Egy tő mángold a kertből és egy izgalmas házias füstölt sonkadarab találkozott egy csomag réteslappal a mai ebédben.

 

Elővettem egy üvegtálat, amit vízbe mártott és kicsavart sütőpapírral béleltem ki.

A tejszínt, tojást, szerecsendiót és borsot kézi habverővel összekevertem egy kis tálban. 

A reggelihez készült hagymán párolt sonkából és az előkészített, majd fűszerekkel párolt mángoldot a tojásos-tejszínes öntettel leöntöttem és összekevertem. 

Egy kevés vajat felolvasztottam a mikróban és elővettem hozzá egy szilikonos kenőecsetet.

Elővettem egy szilikonos sütőlapot alátétnek, amin dolgozni fogok az asztalon.

Kivettem a hűtőből a 8 lapos réteslapot, kiterítettem egyet a szilikonos sütőlapra. Megkentem a réteslapot vajjal, majd rátettem egy réteslapot. Összesen 4 réteslapot tettem így vajasan egymásra.

A maradék 4 db réteslapot óvatosan visszahajtogattam, visszatettem a celofánjába és visszatettem a htőbe, nehogy kiszáradjon.

A réteslapokat a sütőpapírral bélelt formába tettem úgy, hogy lehetőleg minden oldalán közel ugyanannyi lógjon ki belőle.

Beleöntöttem az elkészült tölteléket, ráhajtogattam a réteslapokat, amik épp fedték egymást, így a töltelékből semmi sem látszott ki.  A tetejét is megkentem vajjal.

180 fokos sütőben, alul-felül sütéssel 35 percig sütöttem.

Utána kivettem a sütőből és egy órát még pihent a forró üvegtálban. Tálaláskor az üvegtál még meleg volt, de a rétest még nem kellett újra melegíteni.

*****

Hozzávalók:

*****