Egy szép karfiol látványa a zöldségesnél, egy kis maradék rizs okozta fejtörés megoldása egy kis rakott karfiolba torkollt, miután szereztem hozzá darált húst is. A végeredmény egy hatalmas adag rakott karfiol, amit fogalmam sincs, ki fog megenni, mert a gyerekek tuti azt fogják mondani brrr, kettőnknek pedig ez 6 nap hideg-meleg élelem lenne. A tejföl miatt pedig nem is fagyasztható. Ebből ajándékozás lesz :-)
A karfiolt előfőztem és a főzővizet hasznosítottam.
Vizet forraltam sóval, majd a rózsáira szedett karfiolt megmostam és a forró, lobógó vízben félpuhára főztem. Villával ellenőriztem újraforrás után a puhaságát. Utána szűrőkanállal kimertem a vízből. A forró, sós, finom (kóstolással ellenőriztem) karfiol ízű főzővizet az épp másik fazékban fődögélő csirke húsleveshez öntöttem ízesítés gyanánt. Figyeltem arra, hogy a főzővíz sótartalmát a húsleves ízesítésekor már előre terveztem.
Készítettem egy darált húsos szószt.
Az apróra vágott hagymát zsíron megpirítottam, fokhagymával és sóval is ízesítettem. Rátettem a fűszerpaprikát és a darált húst, alapos elkevertem. A simasága kedvéért egy kis vizet is adtam hozzá, hogy öntet szerű legyen. Mikor elkészült a húsos szósz, belekevertem a rizst.
Egy mély tepsit vajjal kikentem, ráborítottam a karfiolrózsákat, majd beborítottam a rizses masszával. A tetejér megkentem vastagon tejföllel és sajttal beszórtam.
180 fokra előmelegített sütőbe tettem átsütni, míg a sajt, illetve a tejföl összesül a tetején.
Mivel minden előfőzve került bele, ezért a sütése csak egy alapos átforrósítás, összesütés.
Hozzávalók:
1 adag főtt rizs
1 fej karfiol
1-2 fej hagyma
1-2 gerezd fokhagyma
2 teáskanál fűszerpaprika
0,5 kg darált hús
só
víz
1 vödör tejföl
15 dkg reszelt sajt