A HÍD ABC-ben karajt szerettem volna venni még zárás előtt nem sokkal, amikor már szinte teljesen elpakolták a húspultot, de kérésemet még a késői óra ellenére is teljesítették. Előkerült egy szép csontos karaj, szűzpecsenyével. Megvettem az egészet, így ismét készült egy kis adag tejben párolt szűzérme, zsírban sült rántott karaj, sőt, mivel volt egy kevés sonka és sajt is, néhányat inkább tekercsnek állítottam össze. A csontból pedig levest főzök. A hentes mindegyik húst konyhakészen adta át nekem, a karajt szeletekre vágva, a szűzpecsenyét egyben, és a csontokat háromba vágva. Boldoggá tett vele, mert nagyban megkönnyítette és meggyorsította a főzési időmet.

 

A feldarabolt karajcsontot a levesfőző fazékba teszem és felengedem a fazekat hideg vízzel. Először felforralom a vizet, majd amikor megjelenik a habja, akkor azt egy fémszűrővel leszedem róla. Ha véletlen rajta marad, akkor sincsen semmi gond, ha lassan főzöm a levest, szépen leülepedik majd az aljára. Ettől egyáltalán nem lesz zavarosabb a kész leves. 

Ha felforrt a víz, azonnal mérsékelem, hogy ne lobogva főjön, hanem éppen csak mocorogjon a víz teteje végig a főzési idő alatt.

A felfort vízbe teszem a zöldségeket, fűszereket. Ráteszem a fedőt és lassú tűzön addig főzöm, amíg a hús elválik a csontról (minimum 2 óra). Akkor lezárom és lehetőség szerint hagyom kihűlni. Ha már annyira kihűlt, hogy a hűtőbe lehet tenni, akkor beteszem a hűtőbe, megvárom, hogy teljesen lehűljön és az esetleg benne lévő zsír kiülepedjen a tetejére, amit én le szoktam gyűjteni róla és kidobom. Jobb szeretem 1 nap múlva leszűrni, amikor már kihűlt.

A csontról a húst akkor lehet a legjobban leszedni, ha már kézmelegre hűlt. Ha hideg, akkor elég nehezen jön le a hús a csontról. 

A zöldségeket és húsokat külön-külön tálba szedem.

*****

Hozzávalók:

  • karajcsont (kisebb darabokra vágva)
  • 6 liter víz
  • 2 evőkanál himalája só
  • 1 nagy vöröshagyma
  • 2-3 gerezd fokhagyma vagy 1 teáskanál házi fokhagymakrém
  • 2 teáskanál pritamin paprika krém
  • 2 szál sárgarépa
  • 3-4 szál petrezselyemgyökér (10-12 karika aszalt petrezselyemgyökér karika)
  • 1 cikk zellergumó (5-6 karika aszalt zellerkarika)
  • 1 kicsi paradicsom (zöld cipka nélkül)
  • 1 mokkáskanál őrölt fekete bors
  • fél mokkáskanál kurkuma
  • 2-3 egész szem borókabogyó
  • 2-3 egész szegfűbors
  • 1 mokkáskanál szárított borsikafű (a kertben termett)

*****