Mióta elkezdtem frissen darált húst vásárolni és nem itthon a saját darálómmal darálom, azóta lényegesen többször készül darált húsból étel, mint korábban és ez jóval kevesebb mosogatással, pakolással jár. Viszont a darált hús nagyon kényes termék, ezért hazaérve a lehető leghamarabb fel kell dolgozni. Akár éjjel is, egy sűrű nap után, amikor a család már lepihent és tulajdonképpen az én elmém is, csak a testem automatizálja magát a fazék mellett. Aztán jönnek a gyorsító ötletek. Így készítettem el egy fűszeres alapot éjjel egy paradicsomos szószos raguhoz a gyerekeknek paradicsom nélkül.
Van egy átlagoshoz képest nagy, nehéz, vastagtalpú, magas falú, teflon bevonatú és üvegtetős nyeles lábasom. Méretét és nehézségét jól jellemzi, hogy a nyéllel átellenben van még rajta egy fül, ahol meg lehet/kell fogni, ha az egész edény tele van forró étellel és így lehet biztonságosan mozgatni. Ha tele van, akkor bizony egy jó kondiban lévő embernek is megerőltető lenne ezt a tömeget egy kézzel, vagy akár csak két kézzel a nyélnél tartva emelgeteni. Ebben az edénybe 2 kiló darált húsból paradicsomos szószt tudok egyszerre főzni.
Most is így tettem volna, ha nem éjfél előtt kicsivel kezdek el főzni, ne lettem volna irgalmatlanul álmos és ezt az egészet megelőzendő lett volna időm a kertben összegyűjtött paradicsomokból levet készíteni. A végtelen fáradtságom adta az ötletet, hogy a darált húst süssem meg, fűszerezzem és majd, ha lesz paradicsomlevem, akkor azzal összefőzöm. A darált hús így megmenekült, akár még le is lehet fagyasztani későbbre.
A darált hús alá azért nem tettem hagymát, mert azt figyeltem meg, hogy a gyerekeim nem igazán szeretik (amikor észreveszik). Így könnyítve a feladatomon, inkább nem is pirítottam hagymát, hanem egy nagy teáskanál olvasztott zsírra tettem a darált húst, majd fakanállal addig kevergettem, amíg teljesen szétesett darabjaira. Fedő nélkül, nem túl nagy lángon, időnként kevergetve alaposan átsütöttem. Amikor már hús színét teljesen elveszítette, akkor lefedtem és továbbra is időnként kevergetve sütöttem.
Amikor a hús átsült, akkor fűszereztem. Lefedtem és a fűszerekkel is még sütöttem. Vizet egyáltalán nem tettem hozzá, de a húsban lévő vizet igyekeztem a fedővel is megtartani, hogy a fűszerek ne égjenek meg. A húst csak a fűszerekkel együtt sóztam.
*****
Hozzávalók:
1 kg darált hús
1 teáskanál zsír
1 teáskanál fokhagymakrém
1 teáskanál oregano
2 teáskanál bazsalikom
1 mokkáskanál szurokfű
1/2 mokkáskanál őrölt rozmaring
1 mokkáskanál bors
1 mokkáskanál borsikafű
1 teáskanál só
*****
Felhasználás:
- Paradicsomlével összefőzve szószként spagettivel, makarónival (tésztával)
- Rakott zöldségekhez
- Töltött cukkinihez, patiszonhoz (csillagtökhöz), zsenge tökhöz
Tapasztalataim:
- Éjjel annyira fáradt voltam, hogy csak reggel kóstoltam meg a fedő alatt kihűlt húst. Igazán fűszeres lett, akár így is meg tudnám enni anélkül, hogy paradicsom alá rejtem.