Szombaton az esélytelenek nyugalmával rohantam be nem sokkal zárás előtt a HÍD ABC-be főként lisztet venni a kovászaimnak, de hamarjában rájöttem arra is, hogy térdig gázolok a hétvégében ebédelképzelések nélkül, ezért a húspult felé vettem az irányt. Csodaszép szűzérmék voltak, amit nagyon-nagyon ritkán veszek, de most úgy éreztem, egyszer élünk, és az egyik kedvenc ételemhez a tejszínben párolt szűzérméhez minden más van otthon. Vasárnapi ebéd lett belőle.

 

A vastag talpú serpenyőben vajat melegítettem. A szűzérmét ujjnyi vastag karikákra szeltem, tenyeremmel egy picit lapítottam, de klopfolni nem kell őket. A szűzérmék mindkét oldalán hirtelen megsütöttem a forró vajon, majd amikor megsültek, sóztam és borsoztam. Felöntöttem tejszínnel, összekevertem, majd lassú tűzön, fedő alatt addig pároltam, amíg szinte eltűnt róla a tejszín.

Köretnek kurkumával és sóval ízesített rizst főztem hozzá. Következő alkalommal kuszkuszt és bulgurt főztem mellé.

A tejszínes húsételek mellé a savanyúság helyett a gyümölcskompótok jobban illenek. Ehhez például a hőkezelt őszibarack szerintem jól illik. 

*****

Hozzávalók:

  • 1-2 db szűzérme
  • teavaj
  • bors
  • 2,5 dl tejszín

*****

Csodálatos, kipróbálandó recepteket találtam sertésszűzből:

Kismama voltam, amikor egyszer egy rövid ideig üzemelő budapesti Pozsonyi utcai étteremben ettem zöldbors mártást, ami mennyei volt, azóta szeretném én magam is elkészíteni itthon.