letakartam fedővel a fazekat és felforraltam a vizet. Amikor felforrt a víz, akkor kezdtem mérni az időt. 10 percig forraltam lassan, majd lezártam a gázt alatta.

Közben más dolgom akadt, nem nyúltam a fazékhoz, hagytam lassan hűlni. Ha mégis szükségem lenne a fazékra és még forróak az üvegek, akkor átrakom őket textillel bélelt hungarocell dobozba és abban hagyom kihűlni. A száraz dunsztban én fejjel lefelé szoktam tenni a folyékony tartalmú üvegeket (szörpöket, befőtteket).

*****

Hozzávalók:

  • őszibarack (kb. 5-6 db négybe vágott barack fért egy 7,5 dl-es befőttes üvegbe)
  • kristálycukor
  • citromlé vagy citrom
  • víz

*****

őszibarack  befőtt hőkezelés
Őszibarack vizes dunszt előtt

őszibarack  befőtt hőkezelés
Üvegek a fazékban vizes dunsztolás közben

Tapasztalat:

Muszáj volt felbontanom egy üveggel, hogy megkóstoljam. Nem lett édes a leve, enyhén citromos volt, ezért a következő adagban növeltem a cukorét. A gyümölcs nem főtt szét, közel olyan állaga volt, mint egy érett, frissen meghámozott és felszeletelt őszibaracknak. A színe alig változott a hőkezelés után.

Felhasználás:

  • Úgy ahogy van finom, ezért uzsonnára, napközben nasinak is kitűnő
  • Húsos ételek mellé kompótnak
  • Gyümölcslevesbe (lével együtt)
  • Pudingos, kekszes, tejszínhabos pohársüteményekbe
  • Fagylalkelyhekbe kiskockára vagy vékony szeletekre vágva
  • Turmixolva rostos üdítőnek
  • A megmaradt leve leszűrve egy limonádé alapja is lehet