A lakásfelújítás és a befőzés nem zárhatja ki egymást - morfondíroztam magamban ebéd közben, látva azt a nagy tál paradicsomot, amit még a tegnap előtti vihar előtt szedettem le előrelátóan/felelőtlenül a fiúkkal. Az előző tál leszedett paradicsom a hűtőben mementóként emlékeztet arra, hogy van annak a mondásnak is alapja, hogy mindent a maga idejében...
Az én helyzetemet megkönnyítette, hogy ma nem főztem levest és a befőzéshez szükséges üvegek fejjel lefelé várakoztak már a bevetésre.

 

Aki hozzám hasonlóan egyszerre akar mindent, az vegyen (az Ikeában) két darab 1 literes nyeles lábast és hurrá, hajrá előre, készítsen pucér paradicsomot kis rumlival, passzírozás nélkül.

Koktélparadicsomot nem kell (nem muszáj) forrázni, ha azt is tartósítani akarjuk, akkor csak tegyük az üvegbe és onnan folytassuk a recept további feladatait.

A művelet nagyon egyszerű. Beletesszük a paradicsomot a sima forró vízbe, egy picit hagyjuk, hogy körbegyöngyözze a víz, villával kiemeljük, késsel kivágjuk a csumáját, lehámozzuk (általában megreped a héja és hártyavékonyan le lehet hámozni, ha nem, akkor nyugodtan tegyük vissza még egy kicsit a forrázó vízbe) és beledaraboljuk a befőttes üvegbe. Ha apró a paradicsom, darabolni sem muszáj. Jó, ha tele van az üveg .

A paradicsom hibáit még forrázás előtt érdemes kimetszeni, utána is nyugodtan forrázhatjuk, nem fog szétesni.

Amikor tele lett az üveg paradicsommal (aki nem szépségre hajt, az nyugodtan belenyomkodhatja), akkor öntsük fel egy kevés sós forró vízzel. A kupakot mártsuk a forrázóvízbe és csavarjuk rá az üvegre. Állítsuk feje tetejére az üveget, hogy ellenőrizzük, nem ereszt-e a kupak!

Állítsuk az üvegeket a főzőedénybe. Öntsük fel vízzel a lezárt üvegek 2/3-ig és tegyük fel forralni. Addig kell forralni, amíg az üvegen belül gyöngyözni kezd a folyadék.

[Vagy amíg el nem unjuk... én már jártam úgy, hogy majdnem elfőtt a víz az edényből, meg úgy is, hogy rohantam és kockáztattam, hogy na, akkor ennyi hőkezelést kaptál babám, viselkedj rendesen a polcokon, és eddig még mind jó volt.]

Míg ezt leírtam, elkezdett forrni a víz. Most lehalkítom, visszamászom a létra tetejére, és amikor kell egy kis kifogás, hogy lemásszak onnét, akkor lejövök és lezárom.

Az üvegeket lehet hagyni kihűlni a vízben, át lehet rakni száraz dunsztba, ha amúgy már levest főznénk a fazékban, vagy ha valamennyire már kihűlt, de még meleg, ki lehet dunsztolni mosogatógépben is.

*****

Hozzávalók:

  • 1 db 8 literes levesfőző edény
  • 4 db 7,5 dl-es befőttes üveg, ami kényelmesen belefér a 8 literes edénybe (vagy ennek megfelelően lábas és bele üvegek)

  • 1 liter forró víz a paradicsom forrázásához
  • 1 villa, amivel kiemeljük a paradicsomot a forrázóvízből
  • 1 kés, amivel megpucoljuk és aprítjuk a pucér paradicsomokat egyből az üvegekbe
  • 1 tányér - a szottyos héjnak
  • 1 liter víz 2 táskanál (10 gramm) sóval felforralva

Felhasználás: